Fotó: Andrej Kiska Facebook-oldala

Ha igaz az, hogy az ember szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út, akkor Áder János köztársasági elnök a minap csúcsra járatta a magyar diplomáciát, midőn meghívta otthonába szlovák kollégáját egy jófajta magyar halászlére. Ami, Andrej Kiska bevallása szerint, igazán remekre sikeredett.

A baráti látogatásról – melyre Áder János (május 9-i) születésnapja, valamint második elnöki ciklusának egy nappal korábban történt megkezdése alkalmából került sor – Andrej Kiska a Facebook-oldalán számolt be, néhány fotó kíséretében. Szívmelengető látvány a jókora fazék körül Slovakia-feliratú konyhai köténykéjében sertepertélő szlovák államfő: remekül kiegészíti az EU-csillagos köténykében mosolygó magyar kollégáját. Üzenetek tucatjai néhány pixelbe sűrítve. Az idillt az összekoccanó borospoharak és a láthatóan őszinte mosolyok teszik teljessé. És most ezt valóban, minden irónia nélkül!

Ugyanis ez a dolog így nagyon rendben van. Szlovákia eggyel korábbi elnökével az efféle emberi megnyilvánulás tökéletesen elképzelhetetlen lett volna. Ha sor került is volna egy ilyen „baráti” lakomára, az hétszentség, hogy az ország legbutább emberének kikiáltott Gašparovič órákig törte volna a fejét azon, miként fordítsa le Facebook-bejegyzésében szlovákra a halászlét. Kiska egyszerűen csak annyit mondott: „to halászlé bolo skutočne vynikajúce”. Pont.

És ez így van jól, mint ahogy az is, hogy országaink első emberei végre nem a kést keresik, ha egymás torkáról van szó, hanem a főzőkanalat meg a borospoharat. Abból baj nem lehet. Talán még azt is megérjük egyszer, hogy nem csak Áder János halászléjében, de bennünk, magyarokban sem látnak majd szálkát…