Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma

Pénteken délelőtt közlekedésbiztonságot érintő témákban sajtótájékoztatót tartott Komáromban Stubendek László polgármester, Keszegh Béla alpolgármester és Ujj Ernő, a városi rendőrség parancsnokhelyettese. A tájékoztató legfontosabb témái között szerepeltek a tömegközlekedéssel kapcsolatos fejlesztések, a roncsautók kezelése, a balesetveszélyes útszakaszok felülvizsgálata, valamint a közlekedésrendészet városban kihelyezendő útjelzőtáblák pótlására vonatkozó felszólítása.

A májusban elkezdett 15 útszakaszt érintő felújítások során a megújuló közlekedési szabályok is szóba kerültek, valamint az új Duna-híd kapcsán tervezett, nagy vitát kiváltó elkerülő út is témája volt a sajtótájékoztatónak.

Új közbeszerzés előtt a tömegközlekedés

Keszegh Béla elmondta, a korábbi években 3+1 évre szólt a meghosszabbított közbeszerzés. Az önkormányzat szeretné, ha az ősszel kiírásra kerülő közbeszerzési pályázat legközelebb tíz évre szólna. Ezt azzal indokolta, hogy előnyösebb hosszabb távra megkötni a szerződést, mert akkor különböző befektetéseket is elvárhatnak a szolgáltatótól (jelenleg az Arriva busztársaság látja el ezt a feladatot Komáromban), mely tízéves futamidőre tervezve akár új buszok vásárlásába is befektet, ami az éves költségeket lejjebb szoríthatja, és minőségi előmozdulást eredményez.

Keszegh tájékoztatott arról is, hogy az elmúlt négy évről készült egy statisztika is. A számok szerinte aggasztóak, mivel négy év alatt 60 ezerrel csökkent az utasok száma, ezzel jelentős terhet róva a városra, mivel a jegyekből kieső bevételt a városnak kell kompenzálnia. Míg 2013-ban 160 ezer eurót költött erre a város, 2016-ban már 214 ezer eurót. „A közbeszerzés során a szolgáltatók beárazzák szolgáltatásaikat, ezen felül a képviselők határozzák meg a menetrendet (milyen gyakran és milyen vonalakon)“ – fogalmazott az alpolgármester. Éppen ezért az önkormányzat szeretné felmérni a lakossági igényeket. Ezt elősegítendő, készült egy elsősorban online, 28 kérdésből álló kérdőív, amelynek nyomtatott változata a buszjáratokon is elérhető lesz.

Keszegh Béla alpolgármester (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Keszegh beszámolt arról is, hogy egy sikeres pályázatnak köszönhetően a buszpályaudvar épületét felújítják, szigetelik. Az év elején benyújtott Interreg pályázat eredménye még nem ismert, azonban az alpolgármester bizakodó. A pályázatnak köszönhetően indulna el az Észak- és Dél-Komárom között közlekedő elektromos buszjárat, amely a városban kihelyezett digitális paneleken tájékoztatná az utasokat a menetrendről. Továbbá hangsúlyozta, hogy hirdető cégek bevonásával terveznek felújítani tíz buszmegállót.

Szigorúan lépnek fel a közterületen hagyott roncsautók tulajdonosaival szemben

Ujj Ernő parancsnokhelyettes hangsúlyozta, kevés a szabad parkolóhely a városban. Ennek egyik okaként a sorsukra hagyott roncsautókat jelölte meg. Véleménye szerint sokan felelőtlenül, közterületeken, útszélen hagyják elromlott autóikat, öreg járműveiket. Ezáltal a parkolóhelyek száma is csökken, de fontos szempont szerinte az is, hogy ezek a város látképét rontják. Beszélt arról is, hogy sokszor nehezen köthető az autókhoz olyan személy, akit fel lehetne szólítani a jármű eltávolítására. Éppen ezért hatékony megoldást kerestek a városi hivatallal együttműködve, ami ösztönözheti, rábírhatja az autótulajdonosokat, hogy a közterületekről távolítsák el a roncsokat.

Felvázolta azt a törvényekkel összhangban kidolgozott hárompilléres akciótervet, amely érdemi változást hozhat a témában. Ennek első pillére a hulladékgazdálkodással kapcsolatos törvény, melynek értelmében tilos közterületen öreg járműveket tárolni, melyek esztétikai szempontból csúfítják a környezetet, illetve károsak arra. Ezt a városi rendőrség helyszínre kivonuló alkalmazottja dönti el, aki felszólíthatja a tulajdonost, vagy az autó kezelőjét, távolítsa el az autót. Az említett törvény, amennyiben a felszólításnak nem tesznek eleget, lehetőséget biztosít bírság kiszabására.

Ujj Ernő elmondta, a bírságnak sincs minden esetben visszatartó ereje, ezért a kidolgozott akcióterv második pillére értelmében a városi hivatal helyi adóként helyfoglalásért is illetéket róhat ki az autó tulajdonosára, vagy az autóhoz köthető személyre. Ez már komolyabb pénzösszeg az előzőnél, naponta négyzetméterenként 35 cent bírság róható ki a hivatalos helyszínelés napjától kezdődően – ez a legutóbbi esetben 400 eurós bírság volt. A koncepció harmadik pillére a közúti szabályokról szóló törvény, amely az út kezelőjének, jelen esetben Komárom városának, lehetőséget ad arra, hogy az autót elvontassa, amennyiben nincs az autón rendszám, tilosban áll, vagy közúti akadályt képez. Természetesen ilyenkor a vontatás költségei az autó tulajdonosát, használóját terhelik.

