A fenti címmel 46. évfolyamát jegyzi a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, ismertebb nevén: Anyanyelvi Konferencia negyedéves folyóirata, amely 2013-tól elektronikus formában jelenik meg, de szerkesztősége évente egyszer – válogatva az elmúlt év legfontosabb írásaiból – egy több mint 200 oldalas nyomtatott kötettel ajándékozza meg olvasóit. Ebből a válogatásból szemezgettünk, köztük – természetesen – a Felvidéket is érintő cikkekből.

Trianon és a magyar nyelv

Trianon után az ország több részre osztása a magyar nyelvet is felszabdalta – írja Balázs Géza nyelvész, tanszékvezető egyetemi tanár, az MNyKNT elnöke fenti című tanulmányában. –  Rövid idő alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a legtöbb helyen a magyarnyelvűség hátrányt jelentett, elkezdődött a magyar nyelv diszkriminálása, ennek következtében visszaszorulása, illetve az államnyelvek meghatározó befolyása a magyar nyelvre.

Trianon következményeként a Kárpát-medencében földrajzi, politikai, demográfiai és társadalmi okok miatt sokféle, vegyes nyelvi helyzet alakult ki. Ez nagy vonalakban a következő: vannak tömbmagyar területek (Szlovákiában a Csallóköz, Romániában a három székely megye: Hargita, Kovászna, Maros). Vannak a magyar nyelvvel szoros kapcsolatban lévő területek (végig az északi nyelvhatár, Kárpátalja, a Partium egy része, Vajdaság, s egy egészen parányi terület Szlovéniában, Lendva környékén, illetve Ausztriában Burgenland.) Vannak a magyar nyelvi tömbtől távolabb lévő, de még mindig nagyobb tömböt alkotó nyelvszigetek és vannak önmagukban álló, már tömb nélküli szórványok, ahol még mindig van számottevő magyarság. Vannak olyan szórványok, ahol már csak elvétve akadnak magyarok, és létezik számos magyar nyelvű diaszpóra: ide elsősorban a Magyarországról elvándoroltakat soroljuk, ezeknek létrejötte szintén összekapcsolódik Trianonnal.

Trianon következményeként a magyar nyelv visszaszorult a családba, kisközösségekbe, s ez különösen szembetűnő a közélet és a tudomány-technika területén, ahol a magyar fogalmakat felváltják az államnyelv szavai, vagyis a minden magyart összetartó „közös köznyelv” mellett egyre több az ilyen nyelvi szétfejlődést mutató jelenség, amire számos példát hoznak a rendszerváltás után alakult határon túli nyelvi irodák (Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat).

A különböző népek együttélése természetes módon vezet kétnyelvűséghez. A kiegyenlített, vagyis a jó anyanyelvi tudáshoz többletként járuló kétnyelvűség hasznos. De az egyenlőtlen kétnyelvűség, amely az anyanyelv feladásához vezet vagy a kevertnyelvűség, továbbá az ún. pidzsin nyelvekre emlékeztető félnyelvűség, amelyek mindegyikére van példa a Kárpát-medencében, azt jelzik, hogy míg Trianon nyelvi hatása az első ötven évben elenyésző volt, az utóbbi fél évszázadban már erősen kimutatható, sőt egyes nyelvstratégiai számítások szerint 2060 körül a Székelyföld és Csallóköz kivételével a magyar nyelv el is tűnik a Trianonban elszakított területekről.

A nyelvi szétfejlődésről gyűjtött példákat Kiss Róbert Richard újságíró, nyelvész. A Felvidéken megtanulta, hogy a jogosítvány: hajtási, a jégkrém pedig nanuk. A horcsica mustárt jelent, a golyóstoll: örökíró, a telefonszámot kitárcsázzuk, s ha gépkocsival Pozsonyból hazafelé indulunk, reménykedünk, hogy telecsíkot, vagyis zöldhullámot kapunk. Erdélyi gyűjtésének egyik gyöngyszemét Gyergyószentmiklóson találta, ahol az idegenvezető szomorúan közölte a magyarországi turistákkal: „Hárman meghaltak itt a dugásban”, vagyis a gát előtt felduzzasztott tóban. Ezt a mondatot azok a székelyföldi humoristák is megirigyelhetnék, akik a szerzőnek elmondták, hogy magyarországi fellépéseik előtt gondosan átnézik szövegüket, mert tudják, hogy nem minden székely szó ismert Budapesten, vagy a jelentése különbözik a Gyergyóban használatostól, mint az előbbi történet is bizonyítja..

