Istennek hála, egyre több helyen tapasztaljuk, hogy a pincék mélyén, a padlások zugában, vagy a régi házak udvarainak egy-egy rejtett helyén régi használati tárgyakra, berendezésekre, népviseletekre bukkannak a megszállott keresők, gyűjtők. Ezek közül is talán a népviselet az, mely Felvidék-szerte újjáéled – köszönet ezért a működő népművészeti csoportoknak, s a működtető Csemadok-alapszervezeteknek, mert általuk mentettük meg a múltból a jövőnek.
Minden régi használati eszközben – akár háztartási, akár mezőgazdasági – ott van az őseink kéznyomata, a lelkük tisztasága, a munkához, emberekhez, családhoz való viszonya – és az üzenet a jövőnek, vagyis nekünk: hogy csak a mélyről jövő és időtálló hitből, erkölcsből fakadó élet lehet megtartó, maradandó, jövőt építő.
Sajnos, mindezt elsöpörte az átkos korszak, s mi emberek birkamódra csaknem mindent hajlamosak voltunk, vagyunk elfeledni, sutba dobni, ami a miénk, és ez az egykori rendszer belekényszerített bennünket egy formakeretbe, melyet egyéniséghez illőn, vagy sem, de majmoltunk. Öröm látni azokat a falvakat, ahol már legalább egy tájház erejéig összegyűjtik a még megmaradt ereklyéket a múltból. Öröm tapasztalni azt is, amikor egy-egy megszállott ember leporolja, javítja, összegyűjti, s még inkább, ha használja is, visszatérve a jól bevált, időtálló, ma is működő eszközökhöz.
Az Izsa melletti Bokros tanyán nemrég egy összejövetel alkalmával ismertük meg Sámson Enikőt, aki megmutatta nekünk a részben saját, részben bérelt (mert az egyháztól nem tudták megvenni) 400 hektáros területet, ahol a vendégfogadón kívül további vendégcsalogató látnivalókkal is megismerkedhettünk. A háziállatok, liba, kacsa, disznó, ló, szamár, birkák, a mai falusi gyerek számára is ismeretlenek, nem még a városiaknak. Az állatsimogatás ezért aztán az egyik kedvenc időtöltésük az idelátogató hazai és külföldi családoknak.
Az egykor lakott gazdasági épületek egy új cél érdekében Sámsonék jóvoltából átalakulnak. Enikő sok tehetséggel, képességgel, akarattal megáldott személy – elkezdte az egykori magtár, az istállók, asztalos- és kovácsműhely épületeinek múzeummá alakítását. A különböző mesterségek, mint a kovács, kádár, asztalos kellékei a régi helyükre kerülnek. Olykor a mai ember számára teljesen ismeretlen szerszámok, nemcsak a gyerekek figyelmét kötik le, hanem a felnőttekét is. A magtár épületét fokozatosan átalakítják, már vannak régi bútoraik is, az egykori szoba, hálórész darabjai a gyönyörű régi izsai viselettel és a híres toledói hímzéses terítőkkel, amelyekből már sajnos a faluban is alig akad. A régi tárgyakat részben családi hagyatékból, de nagyrészt helyi gyűjtéssel menti meg Enikő, akinek eredeti mestersége kertészmérnök, s ezt a fogadó körüli terület esztétikus elrendezésében is tapasztalni lehet. Édesapja a gazdaságot vezeti, édesanyja, ő és testvére a gazdaság működtetését végzik.
Tavaly, a nyár folyamán először szervezett Enikő kézműves tábort gyerekeknek, ahol kipróbálhatták az egykori szerszámokat, de kézműves foglalkozásokkal is ismerkedtek. Idén a Bokros tanyán Dolán György festőművész jóvoltából nemzetközi alkotótábort szerveztek, ahová Amerikából, Iránból, Oroszországból is érkeznek művészek, és itteni alkotásaik bemutatására Komáromban kerül majd sor.
A Bokros tanya egyre ismertebbé válik – s éppen Sámson Enikő és családja jóvoltából, hiszen ezen a tanyán családi vállalkozásban teszik élővé az elhagyott területet, mentik az értéket és adják át a jövő nemzedékének. A semmiből valamit újrateremteni, létrehozni csak hatalmas lendülettel, fantáziával és kitartással, sok-sok munkával lehet – bizonyította ezt a Sámson család minden tagja, akik mindezek mellett adakozással is segítik a rászorulókat, de a baráti látogatókat is.
