Illusztráció (Fotó: piacesprofit.hu)

Az alapiskola befejezése után a hogyan továbbról kell döntenie a gyereknek (szülőnek). Konkrét szakmát tanuljon-e, vagy inkább olyan ismeretek birtokába jusson, amely megalapozza az élethosszig tartó tanulást.

El kell döntenie, hogy a munkaalapú, vagy a tudásalapú társadalom építésében kíván-e részt vállalni. Néhány kelet – európai ország  a munkaalapú társadalomra esküszik, míg a fejlett világ a tudásalapú társadalom mellett teszi le a voksát. A munkaalapú társadalommal kapcsolatban többféle definíció létezik. A fogalom meghatározásánál abból lehetne/kellene kiindulni, hogy minden emberi közösség alapja a közösen (közös elképzelések mentén) végzett munka.

A technológia fejlődése révén természetesen a munka jellege változik/változott, de mégiscsak az a jellemző, hogy a termelés zömét alacsony hozzáadott értékű tevékenységek adják. Ehhez viszont kevés magasan képzett, önálló munkavégzésre képes emberre van szükség.

Leegyszerűsítve a problémát ez úgy néz ki, hogy a diák pl. a szakiskolában elsajátítja egy-egy szakma elméleti ismereteit és az üzemgyakorlat során (pl. duális képzés formájában) megszerzi a szakma gyakorlásához szükséges készségeket és jártasságokat. A cél tehát a megfelelő tudás megszerzése, mert az iskolát elhagyva ezzel keresheti meg kenyerét /az esetek többségében kétkezi munkával, esetleg munkagépek kezelésével/.

A munkaalapú társadalom tehát „befejezett” tudásban gondolkodik. Statisztikák egész sora viszont azt bizonyítja, hogy az emberek aktív életük során többször kényszerülnek nem csak munkahelyet, de szakmát is váltani. Ez viszont nagyon sok ember számára gondot jelenthet, mert nincsenek birtokában azoknak a természettudományi, matematikai, informatikai stb. alapoknak, amelyekre egy más, igényesebb szaktudás ráépíthető. Ezért is állítja több szakember, hogy ez a fajta képzés zsákutcát jelent a fiatalok számára.

A tudásalapú társadalomban a hagyományos termelési tényezők mellett (tőke, munkaerő) egyre inkább a tudás kerül előtérbe és válik döntő termelési tényezővé. Egy-egy termékben igen nagy a tudástartalom aránya, tehát a hozzáadott érték. Ehhez viszont jól képzett, kreatív emberekre van szükség. A tudásalapú társadalomban a tudás nem cél, hanem eszköz a társadalom életében való részvételhez. A tudásalapú társadalomban törvényszerűen felértékelődik az oktatás és kutatás szerepe.

Az oktatási intézmények tevékenységével kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy milyen tudást közvetítsen az iskola a folyamatos változások korában. Az iskolában megszerzett ismeretek csak akkor lesznek versenyképesek, csak akkor tudnak alkalmazkodni a gazdasági-társadalmi elvárásokhoz, ha az ún. kulcskompetenciák fejlesztésével párosulnak. Kulcskompetenciák alatt értjük azokat az ismereteket, készségeket és attitűdöket, amelyek megkönnyítik a társadalomban való érvényesülést és a szakmák többségében alkalmazhatóak. Ilyenek pl. az idegennyelvtudás, informatikai ismeretek, kommunikációs készségek, rugalmasság, kreativitás, célirányultság, problémamegoldó képesség, alkalmazkodó képesség, a másság elfogadása stb.

A tudásalapú társadalomban megjelenik egy új fogalom is: a tudáspiac. A tudáspiacon való érvényesülést pedig az határozza meg, hogy ki milyen és mennyi használható tudásnak van birtokában.