Ma dől el, hogy a döntőt megnyert három fiatal közül ki nyeri el a 2017 Virtuóza címet. Méghozzá ezúttal már nem a zsűri, hanem kizárólag a nézők szavazatai alapján.

A ma esti fináléban mindhárom korcsoportgyőztes ismert, népszerű, de nagy virtuozitást igénylő darabokat választott. Hacsaturján, Csajkovszkij és Mozart egy-egy mesterműve hangzik majd el. Kristóf Réka, Kiss Radu és Abouzahra Amira bizonyára ezúttal is elbűvölik a közönséget és mindazokat, akik a Duna Televíziót nézik.

Nekünk, felvidéki magyaroknak soha vissza nem térő lehetőségünk van arra, hogy a komáromi, jelenleg Münchenben tanuló Kristóf Rékát hozzásegítsük az abszolút győztesnek kijáró elismerés eléréséhez. Csak szavaznunk kell rá, melyet megtehetünk sms-ben vagy egy ingyenesen letölthető applikáció segítségével. A szavazás módjáról pontos információk ITT találhatók.

Az abszolút győztes felléphet az Armel Operafesztiválon a New York-i Carnegie Hallban és egy éven át nagy összegű ösztöndíjban részesül, de ezen kívül is számos koncertlehetőség vár rá.

Nincs más teendőnk tehát, mint este fél nyolckor nézni a műsort, szurkolni Rékának, s előtte, utána, esetleg közben is leadni  rá voksainkat. Kedvcsinálónak ajánljuk a fiatal operaénekesnővel készült lélektől lélekig ható interjúnkat.

A Virtuózok napi történései nyomon követhetők a verseny honlapján, valamint közösségi oldalán is.