Andrej Danko, a parlament elnöke 2017. november negyedikére hirdette meg az idei megyei választásokat.

A házelnök döntése értelmében a választókerületeket és az egyes megyei önkormányzati képviselők számát augusztus 11-éig kell meghatározni. Ez a dátum a határideje a kerületi választási bizottságok székhelyei meghatározásának is. Szeptember 5-ei hatállyal kell az egyes választókörzeteket létrehozni és a választóhelyiségeket kijelölni, az első tanácskozásuk időpontja szeptember 11-e lesz. A határozat azt is megszabja, hogy a kerületi és körzeti választási bizottságok megalakulásának határideje október 5-e, az első tanácskozásuknak pedig október 10-éig kell lezajlania.

A parlamenti képviselők még a tavasszal megszavazták a választójoggal élés feltételeiről szóló törvény módosítását, amelynek értelmében idén már csak egyfordulós lesz a megyeelnök-választás. A törvényhozók már idén februárban megszavazták a szóban forgó törvényt, ám Andrej Kiska köztársasági elnök megvétózta azt. A köztársasági elnöki vétót a honatyák 80 szavazattal márciusban törték le. A módosító indítvány célja a megyeelnök-választás megváltoztatása volt.

Az eddig érvényben lévő jogállapot szerint, ha a megyeelnökjelöltek közül senki sem szerezte meg az első fordulóban az érvényes szavazatok többségét, második fordulóra került sor. Ezen változtatott a márciusban megszavazott módosító indítvány. A jelenleg érvényes törvény értelmében csak egyfordulós lesz a választás, és az a jelölt lesz a megyeelnök, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja. Az államfő szerint ezt a változtatást az alacsony részvétellel és takarékoskodással indokolni a választás évében félrevezető. Kiska szerint ugyanis a választás iránti gyér érdeklődés az első forduló problémája, amelyben az eddigi választások során még egyetlen jelölt sem szerzett a választásra jogosultak szavazatainak 15 százalékánál többet. Az alacsony részvétel minden megyei választás után politikai vita tárgyát képezi.

(SITA/Felvidék.ma)