A vándor lángtartó a pápa áldása mellett bejárta már az egész Kárpát-medencét (Fotó: Szalai Erika/Fevidék.ma)

Szent László király trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából Stubendek László, Komárom város polgármestere köszöntötte a Szent László-emlékévben megrendezett komáromi megemlékezés egybegyűltjeit az Újvár Lőporos termében.

Okos Márton, a Szent László-év ötletgazdája, a szintén e teremben megrendezett „Tiszta hittel, erős kézzel” című kiállítás megnyitóján elmondta, ebben az évben  Szent László szelleme körbejárja Közép-Európát. Ezt követően beszédet mondott Gaal Gergely, a Szent László-év Tanácsadó Testületének elnöke, aki követendő példaként beszélt Szent László életéről.

Különleges pillanata volt a megemlékezésnek, amikor Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész Szent Lászlóról szóló énekeket és a szent király Himnuszát közösen énekelte a közönséggel.

Végezetül Kiss Tamás, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár igazgatója néhány szóval felvezette, majd pedig levetítették azt a dokumentumfilmet, amely Szent László királyunk tudósok által még 2011-ben elkészített arcrekonstrukcióját ismerteti.

Képriportunkban végigkövethetik a komáromi megemlékezést és természetesen megnézhetik, hogyan is nézett ki az éppen 922 esztendeje Nyitrán elhunyt Szent László királyunk.

Szalai Erika felvételei. 

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1596829753672668