Fotó: Pro Kalondiensis PT

Kis túlzással állítható, hogy a közelmúltban történelmi eseményre került sor a Losonci járásban, Kalondán, ugyanis közel száz polgármester, megyei és települési önkormányzati képviselő és közéleti személyiség, valamint több nonprofit intézmény vezetője vett részt egy munkareggelivel egybekötött szakmai találkozón a történelmi Nógrádból, azaz jelen esetben a magyarországi Nógrád megyéből és a Losonci járásból.

A találkozó kalondai házigazdája a Pro Kalondiensis Polgári Társulás és Kalonda önkormányzata volt, az anyaországi vendégeket Becsó Zsolt, a Fidesz parlamenti képviselője és Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke vezette. Becsó Zsolt és  Csúsz Péter, Besztercebánya megye önkormányzatának képviselője a szakmai találkozó megnyitójában ismertették a két megye közötti együttműködést  az aktuális politikai helyzet vonatkozásában, előrevetítve a szlovákiai megyei választások eredményében rejlő pozitív elmozdulás lehetőségeit.

Az Ipoly völgyétől a Mátráig terjedő, ezer szállal egymáshoz kötődő természetes régió polgármestereinek nagy része régi ismerősként üdvözölte egymást a találkozón, amelynek egyik gyakorlati haszna éppen az volt, hogy az eddigi, határon átnyúló együttműködésekből kimaradt települések is integrálódni fognak a jövőbeni közös munkába.  Az eddig kimaradók között sor került a kapcsolatfelvételre, a közös érintkezési pontok között pedig prioritást kell, hogy élvezzen a jövőbeni együttműködésekben a közös történelmi múlt és a palóc összetartozás.

A találkozó résztvevői (Fotó: Pro Kalondiensis PT)

Az együttműködés nemcsak a pályázatokban merülhet ki, hanem a kis magyar települések közösségeinek hálózatában is, amelyre kiváltképpen a Losonci járás azon palóc falvainak van szükségük, ahol már drámai mértéket öltött a magyarság fogyása, hiszen egy erős és aktív anyaországi kapocs erősítheti az itteni közösségekben azt a hitet és meggyőződést, hogy meg kell maradnunk magyarnak, palócnak a jelenlegi nehéz körülmények között is.

A hasznos eszmecsere végén a küldöttségek méltó módon búcsúztak a helyiektől, tiszteletüket tették a kalondai Esterházy-emlékműnél, ahol  Molnár Sándor, a Fidesz pásztói városi szervezetének elnöke és Becsó Zsolt parlamenti képviselő helyezték el az emlékezés koszorúit. A találkozó a Himnusz eléneklésével ért véget Kalondán.