Böszörményi Edit megnyitja a szakmai fórumot (Fotó: Tökölyi Angéla)

A szlovák nyelv hatékony tanítása a magyar iskolákban címmel szervezett szakmai napot a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) Tőketerebesi Területi Választmánya. A fórumnak a Bodrogszerdahelyi Alapiskola adott otthont. A program nagy érdeklődést váltott ki a bodrogközi és Ung-vidéki pedagógusok körében. Környékbeli alsó tagozatos és szlovák szakos pedagógusok jelentek meg a szakmai fórumon, amely több mint negyven fő részvételével zajlott.

A szakmai napon dr. Leck Judit, a nagykaposi Gimnázium igazgatónője, szlovák szakos pedagógus tartott vitaindító előadást. Az előadó röviden felvázolta azokat a problémákat, amelyekkel évek óta küzdenek a magyar iskolák a szlovák nyelv oktatása terén. Kitért a nyelv szerkezetére, a lélektani okokra, a jelenlegi oktatási módszer hibáira és a tankönyvek hiányosságaira is, de a fő célja az volt, hogy párbeszédet indítson el a jelenlévők között. Az előadó hangsúlyozta, hogy kevés az olyan szakmai fórum, amely lehetőséget adna az érintett pedagógusok közötti párbeszédre, tapasztalatcserére és akár konkrét közös cselekvésre a témában.

Dr. Leck Judit vitaindító előadása a szakmai fórumon (Fotó: Tökölyi Angéla)
Szeretnék felvenni a kapcsolatot az Oktatásügyi Minisztérium Nemzetiségi Főosztályával

Böszörményi Edit, a szakmai fórum fő szervezője, az SZMPSZ Tőketerebesi Területi Választmányának elnöke hírportálunknak úgy nyilatkozott, a pedagógusok kérését teljesítette a pedagógusszövetség azzal, hogy ezt a szakmai délutánt életre hívta. Az érintett pedagógusok úgy gondolják, hogy eljött az ideje annak, hogy a szűkebb régióban is tegyenek valamit ebben a témában.

A szakmai fórum azzal a céllal jött létre, hogy a pedagógusszövetség segítséget adjon a pedagógusoknak abban, hogy tapasztalatokat cseréljenek és megbeszéljék a problémákat ebben a kérdésben, továbbá, hogy közösen gondolkodva fogalmazzák meg, tulajdonképpen mi lenne a teendő.

A szakmai fórum résztvevői (Fotó: Tökölyi Angéla)

Böszörményi Edit a szakmai fórum legnagyobb hozadékának azt tartja, hogy konkrét javaslatok születtek a jövőbeni lépéseket illetően. Szeretnék felvenni a kapcsolatot az Oktatásügyi Minisztérium Nemzetiségi Főosztályával, annak érdekében, hogy továbbítsák kéréseiket, amelyek szerint igényelnék a több alternatíva közül való választás lehetőségét a tankönyvek terén. Javasolnák a tananyag csökkentését az alsó tagozaton, kérnék a tankönyvekhez útmutatók, segédanyagok, elektronikus adathordozókon feladatok rendszeres küldését az iskolák részére, valamint a tankönyvek átdolgozását úgy, hogy azokban legyen több a dialógus, rövid párbeszéd, képes dialógussal megoldott nyelvtani rész és gondolkodtató feladat. A jelenlévő pedagógusok úgy nyilatkoztak, hogy igény esetén szakmai tanácsokkal, vagy akár konkrét feladatok elvégzésével is szívesen segítenék ezt a munkát.

A szakmai fórum végén az iskolák képviselői átvehették az SZMPSZ területi választmányának elnökétől az Arany János köteteket, amelyeket az anyaország ajándékaként minden felvidéki végzős magyar alapiskolásnak és érettségizőnek átadnak az idei Arany János emlékév tiszteletére. A Bodrogközben és az Ung-vidéken közel 250 alap– és középiskolás veheti át az ajándékkötetet.