Ujj Ernő, a városi rendőrség nevében kéri a lakosokat, amennyiben tudnak ilyen roncsautókról, amelyek huzamosabb ideje foglalják a parkolóhelyeket, tegyenek bejelentést email-ben, a mp@komarno.sk címen, ide fényképpel együtt várják a bejelentést, vagy telefonon, illetve személyesen a városi rendőrségen. Kérdésünkre a parancsnokhelyettes elmondta, névtelenül is lehet bejelentést tenni, de a bejelentő nevét nem adhatják ki. Ujj úgy fogalmazott, nem a büntetésben érdekeltek, hanem a megoldásban. Legfőbb céljuk, hogy ezek az autók eltűnjenek a közterületekről, s ezáltal parkolóhelyek szabaduljanak fel. „Amennyiben együttműködőek lesznek az autósok, hajlandóak leszünk eltekinteni bizonyos szankcióktól“ – mondta a városi rendőrség parancsnokhelyettese.

Ujj Ernő, a városi rendőrség parancsnokhelyettese (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
A közlekedésrendészet felszólította a várost

Több olyan jelzés érkezett a lakosság részéről is, hogy vannak városrészek, útszakaszok, ahol gyakoriak a balesetek  – kezdte Keszegh, aki továbbiakban is kéri a lakosság aktív részvételét az ilyen esetekben. A kommunális osztály részére küldhetőek az észrevételek a zp@komarno.sk címre. Sok esetben elegendő lenne egy tábla kihelyezése is, de ezt először jóvá kell hagyatni a közlekedésrendészetnél, s ennek átfutási ideje több hónap is lehet.

Elmondta, a közlekedésrendészet felszólította a várost több tábla pótlására a főutakon, bízva abban, hogy ettől biztonságosabb lesz a közlekedés. Komárom önkormányzata a költségvetésből évente kétszáz táblát helyez ki, de a közlekedésrendészet felszólítására ezeken felül ezer táblát kell kihelyezni, melynek költsége táblánként eléri a 70-80 eurót. Ezeknek a pótlását a város már elkezdte, ám mindez komoly költségeket ró az önkormányzatra. Keszegh Béla hangsúlyozta, ez a járás minden községét érintő, egy új törvényi szabályozásból adódó kötelezettség.

 A felújított útszakaszokon megújuló közlekedési szabályok és parkolási szünet

A 15 utcát érintő, májusban elkezdett útfelújítás fontos hozadékaként szólt Keszegh Béla a közlekedés újragondolásáról is. A felújított részeken elkészítik a közlekedési projekteket is a forgalom irányítására. Az átkelők, leállók, kerékpáros folyosók összeköttetése mind a lakosok igényeinek megfelelően kerülnek megtervezésre. Egy újszerű dologra is felhívta a figyelmet az alpolgármester: heti egy alkalommal egy óra parkolási szünetet iktatnának be az alapos takarítás, a tisztább város érdekében. Az üres utcákat tisztára lehetne takarítani, jelenleg ugyanis az út szélén parkoló autók miatt a takarítást végző kocsik nem tudnak hatékony munkát végezni. Ez különösen  az őszi levélhullás idején, illetve a lefolyók tisztításánál okoz gondot.

Keszegh szerint sok pozitívummal jár, hogy a Comorra Servis kezeli a parkolási rendszert Komáromban. „ A városnál marad a bevétel, 25 százalékról közel 70 százalékra növekedve” – mondta. A táblák kihelyezését, az útjelek felfestését is a városi cég végzi és a számok is azt igazolják, hogy saját fenntartású céggel sokkal költséghatékonyabban tudják ezeket a munkálatokat elvégezni.

Stubendek László, Komárom polgármestere (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Az új Duna-híd és az elkerülő út is szóba került

Napokon belül elkezdik építeni a két Komáromot összekötő új Duna-hidat. Észak-Komárom részére égetően fontos, hogy mihamarabb megépüljön az elkerülő út is. A leggyorsabb megoldást egyértelműen a Holt-Vág felett megépülő híd jelentené, ezt azonban sokan kritikával illetik. Az ellenzők legfőbb ellenérvként azt hozzák fel, hogy a komáromiak kedvelt pihenőövezetét tennék tönkre, ráadásul közel húzódnak a természetvédelmi területek is. Keszegh alpolgármester hangsúlyozta, a város csak olyan tervet fogadhat el, ami a megyei tervben szerepel.

A polgármester, Stubendek László tárgyalt már Érsek Árpád közlekedésügyi miniszterrel és megyei képviselőként tervezi a Nyitra megye elnökével való egyeztetést is, igyekezve minden lehetőséget megragadni arra, hogy a város érdekei érvényesüljenek. Stubendek László szerint érdemes feltenni a kérdést, hogy van-e egyáltalán jó megoldás? A polgármester szerint a város körül mindenütt természetvédelmi területek vannak, vagy pedig olyan mocsaras talajok, amelyekre alig, vagy csak nagyon költséges technológiával lehet építkezni.

Amennyiben a leggyorsabb megoldás, a Holt-Vág felett haladó elkerülő út épül meg, Komárom akkor is évekig fog szenvedni a megnövekedett forgalomtól. A szakemberek szerint napi szinten 30 ezer áthaladó autóval kell számolni a híd megépülése után és a legpozitívabb becslések szerint sem készül el az elkerülő út 2024 előtt.