A homogenizáció cunamija

Nem fest derűsebb képet a magyarországi magyar nyelv állapotáról Moritz László stockholmi újságíró, lapszerkesztő, aki a magyarországi diákság körében szinte általánossá vált trágár beszéd és a globalizációval terjedő agresszív igénytelenség együttes hatását elemzi. Ha az utóbbi ellen keveset tehetünk is, a belső rombolást meg kell akadályoznunk, ha nem akarjuk, amit Pusztay János a nyitrai Konstantin Egyetem tanára így fogalmazott: „nyelvében hal a nemzet.”

Lopakodó nyelvrontás

címet adta írásának Ludányi András az Ohio Egyetem  emeritus professzora, de nyomban helyesbít: dehogy lopakodik, egyenesen dübörög! Mármint az idegen szavak megállíthatatlannak tűnő áradata. A számítógép és a világháló, a vendéglátás, a sport és a szórakoztatóipar a fő terjesztői a zömében angol, de magyaros ragozású, fonetikusan vagy humorosnak szánt hibával írt fogalmaknak, neveknek. „Merry Cheezmas!” – hirdeti karácsonykor a „trendi” gyorsétterem (street food) reklámja, amelyet a cikk szerzője nem tud „lájkolni”.

A bumeráng visszaüt

Lesz a Felvidéken vagy a Csallóközben magyar ember ötven év múlva? Vagy páran itt maradunk folklórelemnek, hogy mutogassanak, mint a kurta szoknyát? – kérdezi Andó Krisztina dunaszerdahelyi újságíró Gyurgyik László szociológustól, a Selye János Egyetem oktatójától, a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársától. A bumeráng hasonlattal jellemzi a társadalomkutató azt a jelenséget, amikor a szlovák iskolába adott gyermek pár év múlva már nem akar magyarul beszélni a szüleivel sem. Pedig ők csak jót akartak a gyereküknek, magyarázzák, úgy gondolták, jobb lesz a szlovák iskola, könnyebben érvényesül az életben.

Ehhez az ismerős, de rossz érvhez Gyurgyik azt a magyarázatot fűzi, hogy sokan gyermekkori, vagy fiatal felnőttkori traumáikat vetítik be az iskolaválasztás kérdésébe. A férfiak régebben a katonaság idejéből szereztek traumatikus tapasztalatokat, amikor nem tudták rendesen az államnyelvet, és ebből mindenféle konfliktusok adódtak. A gyerek ne élje át azt, amit a szülőnek kellett. Manapság a munkahelyi interjúknál adódhatnak gondok: valakinek esélyt sem adnak, mert nem beszéli tökéletesen a nyelvet. De nemcsak a szülők emlékein, hanem saját párkapcsolatukon és a lakóhelyük jellegén is múlik az iskolaválasztás. Szórványjellegű településen nagyobb esélye van a vegyes házasságnak, s vegyes házasságban a nemzetiség alakulását az állam nemzeti jellege határozza meg, azaz a magyar állam idején a magyar, a csehszlovák állam idején a szlovák fél irányába történt a hasonulás.

A magyarság fogyásának kérdésére a szociológus árnyalt választ ad: 1991-ig növekedett a magyarság. A 2001-es és a 2011-es népszámlálási adatok fogyást mutatnak, de valamennyi határon túli területre érvényes ez, ami Szlovákiában főleg a nemzetiségváltással magyarázható a magyarok alacsonyabb termékenysége mellett. Pontos adatok azonban nincsenek, mert korábban, a vasfüggöny mögött könnyebb volt az embereket megszámolni. Ma mindenki mozog. A rendszerváltás utáni időszakban, de főleg az Európai Unióhoz való csatlakozás után az egyik legnagyobb probléma az elvándorlás. A magyar lakosság nagyobb arányban él leszakadt térségben, sokkal többen vannak ráutalva, hogy külföldön dolgozzanak. Nem tudjuk, hányan dolgoznak külföldön, és hazatérnek-e.

