Az 1. tábori páncéloshadosztály kormányzói díszszemléje Esztergom-táborban, 1942. május 9-én (A szerző gyűjteményéből)

 Az 1942. évi német nyári offenzívában résztvevő magyar királyi 2. honvéd hadsereg harcoló részei 1942. július első napjaiban érték el Voronyezstől délre a Don folyót, ahol 200 kilométeres arcvonalszakaszon kellett felváltaniuk a német erőket. A szovjetek három nagyobb hídfőállást tartottak a Don nyugati partján, s Uriv, Korotojak és Scsucsje neve vérrel íródott be a magyar vitézség ezeréves aranykönyvébe. A Don menti harcok bevezetőjeként – hetvenöt esztendővel ezelőtt – 1942. július 18-20. között zajlott le az első urivi hídfőcsata.  

A nagy német nyári offenzíva 1942. június 28-án vette kezdetét, és az „Operation Blau” célja a Vörös Hadsereg megsemmisítésén túl a kaukázusi kőolajmezők megszerzésére irányult. A hadművelet végrehajtását a német Heeresgruppe Süd kapta parancsba, melynek alárendeltségébe kilencvenhat hadosztály tartozott – azaz 69 német, 13 román, 7 magyar, 6 olasz és egy szlovák hadosztály –, így a magyar 2. hadsereg már kiérkezett és bevethető seregtestei is.

A magyar 2. hadsereg-parancsnokság vezette szombathelyi III. hadtest és a német VII. hadtest csapatai a báró Maximilian von Weichs vezérezredes-féle Weichs-seregcsoport állományában jutottak el Kurszk mellől a Don partjára, miközben az ellenségnek jelentős veszteségeket okoztak. A szovjetek felismerték a támadó fél szándékait, ezért csapataik zömét kivonták a Don túlsó partjára, miközben három jelentős hídfőt képeztek a folyó nyugati partján Urivnál, Korotojaknál és Scsucsjénál. A magyar arcvonal megszilárdítása végett szükség volt ezen hídfőállások felszámolására, így az 1942. július 18-20. közötti első urivi hídfőcsatával vette kezdetét a magyar 2. hadsereg 1942. szeptember 16-ig tartó, hatalmas véráldozattal, nagy anyagi veszteséggel és kevés eredménnyel járó nyári hídfőcsatáinak időszaka.

Az Uriv és Sztorozsevoje közötti Don-kanyarulatban a szovjet 130. harckocsidandár részei maradtak vissza, amelyek jelentős veszteségeket okoztak az oda beérkező soproni 7. könnyű hadosztálynak. Az esztergom-tábori 1. tábori páncéloshadosztályt a soproni bakák támogatására vetették be 1942. július 18-án, s a páncélosok elérték a Don partját, miközben huszonegy szovjet harckocsit lőttek ki, de a part menti mocsarakba befészkelt szovjet katonákat nem tudták kifüstölni.

Az 1. tábori páncéloshadosztály állományában számos felvidéki honvéd teljesített frontszolgálatot. Ebből adódóan Makláry László százados, a 30/I. harckocsizászlóalj 3. nehéz harckocsiszázad parancsnokának visszaemlékezéséből idézzük fel, hogyan látták a magyar páncélosok az 1942. évi nyári hídfőcsaták nyitányát jelentő július 18-i – szombati – napot:

„Az első urivi ütközetünk kezdete július 16-án az esti szürkületben kezdődött, az első vonalig kúszva, szemrevételeztük a felvonulási és támadási, illetve készenléti és megindulási helyeket. 17-én kb. 22 órakor csendben, teljes sötétségben elfoglaltuk utolsó pihenőhelyünket. Tőlünk jobbra ismétlődnek a fény- és rakétajelek, a „Singer” [A honvédek által varrógépnek vagy Mari néninek is hívott szovjet kétfedelű Po-2 felderítő repülőgép elnevezése] időnként bombázgat, hogy ne tudjunk pihenni. 18-án, kb. 01 óra. Menet a csoportosítás szerint. Irány, Novo Uszpenkán át a megindulási helyünkre. A tőlünk jobbra égő pajta még lángol, ez már az urivi fennsíkon van. A horhoson átmászva, a menetoszlopból felfejlődünk. Kovács Berci [Albert] hadnagyom szakaszával (3.hk.szd.[harckocsiszázad]ból) az első lépcső 2. hulláma helyéről az élre tör. Irány a 187.7 háromszögelési pont, az első lépcső támadási célja. Az orosz fészkek már üresek, csak itt-ott kúszik ingben 1-2 orosz a vetésben. De nem menekül visszafelé, hanem kocsijaink között bujkálva, a hátunk mögé igyekszik. Ezek a fanatikus beszervezettek, hogy este meg fényjelekkel irányítsák a „singereket”. Intek a lövészeknek, hogy fogják el őket.

Kovács Berci kilő egy T-34-est, a telitalálat végzett a kezelőkkel. Majd 4 darab amerikai orosz fürge hk-ra bukkanunk, amint azok egy kis lapályban megrettenve összebújtak. Megadták magukat.

A második lépcső is fölzárkózik a lövészekkel együtt, (…) először jobbra a 180-as erdő, majd Storosevoje község felé fordulva derekasan segítette lövészeink támadását, miközben ő is kilőtt 4 ami [amerikai] orosz hk-t. Páncélvadászaink versengve lőtték, üldözték és fogták el az ami – orosz hk. játékszereket. Storosevoje még ellenáll! Jönnek a Stukák, s alapos munkájuk után lövészeink azt is elfoglalják. Élmény volt e meglepetéssel végrehajtott első ütközetünk. Se repülő, se tüzérség nem feküdt ránk! Kb. 16 óra. Lövészeink megszállták Uriv-Storosevoje közötti erdős Don-kanyart, de biztosításukra még újra átfésültük az erdős Don-partot.

Mialatt századom zömével kivonva, lőszert-, üzemanyagot pótol, Kovács Berci és Roszik [János továbbszolgáló] szakaszvezető máris ráfestik lövegköveikre a kilőtt harckocsik karikáit. Majd bevonul Hegedűs [Lajos] zászlósom is a hk. szakaszával és jelenti, hogy a Don túlsó partján még kilőttek úszó harckocsikat, miután az erdős kanyar partját megtisztították és a lövészeket állásaikba helyezték, illetve visszahelyezték.”