Christian Kern, Bohuslav Sobotka és Robert Fico a sajtótájékoztatón (Fotó: Cseh Sajtóiroda)

Csehország, Szlovákia és Ausztria szorosabb regionális együttműködése nem a visegrádi csoport alternatívája, hanem újabb lehetőség a szomszédság előnyeinek kihasználására – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön a dél-morvaországi Brünnben, a három ország kormányfőjének találkozója utáni sajtótájékoztatón.

“Gyakran felmerül a kérdés, hogy nem keresünk-e alternatívát a már meglévő együttműködési formákhoz, mint amilyen például a V4. Megállapíthatjuk, hogy mi elsősorban azt a lehetőséget keressük, hogyan lehet kihasználni a szomszédság előnyeit országaink számára, és olyan problémákra összpontosítunk, amelyeket jobban meg lehet oldani hármasban, mint a megszokott kétoldalú alapon” – szögezte le Fico. Hozzátette: a szlovák kormány támogatja ezt a háromoldalú együttműködést és annak fejlesztését.

A sajtó által „slavkovi háromszögnek“ elnevezett első találkozóra 2015 januárjában Slavkovban (az egykori Austerlitz) került sor. Akkor a három ország kormányfője megegyezett a szorosabb együttműködésben a regionális gazdasági, elsősorban közlekedési infrastruktúra területén, valamint európai uniós témákban.

A cseh sajtó korábban azt írta, hogy a háromoldalú együttműködést Prága kezdeményezte, s azt különösen a lengyelek aránylag ellenérzésekkel fogadták. A magyar álláspont diplomáciai források szerint tartózkodónak minősíthető.

A slavkovi háromszög országainak jelenlegi kormányfői – Bohuslav Sobotka cseh és Robert Fico szlovák kormányfő, Christian Kern osztrák kancellár – mostani brünni találkozójának egyik fő témája a migránsválság volt.

Robert Fico azt javasolja, hogy a témában az EU-tagállamok kisebb csoportjai egyeztessenek, mert a 27 ország platformja nem ad lehetőséget a részletek kifejtésére, megvitatására. Szerinte ilyen platform a visegrádi csoport vagy a slavkovi háromszög.

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy felbomlasszuk az Európai Uniót olyan témákkal, amelyekben eltérőek a nézeteink. Hivatásos politikusként bizonyítanunk kell. Én a problémához a kisebb vitacsoportok létrehozásával szeretnék hozzájárulni“ – nyilatkozta a szlovák kormányfő. Mindenképpen feleletet kell találnunk arra a kérdésre, hogyan állítható meg a migrációs hullám – tette hozzá Fico.

A migránsválság megoldásáról folyó vita „egy helyben topog” és csak „a kis lépések sikerülnek“ – állapította meg Christian Kern osztrák kancellár. Úgy vélte, partnerei a találkozón „készséget mutattak a válság megoldására”. Az osztrák kancellár a migrációs válság megoldásában a szolidaritás fontosságát is hangsúlyozta.

A V4-ek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) egybehangzóan elutasítják a migránskvótákat, amiért a csehek, a lengyelek és a magyarok ellen a közelmúltban kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság. Ausztriának eltérő a véleménye a visegrádiaktól, de az utóbbi másfél évben Bécs is a migránsok befogadásának korlátozását és a határvédelem megerősítését szorgalmazza.

„Minden tagállamnak ki kell nyilvánítania szolidaritását. Arról azonban vitázni kell, hogy ezt valakinek elő kell írnia, hogyan nézzen ki, vagy pedig mi magunk választhatjuk ki a nekünk leginkább megfelelő formákat, amelyek megfelelnek nézeteinknek és érdekeinknek“ – fogalmazott a szlovák kormányfő újságírók előtt.

A brünni találkozó után mindhárom kormányfő Brüsszelbe repült, hogy részt vegyen az Európai Unió kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozóján, amelynek fő témái a migránsválság és a brexit, tehát Nagy-Britannia kilépése az EU-ból lesznek.

Ami a gazdasági témákat illeti, Brünnben a felek megegyeztek a három ország közti vasúti és közúti összeköttetés mihamarabbi fejlesztésében, valamint a szakmunkáshiány kérdésének közös megvitatásában. Fico bejelentette, hogy ez utóbbi téma megvitatására Pozsonyba hívta a cseh és az osztrák kormány képviselőit.