(Fotó: facebook.com)

Robert Fico kormányfő elégedett kormánya eddigi teljesítményével, legutóbbi politikai vitaműsorában például pozitívumként kiemelte, hogy Szlovákia történetében még sohasem volt ilyen alacsony a munkanélküliség, a gazdaság jól teljesít, és kormánya hatékony intézkedéseket tett a korrupció elleni küzdelem terén is.

Az igazság viszont az, hogy az emberek nem sok mindent éreznek a dübörgő szlovákiai gazdaságból, a pénztárcájuk sem lett vastagabb, sokan most is havi 300 eurós bérekből kénytelenek megélni. Ami a korrupciót illeti, e téren talán még siralmasabb a helyzet, a kormány a rendőrség közreműködésével azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy hatékonyan harcol a mindent átható korrupció ellen. Ajándéktáskás megvesztegetőket fülel le, miközben a legmagasabb szinteken továbbra is dúl a nem kispályás korrupció.

Az oligarchák továbbra is olyan hasznot zsebelnek be a túlárazott állami megrendelésekből, amilyenről a kisember még csak álmodni sem mer. Robert Fico harmadik kormányának eddigi időszaka sokkal inkább azt mutatja, hogy a korrupció elleni állítólagos küzdelem inkább csak a nyilatkozatok szintjén zajlik. 2017 első felében sem ítéltek el egyetlen magas tisztségben lévő politikust vagy vállalkozót sem Szlovákiában korrupcióért, ellenkezőleg a Bašternák-ügy azt igazolja, hogy a törvény előtti egyenlőség nem vonatkozik a kormányzó politikusokhoz közeli emberekre.

Talán a napokban zajlott tanév végi bizonyítványosztás ösztönözte az OĽANO politikusait arra, hogy ők is bizonyítványt állítsanak ki – a kormánykoalíciónak. A kormányfő dicshimnuszaival szemben azonban az ellenzék egészen más bizonyítványt adott a „3.F osztályba” járó kormánynak, amelyet az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek a Facebook-oldalukon tettek közzé. Az OĽANO szerint a „szlovák-magyar” kormány a 2016/2017-es évben egyáltalán nem teljesített olyan jól, amint azt Robert Fico állítja.

A legjobb érdemjegy a kormánykoalíció bizonyítványában a „kötelező tantárgyak” sorában a négyes volt. Az oktatásügy és az egészségügy szintje „tantárgyakra” az ellenzéki párt szerint csak 4-es érdemjegyet érdemel a kormánykoalíció. Az ellenzék már korábban is bírálta, hogy Robert Fico kormányának oktatási reformja csupán egy további „vízió”, amely nem igazán hoz konkrét lépéseket, amelyek előbbre vinnék az évek óta egy helyben toporgó oktatásügyünket. Az egészségügy helyzete pedig továbbra is siralmas, az orvosok, nővérek és a betegek szerint is az államnak jóval több pénzt kellene adnia az egészségügyre, mivel az még mindig alulfinanszírozott. De négyest kapott a kormány az ellenzéktől a jogérvényesítés szintjére is.

A többi kötelező tantárgyra – úgymint a közadósság, a korrupció elleni küzdelem, az autópálya- és útépítés, a szegényebb régiók támogatása, illetve a roma közösség gondjainak megoldása – a legrosszabb, ötös érdemjegyet kapta az ellenzéktől a kormány.

Az ellenzéki párt szerint viszont sokkal jobb teljesítményt nyújtott a kormány a választható tantárgyak tekintetében. Az oligarchákról való gondoskodás, az adóemelés, a fasisztákkal való együttműködés, a katonai rendfokozatok osztogatása és a botrányok szőnyeg alá söprése láthatóan sokkal jobban ment a kormánykoalíciónak, ezen tantárgyak mindegyikét ugyanis a legjobb, azaz egyes érdemjeggyel jutalmazta az OĽANO. Összességében a kormány az Egyszerű Emberek szerint ezt a félévet elbukta, és igazság szerint évet kellene ismételnie.

A Facebook-bejegyzés alatt persze, azonnal megjelentek az emberek megjegyzései is. S ahogy az már lenni szokott, voltak ilyenek is, meg olyanok is. Voltak, aki egyetértettek az OĽANO véleményével, mások viszont itt-ott nyomdafestéket nem tűrő megjegyzéseikkel védték a kormánymundér becsületét. Aztán olyanok is akadtak, akik alapjában véve osztották az OĽANO véleményét, viszont kifogásolták, hogy az ellenzék sem kínál megoldásokat, mondván, kritikusokból van elég, azokból azonban, akik megoldásokat is nyújtanak, már jóval kevesebb van. S még kevesebb azoknak a száma, akik valóban jó megoldásokat kínálnak.

Aztán akadtak olyanok is, akik maguk elé is (érstd: a választópolgárok elé) tükröt tartottak, mondván, „ezt a kormányt mi, a választópolgárok választottuk, ne mondjuk hát magunkról, hogy milyen jók és szépek vagyunk“.

Szó, mi szó, még ha eltúlzott is egy kicsit az OĽANO kormánybizonyítványa, azért sok igazság is van benne, amit a saját bőrünkön is megtapasztalhatunk nap mint nap mindnyájan. Attól azonban, hogy Robert Fico kormánya évet ismételjen itt, az Isten – no meg a végre józanul gondolkodó választópolgár – mentsen meg bennünket.