A győztes csapat jutalma a vándorserleg, de valamennyi résztvevő oklevelet is kapott (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

Az idén tizennegyedik alkalommal került megrendezésre a Vanczák István röplabdatorna, amely bodrogközi és Ung-vidéki magyar pedagógusok részvételével zajlik minden évben. A hagyományos emléktorna 2004 óta a legtöbb pedagógust megmozgató sportrendezvény a régióban.

Az idén a Bodrogszerdahelyi Alapiskola rendezte meg az emlékversenyt, ahonnan egykor a kezdeményezés is indult. Évről évre más helyszínen kerül megrendezésre, a résztvevők is változnak, de vannak, akik eddig minden alkalommal részt vettek a röplabdaversenyen. A legidősebb résztvevő 75 éves, a legfiatalabbak huszonévesek. Vanczák István egykori bodrogszerdahelyi pedagógus emléke előtt tisztelegnek mindannyian.

Vanczák István annak ellenére, hogy nem tornatanár, hanem kémia-biológia szakos volt, aktív szervezője és résztvevője volt a régió sporteseményeinek. Szívügye volt a diáksport, a gyerekekkel igyekezett megszerettetni a mozgást, táplálta bennük a versenyszellemet. Számtalan diák tanulta meg keze alatt a labdajátékokat, felébresztette bennük a sport örömét, és az egészséges életmódra nevelte őket.

A megnyitóra sorakoznak a Vanczák emléktorna résztvevői (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

Vanczák István 1999 tavaszán váratlanul hunyt el Tőketerebesen egy sporteseményen, ahol éppen egy röplabdatornán vett részt, már nyugdíjas pedagógusként. Halálának ötödik évfordulóján a Bodrogszerdahelyi Alapiskola vezetése és a volt kollégák kezdeményezésére született az ötlet, hogy méltóképpen úgy emlékezhetnének meg az elhunyt tanárról, hogy röplabdatornát szerveznek. A Bodrogszerdahelyi Községi Hivatal a kezdeményezéshez csatlakozva, 2004-ben emlékkupát készíttetett, amely máig vándorserlegként hirdeti a pedagógus emlékét.

A Vanczák-kupa elnyeréséért vetélkednek minden év tavaszán az emléktornán résztvevő bodrogközi és Ung-vidéki magyar alapiskolák csapatai. Az idén hét csapat nevezett be a versenybe, ahol szép mérkőzéseket játszottak, sportszerűen küzdöttek azért, hogy a vándorserleget elnyerjék. Nagyszelmencből, Nagykaposról, Királyhelmecről az alapiskolából és a gimnáziumból is, valamint Szomotorról és Tiszacsernyőből érkeztek csapatok, de más települések iskoláiból is jöttek pedagógusok, akik nem önálló csapatként, hanem a többiek csapatait erősítve vettek részt a tornán. A „Szépkorúak” csapata szintén úgy állt össze az idén is, hogy több településről érkeztek nyugdíjas, vagy a nyugdíjkorhoz közeledő pedagógusok.

A „Szépkorúak” csapata a Vanczák István Röplabdatornán (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

Az elmúlt évben Nagykapos csapata, az idén pedig a Nagyszelmenci Dobó István Alapiskola csapata nyerte el a Vanczák-kupát. Az egésznapos program során a sporté ugyan a főszerep, de jut idő kötetlen baráti beszélgetésekre, eszmecserére és a jó hangulatú szórakozásra is. A sport szeretetén túl ezért is kedvelik ezt a rendezvényt a régió pedagógusai. Igazi közösséggé kovácsolódtak az évek során, de mindig nyitni tudnak a fiatalok felé is, hogy legyen, aki továbbviszi és élteti majd ezt a szép hagyományt.