Éliás Ádám alkotás közben (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

A bodrogközi Örös községben már hagyománya van a nyári művészeti tábornak. A Bodrogközi Ifjúsági Művészeti Műhely (BIMM) nevet viselő találkozót a Botorkáló Tehetséggondozó Társulás szervezi évről évre. Idén július utolsó hetében immár  kilencedik alkalommal adott lehetőséget a tábor arra, hogy ifjú művészpalánták, és a szakmában már elismert képzőművészek, szobrászművészek, grafikusok, és a művészetek iránt érdeklődők közösen alkossanak.

A tábor szokásos programja mellett kirándulásokra, közös sütés-főzésre, előadásokon és könyvbemutatón való részvételre is  lehetőséget adott a résztvevőknek. A kirándulások során több közeli, anyaországi és felvidéki települést is meglátogattak, ahonnan a művészlelkek ihletet merítettek alkotásaikhoz. Az idén tíz résztvevője volt a BIMM-nek, akik között voltak új és visszatérő felvidéki és magyarországi művészek, tehetséges középiskolás diákok és egyetemisták egyaránt. Festmények, szobrok, grafikák, agyagedények készültek a táborban, de foglalkoztak hímzéssel, papírfonással és batikolással is.  A tábor tíznapos programjába egy könyvbemutató is belefért. A Füzérradványon élő Miriszlai Miklós Fényolvasó című kötetének szerző általi bemutatására is sor került.

A tábort már évek óta Simon Lívia szervezi a Botorkáló Tehetséggondozó Társulás programjaként. A tábor szervezését azért tartja fontosnak, mert a fiatal tehetségek ilyen helyeken tanulhatnak kötetlenül a tapasztaltabbaktól, sőt sok esetben ilyen helyeken merül fel a fiatal érdeklődőkben a gondolat, hogy művészeti pályán folytassák útjukat. Simon Lívia úgy véli, a művésztábor sikerét az is bizonyítja, hogy Magyarországról és Erdélyből is érdeklődnek a program iránt. Az idén Budapestről, Ajakról, Tornáról, Kassáról és a Bodrogközből érkeztek a résztvevők.

Az alkotók munkáiból az évek során kiállítást szerveztek már Magyarországon, Erdélyben, Rozsnyón, Füleken, Rimaszombatban, Borsiban és Királyhelmecen. Az idei alkotásokat Bécsben is szeretnék bemutatni. A tervek szerint a kiállítás szeptembertől márciusig vándorol majd Bécsből indulva Magyarországon át a Felvidékre visszajutva, ahol Királyhelmecen zárja útját.

A szervező örömmel tett említést a helyi vállalkozók támogatásáról, akik minden évben igyekeznek segíteni a tábor megszervezését. Segítenek az utaztatásban, vagy éppen kemencét adnak kölcsön a sütés-főzéshez. A tábor megvalósításához és az eszközpark bővítéséhez szükséges anyagi forrásokat a társulás pályázatok útján igyekszik biztosítani. Az idén a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően a művésztábor eszközparkja egy grafikai préssel gazdagodott. A tábort a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatta.

A táborlakók úgy nyilatkoztak, örömmel térnek vissza a BIMM-be, örülnek a találkozás, és a nyugodt alkotás lehetőségének. Éliás Ádám, jelenleg még tanulmányait végző szobrász (a Gombaszögön felállított Tompa Mihály-szobor alkotója) Kassáról érkezett a táborba. Nyolc alkalommal vett részt a bodrogközi táborban, és elmondása szerint minden évben várja, hogy újra jöhessen, itt valósítja meg az év közben félretett ötleteit.

Látogatásunkkor a tábornak otthont adó udvar és kert olyan volt, mint a nyugalom szigete. Baráti beszélgetések közben, vagy éppen külön-külön elvonulva alkottak a résztvevők.

A résztvevők és a szervezők is tervezik a folytatást, a jövőbeni találkozás reményében zárják az idei tábort augusztus 2-án.

Tökölyi Angéla felvételei.

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1597023760319934