Ilyenkor, Úrnapja tájékán, az Oltáriszentség ünneplésekor megannyi hívő embernek eszébe jut saját elsőáldozásának napja is. Az elsőáldozás meghitt pillanata, amikor a katolikusok először vehetik magukhoz a szentostyát, azaz Krisztus testét.
Katolikus diákságunk életében, akárcsak az egyházközség jeles napjai közt mindig nagy eseménynek számított az elsőáldozás. Az ünnep egyházi vonatkozásai és társadalmi szempontú meghatározottságai egyaránt jelentősek voltak, hiszen az Oltáriszentség magunkhoz vétele a legbensőségesebben egyesít minket Istennel.
A hagyomány Pünkösdhöz, a Szentlélek eljövetelének ünnepéhez, illetve Áldozócsütörtökhöz kapcsolódik, de van természetesen kötődése az Úrnaphoz is, mert ilyenkor az elsőáldozó lányok újra „menyasszonyi ruhába” öltöznek, hogy így szórják a virágszirmokat az utcára kivitt Oltáriszentség előtt.
A 9-10 éves gyermekek: a kis menyasszonyok és a kis vőlegények igazi testi-lelki ünnepe tehát az elsőáldozás. Mintegy kétéves előkészület után ünnepélyes keretek közt veszik magukhoz a szentostyát. A mindennapi és a sima ünnepi viselettől eltérően csak az erre az alkalomra vásárolt, készített ruhába öltöznek. Ünnepélyesen vonulnak be a templomba, utána megvendégelik őket, majd otthon kislagzit tartanak. Ajándékba imakönyvet, rózsafüzért, karórát, újabban pedig más ajándékokat is kapnak.
Természetesen az emberélet eme kis fordulójakor, a jeles egyházi ünnep és esemény alkalmából is készültek s készülnek ma is fotók, megörökítendő eme szép napot. Dorgayné Nagy Angelika írja az elsőáldozási szokások változásait vizsgáló tanulmányában, hogy: „Elsőáldoző gyermekeket megörökítő fényképek az 1940-es években készültek először. Téglásról származik egy 1944-es felvétel. Jellemző beállítás az imára kulcsolt kézzel imakönyv, virágcsokor mellett álló gyermek. A képek a szabadban, az utcán készültek.” (Ethnica, 2003/4:128)
Nos, elmondhatjuk, hogy vidékünkön, így például a Hont megyei Paláston is a jelzett időpontnál jóval előbb is készültek elsőáldozási képek. Palást lévén mélyen vallásos falu, nagyszámú gyerekkel megáldott közösség, szintén kiemelten kezelte ezt az eseményt. Így hát a helybeli és a vándorfotósok is korán felbukkantak itt. Az eseményt megörökítő első fennmaradt képünk 1923-ból való, valószínűleg Varsányi István, a katolikus iskola kántortanítója készítette azt. A felvétel az akkori tanítólakás előtt készült. Ez a templom alatt, az 1890-ben épült iskola előtt állt. A képen Gágyor Ilona (1914) elsőáldozó lányt láthatjuk édesanyja, Gágyorné Pásztor Rozália, testvérei, Gágyor József és Gágyor Mária társaságában. Édesanyja ünnepi viseletben, testvérei az akkori gyermekviseletben állnak mellette. Az elsőáldozó hosszú fehér „menyasszonyi ruhába” öltözött. A koszorú itt már nem látszik a fején (valószínűleg áldozás után készült a kép), de egy másik képen azt is láthatjuk.
Egy 1930-ból származó képen, Varsányi István felvételén Bohus Erzsébet elsőáldozó leány ugyancsak a tanítólakás deszkamellvédes tornáca előtt áll imára kulcsolt kézzel, hosszú fehér, körülbelül a cipő felső száráig érő kismenyasszonyi ruhában, fején kis koszorúval.
