Illusztráció

Április végével lezárultak az alapiskolai beíratások. A magyar közösség számos civil szervezete, magánszemélyek és pedagógusok több olyan rendezvényt szerveznek, tartanak évek óta, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyermeknek a legjobb az anyanyelvi oktatás, így a magyarnak is. Május elején pedig aggódva várjuk, hány gyermeket írattak be a magyar iskolák első osztályába.

Az, hogy hány tanuló kezdi meg a tanévet valójában, csak szeptemberben derül ki, hiszen addig élhetnek a szülők a halasztás lehetőségével, illetve az is előfordul, hogy a szülők meggondolják magukat és másik iskolát választanak.

A számok tehát nem véglegesek, de április végéig az első osztályokba több gyermeket írattak be a magyar osztályok első évfolyamába, mint ahányan az idei tanévet elkezdték. A nulladik évfolyamba, valószínűleg a törvényi változások miatt is, kevesebb gyermeket írattak be. A 2016/17-es tanévben 3412 elsős jár magyar iskolába és 135-en látogatják a nulladik évfolyamot. A 2017/18-as tanévbe 33 gyermeket írattak be a nulladik és 3505 gyereket az első évfolyamba.

Jelenleg 256 magyar tanítási nyelvű iskola működik az országban. A múltban több iskola azért zárta be kapuját, mert nem volt tanuló, így lesz ez szeptembertől Barton és Pozbán. Így az iskolák melletti kampányok ellenére iskola-hálózatunk ismét szegényebb lesz. De nem írattak be gyereket az első osztályba például Kajalon, Madon, Inámban és Leleszen sem.

De nézzük a részleteket: Pozsony megyében az idei tanévben 89 tanuló jár a magyar iskolák első osztályaiba, szeptembertől várhatóan 90 elsős lesz, ebből Pozsonyban 40, a Szenci járásban 50 elsős várható.

A Dunaszerdahelyi járásban az idei tanévben huszonhárom diák jár nulladik osztályba, jövőre valószínűleg nem lesz nulladik évfolyam, elsőbe jelenleg 724-en járnak. Az áprilisi beiratkozáskor 741 gyermeket írattak be magyar iskolába. A Galántai járásban jelenleg 201 magyar elsős van, jövőre várhatóan 179 lesz. Az előzetes adatok szerint Nagyszombat megyében csökkenni fog a magyar elsősök száma: 925-ről, 920-ra.

A Nyitrai megyében van a legtöbb magyar tanuló. A Komáromi járásban jövőre tíz gyermek kezdheti meg tanulmányait a nulladik osztályban, az idei tanévben 23-an látogatják a felkészítő évfolyamot. Várhatóan növekszik a járásban a magyar elsősök száma, a jelenlegi 583-ról 646-ra. A Lévai járásban 155 elsősünk van, a szülők 188 gyereket írattak be a 2017/18-as tanévre. A Nyitrai járásban 9-ről 11-re nőhet a magyar elsősök száma. Az Érsekújvári járásban viszont csökken az elsősök száma a beíratási eredmények alapján. Jelenleg 276 elsős jár magyar iskolába, míg szeptemberben valószínűleg csak 261-en kezdik meg magyarul az első osztályt. A Vágsellyei járásban 96-ről 105-re nőhet az elsősök száma. A Nyitrai kerületben jelenleg 23 nulladik osztályos tanuló van, jövőre 10 gyermek jár majd felkészítő osztályba. 1119 tanulóról 1211-re nőhet a kiselsősök száma 2017 szeptemberében.

Illusztráció

A Besztercebányai kerületben jövőre nem lesz nulladik osztályos tanuló, jelenleg öten járnak ebbe az évfolyamba. Az elsősök száma is csökkenni fog: 820-ről 786-ra. A Losonci járásban 2016 szeptemberében 184 gyermek kezdte meg az iskolaévet magyar iskola első osztályában, 2017-től tízzel kevesebben lesznek. A Nagyrőcei járásban 118-ról 115-re csökken az elsősök száma. A Rimaszombati járásban is csökken az elsős tanulók száma. Jelenleg 479-en járnak a magyar iskolák első osztályaiba, jövőre várhatóan 463-an lesznek. A Nagykürtösi járásban 34 kisdiák kezdi meg tanulmányait, ez öttel kevesebb, mint az idei tanévben volt.

Kassa városában egy magyar alapiskola működik, jelenleg 25 elsős látogatja, jövőre csak 21 gyermek kezdi itt a betűvetés tudományának elsajátítását. A Kassa-környéki járásban 110-ről 108-ra csökken az elsősök száma, idén 18-an járnak nulladik osztályba, áprilisban ebbe az évfolyamba senkit nem írattak be szüleik. A Rozsnyói járásban 91-ről 105-re nőhet az elsősök száma. A nulladik évfolyamban 45-ről 23-ra csökken majd a diákok száma. A Tőketerebesi járásban jelenleg 21-en járnak felkészítő osztályba, most egy gyermeket sem írattak be nulladikba. Az elsősök száma 136-ról 159-re nőhet. A Nagymihályi járásban 97 elsős jár magyar iskolába, jövőre 105-re nőhet a számuk. Megyei szinten 84-en járnak jelenleg nulladikba, jövőre valószínűleg 23-an lesznek. Az első osztályosok száma viszont nőni fog 459-ről 498-ra.

Az adatok csak irányadóak

„Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a beiratkozás adatai irányadóak, de a szeptemberi tanévkezdésig bizonyos mértékig változnak. Ezt több tényező is okozhatja: egyes tanulók az iskolaérettségi vizsgálatokat követően szakemberek javaslatára halasztást kapnak, és még egy évig óvodában maradnak, illetve a nulladik osztályban kezdik meg tanulmányaikat. Akadnak olyan szülők, törvényes képviselők, akik figyelmen kívül hagyják  a  kötelező beíratás időpontját, és csak később, a tanügyi hatóságok felszólítására tesznek eleget ennek a kötelességüknek. Vannak családok, akik  tartós külföldi tartózkodásuk miatt nem tudtak megjelenni a beíratáson iskolaköteles gyermekükkel, sőt olyanok is, akik egyszerre több iskolába íratták be a gyermeküket. Utóbbiakat a fenntartók, a tanügyi hivatalok figyelmeztetik, hogy meddig kell dönteniük az iskolaválasztásról” – nyilatkozta Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a beíratási eredmények kapcsán.