Délutáni szeminárium az irodalom iránt érdeklődőnek (Fotó: Nagy Emese)

Az idei Gombaszögi Nyári Tábor is azt bizonyítja, hogy a magyar kultúra és irodalom él és kiváló helye van a rendezvényen. A Márai Sándor Író Kör szervezésében több fiatal tehetség, a FISZ és a JAK tagjai, valamint a verset, prózát, slam poetryt imádók lepték el a beszélgetés, alkotás céljából kijelölt sátrakat.

„A Márai Sándor Író Kör 2016-ban alakult.  Három elnökségi tagunk van: Szászi Zoltán, Laboda Róbert és Mucha Attila. Korábban ugyan volt egy felvidéki magyar írószervezet, viszont úgy éreztük, hogy a fiatalok érdekeit és az elmúlt időszakban megjelent kortárs magyar irodalom új hullámát nem képviselik. Ez volt az egyik ok, amiért megalakult a kör. A másik pedig az, hogy jobban akartunk kötődni a magyarországi írószervezetekhez és irodalomhoz. Hiszünk abban, hogy egy egyetemes magyar irodalom létezik. Ennek fenntartásához viszont az is szükséges, hogy jobban összedolgozzunk, ismerjük egymás műveit, munkásságát és egymást ebben segítsük. Olyan programokat szervezünk a Felvidéken is, ahol a magyarországi szerzőket, mind a fiatalokat, vagy a kanonizáltakat be tudjuk mutatni, illetve el tudjuk vinni az itteni írókat, költőket Budapestre. Tavaly volt egy roadshow, mely a Komárom, Somorja, Fülek, Budapest útvonalon valósult meg. Mindig oda megyünk, ahova hívnak. A célközönséget leginkább egyetemisták alkotják, a 18-30-as korosztály érdeklődik nagyon. Szeretnénk valahogy a gimnazistákat is bevonni, rendhagyó irodalom órákat tartani. Tanárokkal egyeztetve rájönni arra, ki az a magyar szerző, aki a legjobban érdekli őket, hogy azok eljussanak – személyesen – a diákokhoz. Érzékelniük kell a fiataloknak, hogy az írók nem haltak meg kétszáz éve, és hogy ugyanolyan emberek, mint mi” – nyilatkozta portálunknak Mucha Dorka a kör tagja.

A társulat megnevezése nem véletlen: „Szerettünk volna kötődni a Felvidékhez, és megteremteni egy személyes kapcsot a kassai polgárhoz. Tervben van, hogy Márai esteket fogunk szervezni. Szeretnénk egy irodalmi tábort összehozni jövőre, valószínűleg Kassán. Nagy vágyam egy Márai emlékkonferencia is” – tájékoztatott Mucha Dorka, aki elmondta, hogy a kör nagyon sokszínű. Leginkább az irodalom szeretete tartja őket össze. Nem azért teszik a dolgukat, mert kell vagy mert valaki akarja, vagy pénz lesz belőle valaha is, hanem mert jólesik.

A fiatalok egyre fogékonyabbak az irodalom iránt

A KV cigi irodalom egy spontán dolog volt, melyet a szervezők kifejezetten a Gombaszögi Nyári Táborban alakítottak ki. Gyenge Veroni és Varga Bianka, akik a B-612 lazulós programjait szervezik, egyik reggel kávéval és cigarettázva kezdtek el beszélgetni féltve őrzött szövegeikről. Nagyon sokan bekapcsolódtak. Idén már szervezetten, a tábor minden napján megvalósultak ezek a reggelik.

Csevegés a sátorban (Fotó: Nagy Emese)

Az MSIK workshopja során közösen elemezték a táborba hozott szövegeket, majd egy adott témára alkottak a lakók, volt aki slamet, verset vagy prózát. Vavruk Róza tartotta a prózaszemináriumot, a slam poetry-vel György Ádám foglalkozott, a verseket Gyenge Veroni vezetésével elemezték a táborozók. A rendezvényre a Fiatal Írók Szövetségének képviselete – Vida Kamilla és Purosz Leonidasz – is ellátogatott. Mindketten nagyon markáns egyéniségei a jelenkori irodalomnak. Szarka Károly beszélgetett velük, aki Purosz Leonidasz A városnak meg kell épülnie című kötetét is bemutatta.

Pénteken a József Attila Kör tagjai voltak a tábor vendégei. Czinki Ferenc egy pozsonyi ösztöndíj után írta meg A pozsonyi metró című könyvét. Molnár T. Eszterrel Mucha Dorka beszélgetett a Szabadesés című krimijéről. A fiatal tehetség két év alatt gyakorlatilag négy alkotást publikált. Több műfajban mozog otthonosan, az indulásról és a próza sokrétűségéről beszélgettek.

Gombaszög minibolygóját Simon Márton, a slam poetry képviselője és Grecsó Krisztián is meglátogatta, aki jelenleg az Élet és irodalom prózaszerkesztője. Az egyik legnagyobb név, akit sikerült a táborba elhívni. Tavaly jelent meg Jelmezbál című regénye, mostanában újra publikál verseket is. Az irodalom és közélet kapcsolata, a mi folyik bele mibe volt a vele való beszélgetés témája.