Az Ezeregyév igazán látványos előadás

Magyarország Kassai Főkonzulátusa ma tartotta sajtótájékoztatóját a június 4-i emléknapot övező egyhetes rendezvénysorozattal kapcsolatban. A Márai Stúdióban elsősorban a június 8-i kicsúcsosodásról volt szó, amikor is az ExperiDance Production az Ezeregyév című előadását hozza először a Felvidékre.

Román Sándor ezredfordulóra készített koreográfiáját a kassai főkonzulátus, a Thália Színház, a Csemadok Kassai VV-a és a Svenvys szervezésében láthatja a közönség az Angels Arénában. A rendezvény fővédnöke Haraszti Attila, Magyarország Kassai Főkonzulja, a program Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának támogatásával valósul meg.

Magyarország kormánya 2010 májusában június 4-ét a magyar összetartozás napjává nyilvánította. „Ez az emléknap mindnyájunkat emlékeztet arra, hogy minden magyarnak felelőssége van abban, hogy erősítse a magyarság összetartozásának érzését és a közös lelki tudat megteremtését. Magyarország Kassai Főkonzulátusa is a június első hetében szervezett programokkal próbálja ezt a folyamatot elindítani” – nyilatkozta Haraszti Attila, főkonzul, aki ismertette a három fő részből álló eseménydús első nyári hét tartalmát is.

Oltman Lívia, Bitay Levente, Haraszti Attila, Spišák Gyula és Tímár Krisztina (Fotó: Nagy Emese)

Június 1-5. között a magyarországi Tenkes Zenekar, az Arany János emlékév keretén belül, 10 településen tart kulturális-zenés esteket, mely Arany költészetére és a magyar történelem egyes korszakaira vonatkozik majd. Június 3-án és 4-én Nagykaposon, illetve Buzitán kerül bemutatásra a Mikszáth Kálmán regénye alapján megrendezett Különös házasság című darab, a Komáromi Jókai Színház előadásában. Az utóbbi helyszínre a Thália Színház autóbuszt biztosít a kassai nézőközönség számára.

„Több település is kiveszi a részét a program népszerűsítésében. A buzitai kultúrház 400 néző befogadására képes, a jegyek az egyes településeken és a Thália Színházban vásárolhatók meg. A konzulátussal is egyeztetve, szerettünk volna vidéki helyszíneket is megszólítani a nemzeti összetartozást illetően” – mondta Spišák Gyula, a Thália Színház menedzsere.

A magyar tánckultúra utazó nagykövetei

Június 8-án egy nagyszabású előadásra kerül sor. A magyarországi ExperiDance Tánctársaság Ezeregyév produkciója a történelmi kelet és nyugat határán egyensúlyozó Magyarország páratlanul gazdag múltját mutatja be az Angels Arénában, Kassán, tájékoztatott a főkonzul.

Az ExperiDance Production célja a legmagasabb szintű művészi szórakoztatás és a forradalmasított magyar tánckultúra népszerűsítése az egész világon. A 2000 óta sikeres társulat ereje, hogy a tüzes magyar táncokat népszerű nemzetközi és modern irányzatokkal szelídíti meg, vagy épp a végletekig fokozza. Az ExperiDance által így teljesen új, összetéveszthetetlen táncstílus született, melyet már több fontos nemzetközi színpadon mutathattak be, így mára hazai és külföldi közönségük is a magyar tánckultúra utazó nagyköveteiként gondol rájuk. Küldetésük továbbra is az, hogy – gyökereinket nem feledve – minden kontinensen meghódítsák a nézőket.

Az ExperiDance tánckarának tagjai mind magasan képzett hivatásos táncosok, akik a társulattámogató közegben estéről estére képesek a legjobbat kihozni magukból. Az ő teljesítményükön túl a koreográfus, zeneszerző, jelmez- és díszlettervező, dramaturg és technikusok hivatásos, magas szintű összhangja a garancia a biztos sikerre.

A remény és az élni akarás motívumai

„Az Ezeregyév előadás Magyarország történelmét mutatja be – 21 táncképen keresztül. Ezzel a darabbal ünnepelte az ország az ezredfordulót, 2000. március 15-én, a magyar polgári forradalom emléknapján. Ez a társulat első előadása, mely mostanra már 580 előadást élt meg. Gazdag történelmünket szeretnénk egy sajátos experidance látásmódban bemutatni a kassaiak számára. Az előadás szól a magyarságról, az angyali és démoni, a férfi és nő küzdelmekről. Gyakorlatilag a műben végigvonul a remény és az élni akarás motívuma. A turné kb. 56 fővel érkezik Kassára, 28 táncossal, turnékoordinációval, technikai munkatársakkal együtt. Nagyon várjuk, hogy ebben a városban is megmutathassuk tudásunkat. Szeretnénk a közönséget lenyűgözni, nemcsak a játékkal, hanem a technikai megoldásokkal is. Elkápráztató látványt akarunk létrehozni a színpadon”– mondta el a Kassára „látogató” előadásról Tímár Krisztina, az ExperiDance Production menedzsere.

Spišák Gyula, a Thália Színáz és Tímár Kriszina, az ExperiDance Production menedzsere a sajtótájékoztatón (Fotó: Nagy Emese)

Az előadás táncképekben mutatja meg a magyar történelem gazdagságát, a fenséges és a megrázó pillanatokat ebben az extatikus hangulatú darabban. A magyar, cigány és erdélyi néptáncok mellett távolabbi „szomszédaik”, a törökök, a németek és az oroszok táncát is eltáncolják a művészek. Az ExperiDance legutóbb 10 éve tartott a városban előadást, akkor a Nagyidai Cigányokat mutatták be.

Az előadáshoz alakított Angels Aréna jelenleg 1000 néző befogadására képes. A közönség megosztottan foglal majd helyet, a küzdőtéren és a lelátókon egyaránt. Az ExperiDance saját színpadán adja elő a produkciót. Nagy érdeklődés esetén a nézőteret tovább lehet bővíteni.

A jegyek a Thália Színházban és annak weboldalán vásárolhatók meg. Az előadást népszerűsítő anyag kétnyelvű, szívesen várják a szlovák érdeklődőket is.