Peter Plavčan (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Az utóbbi napok egyik nagy botránya, hogy az oktatási tárca Peter Plavčan (SNS-jelölt) miniszterrel az élen több millió eurót juttatott az uniós alapokból tudományos fejlesztésre különböző magáncégeknek. A kutatásra, fejlesztésre és innovációra lekötött európai uniós alapból összesen mintegy 300 millió eurót osztottak szét.

A vissza nem térítendő hozzájárulás így több mind 300 felhasználóhoz vándorolt. A legnagyobb csomagot, 83,5 millió eurót az állami Szlovák Garancia- és Fejlesztési Bank szerezte meg a kis- és középvállalkozók támogatására, miközben a hangsúly a Szlovákia kevésbé fejlett régióiban kifejtett vállalkozói tevékenységen lenne.

A brüsszeli költségvetési pénzekhez – néhány állami intézményt leszámítva – kizárólag magáncégek jutottak. Többnyire évek óta sikeres vállalkozásokról van szó, melyek már megvetették lábukat a piacon – például a kassai U.S. Steel Acélművekről, a biccsei (Bytča) Kinex Bearings csapágygyárról, vagy a késmárki Tami tejipari csoportról. Az állami tisztviselők hatalmas összegeket juttattak azonban az uniós pénzekből olyan cégeknek is, amelyek üzleti tervei és gazdasági teljesítménye megkérdőjelezhető. Ráadásul némelyeknek több pénzt küldött az oktatási tárca, mint amennyit eredetileg kértek.

Több millió euró folyt a mečiari korszak magánosítóihoz, például a ruttkai (Vrútky) Žos-Eko vagongyár, amely Víťazoslav Móric családjának a kezében van, 1,64 millió eurót kap, a kelet-szlovákiai Ladislav Krajňák és Juraj Kamarás tandem pedig két esetben is sikeres volt.

A sajtó még július 10-én tájékoztatott arról, hogy a nagyobb egyetemek rektorai, valamint a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke a hosszú távú stratégiai kutatásra és fejlesztésre kiírt pályázattal kapcsolatban levelet intéztek az oktatási miniszterhez, amelyben arra kérik, hogy az európai uniós felhívás eredményeit tegye semmissé. Plavčan ezt követően találkozott a rektorokkal, és megígérte nekik, hogy ellenőrzi a projektek értékelését.

Az OĽANO Plavčan fejét követeli

A Plavčan körüli botrány mediális kirobbanása után az ellenzék, elsősorban az Egyszerű Emberek és Személyiségek mozgalom éles bírálat alá vette az oktatási minisztert, Plavčan fejét követelte, és felszólította Andrej Danko házelnököt, hogy pártja mondjon le az oktatási tárcáról. Az OĽaNO képviselői azt is bejelentették, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek a Plavčan leváltására irányuló rendkívüli parlamenti ülés összehívására. A mozgalom azt szeretné, ha a rendkívüli ülést még a parlamenti szünet alatt megtartanák. Veronika Remišová, az OĽaNO képviselője emlékeztette Andrej Danko házelnököt arra a kijelentésére, miszerint be fog avatkozni Plavčan miniszter munkájába. Ennek alapján Remišová szerint Danko is felelős a botrányért, ezért neki is le kellene mondania a tisztségéről.

A tárca természetesen tagadja a vádakat, és az ellenzéki képviselők kijelentéseit csupán olyan támadásnak tartja, amely a témában való tájékozatlanságból ered, és reakció a Plavčan által vezetett oktatási tárca sikereire. Az OĽaNO szerint viszont kétségek merültek fel a már lezárt pályázatot elbírálók szakértelmét és függetlenségét illetően is. Remišová szerint jobb esetben hozzá nem értésről, rosszabb esetben célzatos manipulációról van szó a projektek értékelése során. Példaként egy 25 milliós kutatási projektet hozott fel, amelynek célja az acélgyártás fenntarthatóságának biztosítása volt Szlovákiában. Ezt a projektet szerinte egy szívsebész bírálta el. Mint mondta, hasonló esetekből több is van.

További példaként a BETA Bio Tech céget hozta fel a képviselő asszony, amelynek a finstat portál információi alapján 2016-ban 14 535 euró volt a bevétele, és összesen két alkalmazottja van. Ehhez képest 4 100 000 eurós támogatást kapott az uniós alapból. „Felháborító, hogy egy olyan cég, amely soha nem foglalkozott kutatással, nincs is laboratóriuma, most akarja azt felszerelni a mi közös pénzünkön. Ellenkezőleg, több intézmény, amelynek laboratóriuma és emberei, sőt projektjei, ötletei is vannak, semmit sem kapott” – fűzte hozzá ​ Remišová.

