Az idén a testvérvárosok küldöttségei Rimaszombat vezetésével együtt a színpadon foglaltak helyet az ünnepi ülésen (fotó: Gecse Attila)

1335-ben kapott Rimaszombat kiváltságokat Károly Róberttől, amelyet később Luxemburgi Zsigmond is megerősített rimaszombati látogatásán. A hálás helyiek erre is emlékezve minden évben május 5-én és 6-án tartják a Városnapokat. Az idén is vásár, gazdag kultúrműsor és számos más érdekesség, valamint többnyire jó idő várta a városba érkezőket.

A hagyományok szerint május 5-én tartja ünnepi ülését a képviselő-testület, amelyen átadják a Városdíjakat és a polgármesteri díjakat is. Mint már megírtuk, a testület az idei Városdíjakat Jana Dobrocká karmesternek, a Bona Fide Vegyeskar vezetőjének, a Blaha Lujza Vegyeskarnak és a Vakok és Gyengénlátók Szlovákiai Uniója rimaszombati szervezetének ítélte oda. A polgármesteri díjakat Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök, Jozef Biro, Dúsa városrész csinosításáért, illetve Tóth Ferenc mezőgazdász, a vályi GEMERPRODUKT tulajdonosa kapta. Az idén Šimko József polgármester több tíz polgárt részesített elismerő oklevélben a város érdekében kifejtett tevékenységéért. Többek között Lévay Tibor íjász, a Bástya Íjász Klub vezetője, Hacsi Attila újságíró, a Gömöri Hírlap alapítója, Balajthy Dezső és Forgon János, a Járási Testnevelési Szövetség munkatársai, Nagy Nándor belgyógyász, Kubačka Gizella, a Magán Szakközépiskola igazgatónője, Gyürke Etelka, a Katolikus Kör képviseletében és in memoriam Rák Róbert futballista kapták az okleveleket.

A kétnapos rendezvény egyik fénypontja a katolikus templom új orgonájának az átadása volt, amelyet Václav Uhlíř cseh orgonaművész szólaltatott meg először, míg az ünnepi szentmisét Stanislav Stolárik rozsnyói püspök szolgáltatta.

A két nap során a város Fő téri színpadán bemutatkoztak a helyi óvodák és iskolák kulturális csoportjai, de a nézők tapsolhattak a Mobilmánia, a Kollárovci, a Bluetrend bandáknak, ahogy a neves rappernek, Rakbynak is.

Az idén sem feledkeztek el a második világháború befejezéséről, előbb műveltségi vetélkedőre került sor a Relax Szabadidőközpontban, ezt követte az ünnepélyes koszorúzás. A Városnapok elengedhetetlen része a Szlovák Vöröskereszt elsősegélynyújtási versenye, a Városi Galériában pedig egy fiatal kassai szobrászművész, Bartusz György tanítványa, Michal Machciník mutatkozott be Tisztelet a harkálynak című, ugyancsak rendhagyó tárlatával.

Gecse Attila és Juhász Dósa János fotói

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1511994135489564