(Fotó: TASR)

Az egészségügyi minisztérium a jövőben fokozott figyelmet kíván szentelni a prevenciónak. A betegek a háziorvosuknál és a fogorvosnál is több megelőző vizsgálatra lesznek jogosultak, mint eddig. Legalábbis ez szerepel a tárca új törvényjavaslatában.

Ha a javaslatok elfogadásra kerülnek, akkor például a 15 évnél idősebbeknél ingyenesen végeznek majd májtesztelést. A fogorvosnál pedig a preventív vizsgálat részét fogja képezni a nyirokmirigyek ellenőrzése is. Ugyanitt a gyermekeknek ingyenesen fog járni a fogzománc fluoros kezelése.

A miniszter, Tomáš Drucker szerint a megelőzéssel korai stádiumukban ismerhetők fel a betegségek, amelyek így nagyobb eséllyel gyógyíthatók. A tervezett preventív vizsgálatoktól azt remélik, hogy az olyan betegségek, mint a májrák vagy a szájüreg daganata, időben felismerhetők lesznek, és a teljes gyógyulásra is nagyobb lesz az esélyük az ebben szenvedőknek.

Kevesen járnak szűrővizsgálatokra

A már említett tervezett új preventív vizsgálatokon kívül az embereknek már most is több ingyenes szűrésre van joguk, de a statisztikák szerint ezeket nemigen használják ki. Ilyen az évi egyszeri ingyenes fogorvosi vizsgálat, amit nem érdemes elszalasztani, ugyanis akkor, ha később fájós foggal megyünk az orvoshoz, csak a teljes árat kifizetve szabadulhatunk meg a fájdalomtól és lesz rendbe téve a beteg fog. Gyermekeknek egészen 18 éves korig évente két fogorvosi ellenőrzés ingyenes. Amióta a legtöbb iskolában nem szervezetten viszik a tanulókat az évi két fogorvosi prevencióra, egyre több az elhanyagolt fogazatú fiatal.

A nők ugyancsak félvállról veszik az egészségüket, holott nekik is évente egyszer van joguk szűrővizsgálatra menni a nőgyógyászukhoz. Ilyenkor az orvos törletet vesz és beutalót ír ki szonográfiás vagy/és mammográfiás vizsgálatra. A rendszeres szűrővizsgálatokkal már korai szakaszában felismerhető és gyógyítható a rettegett méhnyakrák és a mellrák is.

Körzeti orvosunkhoz is érdemes – különösen negyvenéves kor fölött – legalább kétévente elmenni szűrésre. Ilyenkor vért, vizeletet vesz, vérnyomást mér és EKG-t csinál, valamint kikérdezi a beteget az általános egészségi állapotáról. Az eredmények tükrében pedig, szükség esetén, tovább küldi a beteget más szakorvosokhoz.

Érdemes átböngészni egészségbiztosítónk honlapját is, mert ott megtalálhatók még további szűrővizsgálatok is, amelyeket ingyen vehetünk igénybe.

(SITA)