Csámpai Ottó előadás közben

Csámpai Ottó felvidéki szociológus, egyetemi docens már-már visszatérő előadója a budapesti Aranytíz kulturális központ sikeres rendezvényeink. A minap azonban történészként mutatkozott be és szűkebb hazája, a Nyitra-vidéke legendás történelmi személyéről, Vazulról, vagy magyarosabban Vászolyról és ivadékairól tartott érdekfeszítő történelmi előadást, mely egy időutazással is felért.

A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület szervezésében megtartott előadás a Szent László-emlékévhez kapcsolódik, hiszen a 2017-es évben emlékezünk László trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulójáról, aki nem volt más, mint Vazul (Vászoly) herceg unokája.

Az igényesen felépített előadásban az előadó rávilágított arra, hogy a nyitrai dukátus a mindenkori Turul-nemzetség trónutódlásra kiszemelt hercegének székhelye volt. Míg a nyugati keresztény országokban a trónutódlást az elsőszülöttség biztosította, a keleti népeknél, így a magyarságnál is a szeniorátus és a levirátus intézménye volt érvényben. Hogy Vazul miért kapta a nyitrai hercegséget, ennyi évszázad múltán nem tudjuk eldönteni. Egyfelől, Imre halála után mint legidősebbet, őt illette a trón, másfelől azonban éppen ő volt a Gizella királynő támogatását élvező Orseolo Péter legnagyobb riválisa. És valószínűleg ez lett a veszte.

Az előadó mondandójának első részében különböző szépirodalmi műveken keresztül mutatta be Vazul nyitrai herceg tragédiáját. Említette Szigligeti Ede „Vazul” című drámáját, amelyben a szerző a herceget negatív személyként mutatja be, „aki vad, vásott félpogány”. A szlovák Jonáš Záborsky „Árpádok” (Arpádovci) című drámájában Vazul (Vaszil) pozitív hős, de István azért nem akarja őt királyként látni, mert bizánci vallású, és nem utasítja el ősei hitét. Ady Endre a „Góg és Magóg fia vagyok én”című versében már teljesen azonosul vele: „… Fülembe forró ólmot öntsetek, / Legyek az új, az énekes Vazul…”. Sík Sándor katolikus papköltő „István király” című háromfelvonásos tragédiájában a múlt század harmincas éveiben elevenítette fel újra a legendát. István utódválasztási lehetőségei magukban hordozzák a rejtett balvégzetű jövőt: Ha a szívéhez közelebb álló pogány Vazulra gondol, a „tiszta magyarra”, attól a kereszténységet félti. Ha a „velencés Pétert” látja maga előtt, aki „jó keresztény, de idegen”, akkor a magyarság függetlenségéért és jövőjéért aggódik. Baljós látomását így mondja el az első felvonásban: „Péter a pogánylázadás. Péter a testvérháború. Péter az összeomlás.” Azonban a tragédiában a hithű papköltő sem meri Istvánnal elkövettetni a szörnyű tettet: A harmadik felvonásban Péter emberei végeznek az ittas Vazullal.

Padányi Viktor emigrációban élő történész az első, aki a magyaros Vászoly címet adta a színpadi művének. A történelmi drámához írt tanulmányában tudományos hipotézisekkel alátámasztva foglalja össze Vászoly bűntelenségét. Egyfelől logikusan alátámasztott érvekkel bizonyítja, hogy Vászolynak nem érdeke az összeesküvés István ellen, másfelől felmenti Istvánt a Vászoly megvakíttatásában vállalt bűnrészessége alól. Padányi az említett tanulmányában leszögezi: „A fanyar és kendőzetlen tény az, hogy Szent István utolsó éveiben a beteg öregember körül nyüzsgő aulikusok és egyháziak egyszerűen az Árpád-házat söpörték el jogos helyéről, a magyar nemzet éléről.” Aulikusoknak ekkortájt pedig Orseolo Péter és Aba Sámuel támogatói számítottak, beleérte István nejét, Gizellát is, aki Pétert szerette volna látni a trónon.

Az előadó a továbbiakban kitért a történelmi kordokumentumok arra irányuló próbálkozásaira, hogy elfedjék a Vazul és a magyar királyok közti kapcsolatot. Szent Gellért püspök legendája még Vazul fiainak nevezi Andrást, Bélát és Leventét, ami a legenda viszonylag korai lejegyzési idejére utal: „Mikor tehát Péter király és a magyarok között nagy egyenetlenség támad, a magyarok fényes követséget küldtek Vászoly fiai: András, Béla és Levente után, akik Szent István nemzetségéből valók voltak …”. Azonban Anonymus, bár Szent Lászlót nem említi, de apjának testvérét, I. András királyt, már Szár (Kopasz) László fiának mondja. De a többi krónikákból – Kálti Márk, Kézai, Thuróczy – is kitűnik, hogy valamiért a későbbi királyokat nem Vazul utódainak nevezik.

Ezekkel az utalásokkal kapcsolatban az előadó egy további, tabuként kezelt témára is kitért: A Dunántúlon országoló Mihály herceg részein és csakis ott találhatók a Koppány névvel kialakított helynevek. Ezeknek az etimológiája pedig lehet Koppány – kap-kán – kapuőrző, gyepűőrző kán, amiből az is következhet, hogy a „fő-Koppány” nyilvánvalóan Mihály herceg lehetett. Ha ehhez a feltevéshez hozzátesszük, hogy Vászoly és Szár (Kopasz) László ugyanazt a személyt jelenthetik, akkor már csaknem eretneki végkövetkeztetésre jutunk: Vászoly apja nem más, mint a felnégyelt Koppány és a Turul-nemzetség minden további uralkodója (és szentté avatott személye) is az ő ivadéka.

Előadása utolsó részében Csámpai Ottó beszélt Nyitrához és vidékéhez kötődő további érdekes történetekről is. A IV. Henrik császár és általa támogatott Salamon herceg Nyitra vára ostromáról, az elásott koronáról, amelyet 1860-ban találtak meg Nyitraivánkán és amelyet ma Konsztantinosz-Monomachosz koronaként ismerünk, Nyitra-megye címeréről, amelyben még ma is ott van Szent László alakja, ahogy levágja a kun vitézt, vagy László haláláról, amelyet többen épp Nyitrára helyeznek. Az Isztambulba ellátogató kirándulók nagy részének talán fogalma sincs róla, hogy a Hagia Szophia székesegyházból lett múzeumban még ma is ott van a nagy lovagkirályunk lányának, Szent Piroskának a mozaikképe, aki II. Ioannész Komnénosz bizánci trónörökös, majd császár férje lett…

Kapcsolódó cikkek