Fennmaradtak olyan képek is, amelyek az elsőáldozókat együtt örökítették meg. Érdekes, hogy egy 1938-ban készült felvételen csak a fiúkat láthatjuk. Az elsőáldozó kisvőlegények öltönyben, mellükön bokrétával, kezüket imára kulcsolva állnak, illetve térdepelnek – valószínűleg a parókia szőlőlugasa előtt – plébánosuk, Bartal Rafael atya és három hölgy (az elsőáldozásban segítkezők) társaságában. A fotón közel negyven elsőáldozó fiút számlálhatunk. Ha ehhez hozzáadnánk a lányok számát is, elképzelhetjük, milyen népes volt Paláston fél évszázada egy-egy évjárat.
Az elsőáldozókat gyakran fotózták szüleik, keresztszüleik, testvéreik, nagyszüleik társaságában is. Az egyik, 1948 körül készült képen érdekes öltözetben látjuk az édesanyja és testvére társaságában lévő elsőáldozót. A fiú rövidnadrágban és öltönykabátban van, az utóbbi bal hajtókáján egy szép bokrétát látunk.
Az 1950-es években a lányok hosszú fehér ruhában áldoztak, melyet a faluban varrt Varga Juli nene. Fejükön kiskoszorú volt, ezt Ipolyságon vették. Az ajándékozás akkor még nem nagyon volt divatban, de áldozás után otthon mindenkinél tartottak kislagzit a legközelebbi hozzátartozókkal, körülbelül harminc személlyel. Áldozás után a gyermekeket már a templomkertben is megvendégelték egy kis teával és süteménnyel. Erről készült 1947-ben Szikora Imre felvétele, előtérben a lányok egy csoportjával. Az 1951-és felvételen az asztaloknál ülő fiúk vannak előtérben, háttérben pedig a kíváncsiskodó hívek nagy tömegét látjuk. Ekkor a szokottnál is többen áldoztak, már az első osztályosokat is elvitték, mert – mint az adatközlők mondták – „a pap érezte, hogy gyün a kommunista világ. Qllyan zavargás vtí, hogy mán be se atták hittanra az összes gyereket”.
Az elsőáldozók száma a későbbi években sem csökkent különösebben. Ha mégis, akkor az egy-egy évjárat kisebb létszáma miatt történt. 1953-ból való az a kép, melyen még több mint harminc fiút és lányt látunk Mackó főtisztelendő társaságában a palásti templom főbejáratánál. Ezen a képen a fiúk és a lányok már együtt fényképezkedtek. A lányok szoknyájának mérete nem minden esetben egyforma, koszorújuk is különböző. A fiúk öltönyben vannak, kabátjukra kihajtott fehér inggallérral. (V/40. kép)
A gyermekek nagy létszáma miatt a plébánosnak az elsőáldozás lebonyolításában mások is segítkeztek. A nagyobb lányok például a tanításból is kivették a részüket. Az ünnep alkalmából aztán ők is fehérbe öltöztek, s fejükre kis koszorú került.
Gyűjtéseim során természetesen más településen is több elsőáldozást megörökítő képpel találkoztam. Ezeket újra megjelentettem például a Nagycsalomjáról, Csábról, Lukanényéről és Apátújfaluról írt monográfiáimban is. Természetesen jól emlékszem saját elsőáldozásomra is. Őrzöm a templomkapuban készült csoportképünket, melyen ott látható plébánosunk, Berkes Imre is. A Felsőtúrról érkezett vándorfotós otthon is készített néhány felvételt, melyen minden vendég látható, de külün-külön lefotóztak szüleimmel, keresztszüleimmel és nagyszüleimmel is. No, meg persze készült egy térdeplős kép is rólam az ez alkalomra alkotott házi oltár előtt, rajta az Úr Jézus szobrával.
A világ természetesen az idézett évtizedektől sokat változott. Amit elmondhatunk: ma is vannak elsőáldozó gyermekeink. Igaz, sokkal kevesebben, mint az emlegetett időben. S ma már az elsőáldozási szentmisét sokan végigvideózzák és fotózzák, gyakran elvonva figyelmünket a lényegről, nagy köröket leírva az oltár előtt. Hogy jó-e ez így, nem tudom. Annak mindenesetre örülhetünk, hogy a gyermekeket ilyen formában is az oltárhoz vezetik, s azok talán az Oltáriszentség magukhoz vétele által Krisztussal is egyesülnek.
