A dal talán nincs elfeledve, és remélhetőleg költőjéről, Tompa Mihályról több szó esik majd, s talán nagyobb kiállítást is kap, ha közeledünk szeptember 28-hoz, ahhoz a naphoz, amelyen 200 éve Rimaszombatban megszületett. Most, az Országos Széchényi Könyvtárban látható, A madár, fiaihoz című verséből vett idézettel hirdetett kiállítást tekintsük az emlékév magyarországi megnyitójának, hiszen gömöri szülőföldjén már több megemlékezés is lezajlott.
Az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, dr. Tüske László rövid köszöntőjében utalt arra, hogy a Földön élő 8 milliárd emberhez képest a magyarul értők 15 milliós száma csekélynek tűnik, mégis, számukra megőrizni a gazdag magyar irodalom értékeit nagyon szép, de nem kis feladat. 2017. Arany János éve, ennek jegyében dolgozott a nemzet könyvtára is, amikor egy civil szervezet, a Comp-Rend kft. megkereste őket a kéréssel, hogy a Petőfi-Arany-Tompa triász harmadik tagjáról is emlékezzenek meg, hiszen nemcsak Arany János született 200 éve, hanem barátja Tompa Mihály is. Így a Comp-Rend kft. segítségével és természetesen saját kurátoraik munkájával létrejött ez a kiállítás és a megnyitó ünnepség, Szabó András előadóművész valamint a Sárszentmiklósi Általános Iskola kórusának és hangszeres együttesének a közreműködésével.
Bevezetésként a gyerekek trombitán adták elő a Református Énekeskönyvbe is bekerült Idvességünk, váltságunk című Tompa-vers zenéjét.
A megnyitó beszédet dr.Szilágyi Márton, az ELTE XVIII-XIX. századi magyar irodalomtörténeti tanszékvezetője tartotta. Sajnálkozva ismerte be, hogy Tompa Mihállyal kevesen foglalkoznak, személye és művei felejtődnek az időben. Utóélete voltaképpen olyan mint pályakezdése, hiszen hiába örökölt 17. századból eredő nemesi címet, sem vagyon nem járult hozzá, sem olyan vármegyei nemesi kapcsolatrendszer, amely útját egyengette volna. Pályája sokkal inkább a honorácioroké, vagyis a tanult, művelt közrendi származásúaké volt. A tanulást számára, vallásából következően, Sárospatak jelentette. A kollégiumi önképzőkörökben talált végre baráti társaságot, egyúttal ez lesz költővé válásának előiskolája is.
Sárospatakról küldte első verseit, majd népregéit Pestre, az Athenaeumnak. Bölcsészeti, jogi és teológiai tanulmányai befejezése után nevelői állást vállalt Eperjesen, ott ismerkedett meg és kötött barátságot Petőfivel. Ezután Pestre jött, hogy ügyvédi vizsgájára is készüljön, de még inkább, hogy bekerüljön a pesti irodalmi életbe. Ez sikerült is, mert verseit a kiadók szívesen fogadták, tagja lett a Tizek Társaságának, a Kisfaludy Társaságnak is, önálló kötete is megjelent, de megélni irodalomból nem tudott, jogászként pedig nem volt támogatója, – így lett református lelkész Bején, később Keleméren, ahol meg is nősült, végül Hanván. Tompának nem volt kiemelkedési lehetősége, ami az irodalomtörténet számára szerencse, mert vidéki szolgálati helyeiről állandó levelezésben volt kortársaival, elsősorban Arany Jánossal. Időnként tréfálkoztak is egymással, Tompa egyik levelében azzal vádolja Aranyt, hogy ellopott tőle egy verssort, cserébe ő is lopott egyet Aranytól, amire egész verset épített. Az, hogy egy évben születtek, Tompa balszerencséje volt, mert már életükben is minden évfordulóra rávetült Arany árnyéka. Amúgy is érzékeny ember volt, hipochonder már diákéveitől kezdve, de ténylegesen is beteg. Arany Jánossal való barátsága rövid, mindössze 50 évig tartó életében elkísérte – zárta megnyitó előadását dr. Szilágyi Mihály.
Feltételezzük, hogy a Tompa Mihályról szóló megemlékezéseken két leghíresebb verse: A gólyához, és A madár, fiaihoz hangzik el, amelyekért 1852-ben le is tartóztatták. Szabó András előadóművész azonban kevéssé ismert verseket választott: a második gyermeke halálakor írt Isten akaratja címűt és a Tapasztalás-t, talán legkeserűbb versét.
Láttam… láttam! – és hajh, megszerezve máson
A tudományt, benne nincs vigasztalásom!
Ki voltam homályban, most vagyok setétben…
Kínlódás az élet, gazdagon, szegényen
Rabság és szabadság átka, üdve terhel!
Bölcsen és bolondul: nyomorult az ember!
A vers utolsó sorainak hangulatát feloldotta a sárszentmiklósi iskola népdalkörének és hangszeres együttesének műsora, amelyben Tompa versfeldolgozások és Gömöri népdalok hangzottak el.
Ezt követően a kurátorok: dr. Patonai Anikó Ágnes és Szűts-Novák Rita az OSZK munkatársai a közönségnek bemutatták a kiállítás anyagát, amelyet nagyrészt a könyvtár saját állományából válogattak, de kaptak értékes dokumentumokat a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, és a Sárbogárdi Református Egyházközség tulajdonából is.
A tárlók mögött a falon korabeli térképek Tompa életének színtereiről, újságlapok, illusztrációk, a tárlók üveglapjai alatt Tompáról és feleségéről készült eredeti fénykép,
könyvek, köztük a Virágregék című selyemborítású díszalbum, és sok-sok levél.
Mint a kurátorok írják a kiállítás ismertetőjében:
„Tompa Mihály a 19. század végéig a klasszikus szerzők között szerepelt, a huszadik század elején még helyet kapott az irodalomtörténet nagyobb összefoglaló műveiben, ám a továbbiakban egyre inkább kiszorult a kánonból. Leginkább csak a szabadságharchoz köthető versei, illetve Arany Jánoshoz és Petőfi Sándorhoz fűződő barátsága, a kor jelentős képviselőivel – többek között: Bajza Józseffel, Jókai Mórral, Heckenast Gusztávval, Pákh Alberttel, Egressy Gáborral – folytatott levelezése tartotta fent a nevét.”
Holott, – mint hallottuk, – kortársai körében rendkívül népszerű volt: a kritikusok is pozitívan fogadták műveit, a Kisfaludy Társaság különdíjjal ismerte el, az olvasók körében pedig a legnagyobb sikert a Népregék, népmondák aratta. A kurátorok arra is felhívják a figyelmet, hogy lelkészi hivatásának részét képező gyászbeszédei érdekes, 19. századi történelmi korrajzot adnak. Olajág című kötetében pedig összefonódik irodalmi és egyházi munkássága.
„Törekvésünk az volt, – írja dr. Patonai Anikó és Szűts-Novák Rita – hogy a levelek által a kevésbé ismert Tompa Mihályt mutassuk be, ne csak a szomorú költőt, hanem a tréfálkozót is, és természetesen a legérdekesebb dokumentumokat az OSZK kézirattári anyagából, amelyek közül néhány eddig még nem lett publikálva.”
