A királyhelmeci kórház épülete (Fotó: FB)

A kórházfejlesztési programba 44 kórház kapcsolódhat be, abban az esetben, ha nincsenek üzemi nehézségeik. Az EU-s pénzügyi alap forrásaiból viszont nem meríthetnek a pozsonyi kórházak.

Tomáš Drucker egészségügyi miniszter a közeljövőben 153 millió eurót szeretne beruházni a kórházak felújításába. Az első 70 millió eurós kerettel rendelkező pályázati felhívás május 24-én fog megjelenni. Az első fordulóba az egészségügyi minisztérium (12), a védelmi minisztérium (1), a megyék (8), illetve községek (1) hatáskörébe tartozó intézmények pályázhatnak. Zöld utat kapnak még a nonprofit- (5) és a magánalapon működő kórházak is. „A kérvény benyújtásakor az intézményeknek nem szabad megfeledkezniük az önrészről sem, egy projekt keretében legfeljebb 15 millió eurót igényelhetnek majd” – ismertette május 23-án tartott sajtótájékoztatóján Drucker.

A pénzeszközökből finanszírozható majd épületfelújítás, egészségügyi berendezések beszerzése, vagy a sürgősségi ellátás kiépítése. Az első felhívás három hónaphoz van kötve, a második felhívást a jövő év folyamán hirdeti meg az egészségügyi tárca. A jelenleg jogosult 44 kórházat az állam bizonyos szabályok alapján választotta ki, figyelembe vette például az ellátási körzet nagyságát, a személyzeti feltételek minőségét, vagy az intézmény fekvőbeteg-kapacitását.

Az egészségügyi tárca a 2014-2020-as programidőszakban 280 millió euró uniós forrással rendelkezik. Azokat az EU-s pénzeket, amelyek nem kerülnek felhasználásra a kórházfejlesztések során, a tárca az integrált egészségügyi központok fejlesztésébe kívánja beruházni. Az erre vonatkozó felhívást a tárca a jövő év második felében hirdeti meg. Az állam az idén megszüntette az egészségügyi biztosítóknak fizetett járulékok felső határát, ezáltal több tízmillió euró többletbevételhez jutott, amit szintén kórházfejlesztésre szeretne fordítani, s a tervek szerint ennek keretében a pozsonyi kórházak is pályázhatnak majd.

Portálunk Grošková Katarínát, a királyhelmeci kórház gazdasági ügyekért felelős vezetőjének helyettesét kérdezte, hogy az intézményük tervezi-e pályázat benyújtását a ma megjelenő felhívások alapján. A feltett kérdésre a nonprofit alapon működő kórház vezető dolgozója elmondta, hogy minden lehetőséget örömmel fogadnak, hiszen az intézmény a betegek jobb ellátásának érdekében szeretné fejleszteni műszerezettségét, és az épületegyüttesen is terveznek újabb beruházásokat. Egyelőre azonban tanulmányozni fogják a megjelenő pályázati felhívást, s az abban foglalt feltételek fognak keretet szabni az elképzeléseiknek, melyeket természetesen a felügyelőbizottság véleményez majd.

(TASR/Felvidék.ma)