Amint arról korábban már hírt adtunk, Andrej Kiska köztársasági elnök is azt várja Plavčantól, hogy mielőbb foglaljon állást az uniós források elosztásával kapcsolatban.

 Plavčan elfutott az újságírók elől

A hosszú távú stratégiai kutatás és fejlesztés támogatására szóló pályázati felhívást az oktatási tárcavezető kérésére az Európai Bizottság is ellenőrzi. Egyúttal a pályázatot illetően a jóváhagyási folyamatot is leállították az ellenőrzések befejezéséig.

A miniszter azt is megjegyezte, hogy az utóbbi napokban a média összekeverte a tárca két pályázati kiírását. Az első az ipari kutató- és fejlesztőközpontok támogatását szolgálja, amely már lezárult. A másik pedig a hosszú távú stratégiai kutatás és fejlesztés támogatását, amely még nem zárult le. „A lezárult pályázatban már folyik az Állami Számvevőszék ellenőrzése” – fűzte hozzá a miniszter. A felhívást azzal védelmezi a miniszter, hogy Szlovákia a vezető országok közé tartozik az ipar terén az Európai Unióban. „Fontos, hogy Szlovákia ne csak egy gyártócsarnok legyen, hanem a magánvállalkozói szubjektumok is belépjenek a kutatásba és a fejlesztésbe” – fűzte hozzá.

Plavčan azt is tagadta, hogy a második felhívás pénzeszközeiből csupán a főiskolák és a Szlovák Tudományos Akadémia kapna támogatást. Mint mondta, ez a felhívás úgy volt beállítva, hogy a kutatási és vállalkozói szektor együttműködését segítse. Plavčan egyébként a sajtótájékoztatóján csak a TA3 kérdéseire válaszolt, majd ezt követően távozott.

Maďarič: Ha bebizonyosodnak a vádak, ez ok a leváltásra

A Denník N napilap szerint a Smer kulturális minisztere, Marek Maďarič is komolynak tartja a helyzetet, amelybe Plavčan került. „Ha bebizonyosodik, hogy a több tíz millió eurót, ami annyira fontos a tudomány és a kutatás számára, olyanok kapták, akik valójában semmit sem tettek eddig a tudomány és a kutatás fejlesztése terén, akkor ez ok a felelős személy leváltására” – fűzte hozzá a kultuszminiszter, konkrét nevet azonban nem említett.

Plavčan, az örök túlélő

A Sme napilap kommentátora szerint Peter Plavčan, az SNS jelöltje nevéhez már akkor is botrányok fűződtek, amikor kormánytaggá választották. S bár ezekhez azóta újabbak jöttek, lemondani mégsem szándékozik. A lap szerint a hivatalnok Plavčan az oktatási tárcánál mindenkit túlélt. Különböző tisztségekben túlélte Vladimír Mečiar kormányait, aztán Mikuláš Dzurindáéit és Robert Ficoéit is, sőt a legutolsó Fico-kormány idején egészen a legmagasabb tisztségig küzdötte fel magát, ekkor választották miniszterré.

Amikor az SNS az új oktatási minisztert először bemutatta, az újságírók azonnal foglalkozni kezdtek azzal a botránnyal, amelyben a Diákhitel Alap tanácsának tagjaként Plavčan is érintett volt. Bár nem fizetett tisztségről volt szó, jutalékként összesen 38 ezer eurót kapott. Amikor az ügy a médiában kirobbant, Plavčan visszaadta a pénzt. Mindezek ellenére miniszter lett belőle, mégpedig az első olyan, akit az ellenzék már minisztersége első két hete után megpróbált leváltani. Kiderült ugyanis, hogy a Diákhitel Alap Plavčan ténykedése idején 5,5 millió eurót kölcsönzött a Slavia Capital pénzügyi csoportnak anélkül, hogy a törvény ezt megengedte volna. A Slavia Capital igazgatótanácsában akkoriban ott ült Plavčan felesége, Viera Plavčanová is. A koalíció mégis megtartotta őt a tisztségében.

Plavčan minisztert több fontos feladat is várta, a szakemberek azonban elégedetlenek az eddigi munkájával, mondván, lépései azt bizonyítják, hogy nem hozzáértő, s bár igyekszik a reform látszatát kelteni, eddig még semmiben sem lépett előbbre.

Martin Fronc, a KDH volt oktatási minisztere szerint Plavčan jó hivatalnok volt, mindig teljesítette, amivel a felettesei megbízták. Ma ebben látja Fronc a miniszter legnagyobb gyengeségét. A Denník N kommentátora szerint ugyanis az oktatási tárcát valójában nem a hivatalnok Plavčan irányítja, hanem Danko emberei és a Smer képviselői. Ők hozzák a döntéseket. Plavčané csak a felelősség…

(TASR, Denník N, SME/Felvidék.ma)