Általában a Magyarországon tanuló diákok sem térnek vissza. A külföldön kötött házasságok, de még a határon túli magyar párhoz kötődő kapcsolatok sem kerülnek be a szlovák statisztikákba, csak a Szlovákiában köttetettek. De ha követjük a magyarság fogyását a Kárpát-medencében délről észak felé, azaz a Vajdaságtól a Felvidékig, akkor látjuk, hogy a Felvidéken a legjobb a helyzet. A Délvidéken alacsony a születések száma, magas a migráció és sok a vegyes házasság. Erdélyből már a Ceausescu-éra alatt is százezrek költöztek ki. A Kárpátalján és a Felvidéken a legalacsonyabb arányú a magyarság fogyása.

Magyar a magyartól miben különbözik? – kérdezi Feledy Durica Katarina újságíró, aki négy éve jött Dunaszerdahelyről Budapestre, ahol kritikus szemmel nézett körül. Megállapította, hogy az élet minden területét átszövi a politika, nincs olyan vasárnapi családi ebéd, ahol ne politizálnának. Azon is csodálkozott, hogy az emberek számon tartják mindenkiről, hogy „balos” vagy „jobbos”, de az ismerősökről azt is, hogy honnan jött, milyen családból, mi a végzettsége, vallása. Ami viszont igazán bosszantotta, az az állandó panaszáradat, ami az egyszerű „hogy vagy?” kérdésre is megállíthatatlanul zúdul. Elismerően állapítja meg, hogy a magyarországi magyarok jobb verbális készséggel rendelkeznek, mint a felvidékiek. Utóbbiak beszédében túl sok a szlovakizmus, és szegényesebb a szókincsük is.

Hunčík Péter pszichológust idézi, aki rámutat a magyarországi és a felvidéki magyarság eltérő szocializációjára: „Meg kellett tanulnunk a szlovákság gondolkodását, metanyelvezetét, értékvilágát… Az intézményekért harcolni, tárgyalni, egyezkedni kell. Ez egy magyarországi magyarnak érthetetlen: ő nem küzd a magyarságáért. Ha körülnézünk a világban, hamar kiderül, hogy bizony máshol is ilyen reláció áll fenn a többségiek és a kisebbségiek között. A többség asszimilálni akar, a kisebbség szeretné megvédeni magát és a jogait.”

Garajszki Margit dramaturgnak az tűnik fel, hogy Magyarországon milyen gyorsan változik a nyelv, egy hosszabb szlovákiai tartózkodás után szinte nehéz lépést tartani a változással.

Lampl Zsuzsanna Pozsonyban élő szociológus azt tapasztalja, hogy a magyarok barátságosabbak, nyitottabbak, mint a szlovákok, ezt elismerik szlovák ismerősei is. Azt is tapasztalja, hogy a magyarországi magyarok még a felvidékieknél is közvetlenebbek, ez abban is megnyilvánul, hogy azonnal letegezik, amit nem mindig tart helyénvalónak. Felvidéki magyarként nem szereti saját kishitűségüket, például azt, hogy a kultúra, sport, tudomány terén elért eredményeiket nem tartják számon, „miközben betéve tudjuk a magyarországi celebek életének minden mozzanatát.”

Feledy Durica Katarina riportjának összegzéseként így ír: „A szlovákiai magyarok és a magyarországiak között léteznek különbségek, kár lenne tagadni. Apró kis nüanszok ezek, amelyek előfordulhatnak akár a csallóközi és a gömöri ember között is. Más országban élünk, mert a történelem így adta. S mindig azt kell keresni, ami összeköt, nem pedig azt, ami szétválaszt. Mert magyarok vagyunk határon innen és túl is.”

A folyóiratból még néhány írás címszavakban: Ötvenhat a magyar nyelvben; Olvassuk-e nemzeti himnuszunkat?; A pincétől az elmúlásig – Egy Márai kézirat (Magyar borok) sorsa; Interjú Nádasdy Borbálával; Beszélgetés Tőzsér Árpáddal; Dobos László intése; Bánffy Miklós búcsúja a Monarchiától; Az év szavai 2010-2015; végül egy hasznos ismertető a helyesírási szabályzat 12.kiadásáról a megváltozott helyesírású szavak jegyzékével.