Anton Hrnko, SNS (Fotó: aktuality.sk)

Néhány nappal azt követően, hogy a kormányhármas a szélsőséges Mi Szlovákiánk Néppárttal egyetemben megválasztotta a Szlovák Rádió és Televízió élére az SNS üdvöskéjét, Jaroslav Rezníket, a nemzetiek egyszerre nagyon magabiztosak lettek. Legalábbis a szociális hálón. Anton Hrnkonak, a Szlovák Nemzeti Párt alelnökének ugyanis láthatóan nem tetszik az a konferencia, amelyet a Most‒Híd oktatási államtitkára, Peter Krajňák szervezett.

A konferencián a szakemberek a történelem és polgári nevelés tantárgyak oktatásához való új hozzáállásról tanácskoztak, miközben a konferencia megszervezésének egyik indítéka az egyre fokozódó szélsőségesség volt.

A nemzetiek elképzelései a történelemről

„Egyrészt Krajňák az utolsó, aki a tárcánál dönthet a tantárgyak tantervéről, másrészt a Szlovák Nemzeti Pártnak egészen pontos elképzelései vannak arról, mit kell a történelem és a polgári nevelés keretén belül oktatni” – írta Hrnko a közösségi oldalán.

Miközben az oktatásügyi tárca élén tudvalevőleg az SNS jelöltje, Peter Plavčan áll, és éppen neki üzente meg a nemzetiek alelnöke, gondoskodjon arról, hogy „Krajňák ne költse a tárca pénzét olyan dolgokra, amelyekbe nincs beleszólása”. „És egyúttal már azt is megmondhatná neki végre, mi a munkaköre a minisztériumban. Mert biztosan nem az, hogy arról vitázzon, mit fognak oktatni a szlovák iskolákban” – fűzte hozzá Hrnko a bejegyzésében.

Hrnko és Luxemburgi János

De nemcsak a Most-Híd képviselőjét bírálta az SNS képviselője, hanem azokat a vendégeket is, akiket az a konferenciára meghívott. Marína Zavackát például sikertelen komisszárnak nevezte a „pozsonyi várbeli Svätopluk-szobor eltávolítására”. Irena Bihariovából pedig „valamiféle szélsőségességügyi szakértőt” csinált, Aleš Bednaříkról pedig azt mondta, hogy „szép cseh nevű pszichológus”.  „Nos, Luxemburgi Jánossal együtt meg kell állapítanom, hogy az Úristen nem engedi, hogy ilyen emberek döntsenek arról, mit fognak történelemből és polgári nevelésből oktatni a szlovák iskolákban” – sommázta véleményét Hrnko. Egyúttal azt is hozzáfűzte, anélkül is világos számára, hogy a nézeteik nem egyeznek az SNS-ével, hogy meghallgatná őket.

A Most-Híd beszélni szeretne Hrnkoról Dankoval

Hrnko bejegyzése az érintettekben jelentős ellenszenvet váltott ki. A Most-Híd szóvivője, Debnár Klára az Aktuality.sk-nak kijelentette, nem szoktak olyan közösségi bejegyzésekre reagálni, amelyek „pénteken késő este születnek”. „Főleg nem, ha hozzá nem értőek, személyeskedők és méltatlanok egy parlamenti képviselőhöz. Mi erről is, meg arról is, hogy mit fognak oktatni a szlovákiai iskolákban, majd akkor beszélünk, ha szükségesnek tartjuk. S főleg olyanokkal, akiknek van ehhez mit mondaniuk” – üzente a koalíciós partner a nemzetiek alelnökének. Debnár azt is hozzáfűzte, hogy Peter Krajňák államtitkár iránt töretlen a bizalmuk. „Arról, hogy a parlament képviselőjének kell-e meghatároznia, kinek mi tartozik a jogkörébe az adott minisztériumban, majd a Koalíciós Tanács legközelebbi ülésén az SNS elnökével fogunk beszélni. Tisztességes társaságban ugyanis ez így járja” – fűzte hozzá a szóvivő.

De mitől ijedt meg Hrnko?

Irena Bihariová, a szélsőségesség szakértője azt állítja, sajnálja, hogy Hrnko képviselő anélkül támadja ezt a kezdeményezést, hogy egyáltalán tudná, miről van szó. „Nem értem, mitől ijedt meg ennyire – remélem nem attól, hogy a gyerekek arról is tanulnának a történelemórán, hogy Tiso bűnöző volt” – jelentette ki az Aktuality.sk-nak. Amint azt még elmondta, a feladata a konferencián annak a bemutatása volt, hogyan lehet kezelni a szélsőségességről folytatott beszélgetéseket a diákokkal, s néhány gyakorlati tanácsot nyújtani a pedagógusoknak arra vonatkozóan, hogyan lehet ezzel a témával az iskolában foglalkozni.

„Észrevettem, hogy a Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitosť) már 2007-ben vett át Hrnkotól cikkeket. Talán ez is magyarázat arra, miért jelentette ki a bejegyzésében, hogy neki biztosan nem tetszene a mi történelemoktatással kapcsolatos hozzáállásunk” – fűzte hozzá Bihariová.

A közösségi háló, mint végső megoldás?

Az SaS képviselője, Martin Poliačik azt állítja, hogy Hrnkonak parlamenti képviselőként és az SNS tagjaként lehetősége van arra, hogy a csalódottságának pártvonalon vagy pedig a parlament művelődésért felelős bizottságában adjon hangot. „Ha már megtette ezt, akkor valószínűleg az történt, hogy senki sem vette őt komolyan. Így aztán nem marad más megoldás a számára, minthogy ilyen bejegyzéseket tegyen közzé” – jelentette ki az ellenzéki képviselő.

Az oktatási tárca a szóvivőjén, Ivana Skokanován keresztül kijelentette, olyan rendezvénysorozatról van szó, amely Peter Krajňák államtitkár kezdeményezésére Szlovákia minden megyeszékhelyén megvalósul. A rendezvények megvalósításában a belügyminisztérium és az igazságügyi tárca is közreműködik.  „A minisztérium oktatási téren egy reformkoncepciót készít elő Ember és társadalom címen az alapiskolák felső tagozata számára, amely a történelem és polgári nevelés tantárgyak tantervét érinti. Az egyes fórumok résztvevőinek észrevételeit az oktatásügy 2017 őszén az említett koncepció előkészítésével összefüggésben kiértékeli majd” – fűzte hozzá Skokanová.

Az SNS sajtóosztálya a cikk megjelenéséig nem válaszolt a portál ezzel kapcsolatos kérdéseire.

(Aktuality.sk/Felvidék.ma)