(Fotó: Marjai Judit, virtuozok.hu)

Ma este 19.30-kor megint érdemes lesz a Duna Televízióra kapcsolni, hiszen a klasszikus zenei tehetségek vetélkedőjében a Kicsik elődöntőjére kerül sor. Egy applikáció segítségével szavazni is lehet a kedvencekre. Az applikáció a verseny közösségi oldalán keresztül letölthető, és akik szavaznak, még nyerhetnek is. A döntő és finálé ideje alatt pedig sms-ben lehet leadni a voksokat azokra, akiket a győztesek között szeretnénk látni. 

Ezúttal kilenc csodálatos tehetségű emberke produkciójában gyönyörködhetünk. Köztük a kis Paganini, a nyolcéves pozsonyi Gertler Teo virtuóz hegedűjátékában is. A válogatón Miklósa Erika operaénekesnő, zsűritag a tehetséges kisfiú produkciója után azt mondta, valóságos kis angyal ő, aki azért szállt le a földre, hogy muzsikájával meggyógyítsa a mi beteg lelkünket.

A matematikában is rendkívül tehetséges, vegyes házasságból származó kisfiú magabiztosan áll a színpadon, hiszen számos zenei tehetségkutatón részt vett már. A tavalyi moszkvai Luskáčik nemzetközi televíziós tehetségkutatón második helyen végzett. Teo a Virtuózok elődöntőjébe Kesselyák Gergely hegedűszobrocskájával jutott tovább.

Ma este három kislány és hat kisfiú csillogtatja meg komolyzenei tehetségét, akik közül csak hárman juthatnak a döntőbe, melyre május 26-án kerül sor. Ekkor hirdetik ki a korcsoportok győzteseit, amit a június 2-i finálé követ, amelyen kihirdetik az abszolút győztest, vagyis 2017 Virtuózát.

A nívós vetélkedőbe a Felvidékről bekerült és az elődöntőbe jutott Kristóf Réka operaénekesnő is, aki a Nagyok csoportjában versenyez.

A közmédia rangos versenyéről további információkat ITT, valamint a verseny közösségi oldalán találnak az érdeklődők, ahol az eddig elhangzott produkciókat is újra meg lehet nézni, és sok érdekességet lehet olvasni, illetve hallani a versenyzőkről.