(Fotó: TASR)

Marek Maďarič a párttársa helyében már lemondott volna, utalt a Robert Kaliňák belügyminisztert ért folyamatos médianyomásra a kulturális miniszter. A tárca első embere a közszolgálati televízió „5 perccel 12 előtt” című vitaműsorában védte a meglehetősen keményfából faragott kollégáját.

A televíziós vitaműsorban a heti eseményeket boncolgatva szóba került Andrej Kiskának a parlamentben „A köztársaság állapotáról” elmondott beszéde, melyben az államfő bár közvetetten, de ismételten távozásra szólította fel Kaliňákot. Maďarič erre úgy reagált, hogy szerinte „annak kellene erre választ adni, aki fel volt szólítva, vagy az ő felettesének, egyáltalán valaki másnak”. S ezzel mintegy vissza is dobta a forró gesztenyét.

Ilyen még nem volt Szlovákia történetében

„Talán én nem is bírnám azt a hatalmas médianyomást, aminek Kaliňák úr ki van téve” – ismerte el. „Boncolgathatnám azt, hogy objektív vagy nem objektív, igazságos vagy igazságtalan, tény az, hogy ez olyan hatalmas és hosszan tartó nyomás, amilyen még egyetlen szlovákiai politikusra sem volt gyakorolva Szlovákia történetében. Én ezt nem bírnám, ám ezzel nem akarom őt megítélni” – hangsúlyozta Maďarič.

„Úgy látom, hogy azt a gesztust, amiről az elnök úr beszélt, meg lehetne tenni, de még sincs megtéve” – mondta Gál Gábor, a Most-Híd parlamenti képviselője. „Sajnos azonban a korrupciót nem oldjuk meg gesztusokkal” – vélekedett a Most-Híd parlamenti frakciójának vezetője. Gál szerint sikert olyan konkrét megoldások hozhatnak, amilyeneket a kormánykoalíció javasol.

Richard Sulík, az ellenzéki SaS párt elnöke azzal vágott vissza Gál szavaira, hogy Štefan Harabin a szlovákiai törvénykezés élén végzett tevékenységével hosszú időre megbélyegezte azt. „A belügyminiszter esetében sem lehet mindegy, hogy ki van a minisztérium élén? Ez egyáltalán nem mindegy. Ez egy meghatározó dolog” – érvelt.

Gál úr jópofát vág mindehhez

Sulík bírálta Robert Fico kormányfő korrupcióellenes megnyilvánulásait, melyeket szerinte nem lehet elhinni. „Ez maximálisan hiteltelen. Talán ő a legkevésbé alkalmas ember a Nap alatt, hogy a korrupció ellen harcba szálljon” – vélekedett a liberálisok vezére.

Hozzátette: a kormányfőt diszkvalifikálja a múltja. „Ez csak egy bohózat ezzel a korrupció elleni harccal, csak azért, hogy megnyugtassák a választópolgárokat. Semmi más. És maga, Gál úr jó pofát vág mindehhez, s ez minden. Homokba dugott fejjel úgy tesz, mintha ez csak az ő felelősségük lenne. Nem ez a maga felelőssége!” – érvelt.

„Maga a legutolsó, aki tanácsokat adhat korrupció és megbízhatóság ügyében, hiszen Kočnerral egyeztet, hogy kit válasszunk meg főügyésznek” – reagált Sulík szavaira Maďarič.

Hozzátette, hogy szerinte a korrupció elleni harcban jobb eredményeket akkor lehet elérni, amennyiben megfelelő törvényeket fogadnak el, s fokozzák a bűnüldözési szervek munkáját, s ez már folyamatban is van.

„Mindenesetre a miniszterelnök belevetette magát ebbe a témába, az értékelésnél a nyilvánosság egyik fele elfogadja ezt, a másik része pedig elégedetlen ezzel” – egészítette ki.

(TASR/Felvidék.ma)