Az idei kerékpártúra Szőgyénből indult útjára (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A legnagyobb hagyománnyal és szervezettséggel rendelkező, többgenerációs rendezvény az idén Szőgyénből indult útjára július 29-én, majd kilenc napig tartó kerekezés után, augusztus 6-án Ipolybalogon fejeződik be, a XIII. Szent Korona Ünnepség részeként.

Köteles László főszervező az idei évben az Alsó- és Középső-Garam mente vidékeinek bejárásával indította a túrát, érintve a történelmi hon nevezetes bányavárosait, megismerve a Felvidék kulturális, természeti és szellemi értékeit, majd bejárva a Korponai-hegyvidéket, és az Ipoly mentét.

Július utolsó szombatján a szőgyéni tájház és a Csongrády Lajos Alapiskola udvara várta a gyülekező kerékpárosokat, akiknek számára két napon át táborhelyül szolgált az említett terület, felfrissülésül pedig a szomszédos tornaterem zuhanyozója. Az érkezést követő rövid pihenő, regisztráció, terepszemle és sátorállítás után ismét nyeregbe pattantak, és Párkányba kerekeztek, ahol újabb kerékpárosok csatlakoztak a csapathoz. Átkeltek a Mária–Valéria hídon az esztergomi bazilikát és annak környékét célba véve, s emlékeztek Balassi Bálint költőre is, aki a vár védelme során vesztette életét.

Táborozás Szőgyénben (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Szőgyénbe visszatérve tábort vertek, az újonnan érkezettek felállították sátraikat, majd vasárnap délelőtt folytatták a környék felfedezését. A „kurtaszoknyás falvak” közül Bénybe és Kéméndre látogattak, ahol megtekintették a helyi nevezetességeket. Bényben Kocka Gyula kalauzolta őket, megtekintették a római kori sáncot, részt vettek a kéttornyú Magyarok Nagyasszonya-templom szentmiséjén, és felkeresték a bényi Mária-kegyhelyet, a „Kutacskát” is. Kéménden Csuka Mária látta vendégül a túra résztvevőit és mutatta be a tájház gazdag gyűjteményét.

Délután Szőgyén nevezetességeivel ismerkedtek, megszemlélték a tájházat és az Archeológiai Múzeumot, valamint a Szent Mihály-templomkertet Baracska Árpád vezetésével. A Nagyboldogasszony-templomot, a szakrális templomi ruhák és kellékek kiállítását Farkas Zsolt esperesplébános mutatta be nekik, majd megálltak Pathó Pálnak, a falu néhai jegyzőjének sírjánál és a történelmi emlékjeleknél.

Vígh Gábor polgármester és Köteles Lászó túravezető (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Az esti órákban Vígh Gábor szőgyéni polgármester vendégelte meg a csapatot egy közös vacsorával, mely a tájház udvarán főtt, és amelyet a tiszteletükre felállított programsátor alatt fogyasztottak el vendégeikkel, a Zselízről érkezett Pengő zenekar tagjaival, és azokkal a helyi lakosokkal együtt, akik csatlakoztak a túra programjaként meghirdetett táncházhoz, melynek a tájház udvara és az ottani színpad szolgált helyszínéül. Vidám hangulatban telt az est, hiszen napközben érkeztek újabb biciklisek, régi és új tagok, és szőgyéni érdeklődők is szép számmal látogatták meg a csapatot, bekapcsolódva az esti programba. A túrázók énekszóval köszöntötték kerek születésnapját ünneplő vezetőjüket, Köteles Lászlót.

A túrához menet közben is csatlakozhatnak mindazok, akik vállalják a kerekezés olykor nehéz, de szép és egyedülállóan izgalmas perceit, azért az élményért, melyet cserébe kapnak, miközben megismerik hazánk nevezetes helyeit. Gazdag kulturális program is kíséri a túrát, ezért helyi szinten is érdemes csatlakozni.

Köteles László, a túra szervezője elmondta, hogy 1979-ben csatlakozott első ízben a kerékpározás szerelmeseihez, és azóta minden évben vállalta a részvételt, később már mint szervező, és így immár huszadik alkalommal irányítja a programot. Az idén is eljöttek anyaországi kerekezők, s három napig tartó biciklizés után célba értek a kárpátaljaiak is, akik immár törzstagoknak számítanak. Az idei túrán 400 kilométert járnak be, ez napi 60-80 km megtételét jelenti.

Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma

Hétfőn a reggeli órákban tábort bontottak, majd nyeregbe pattantak a tervezett útirányt követve. Elhagyták az Érsekújvári járást, a Lévai járásban folytatták a túra harmadik napját, mely „irodalmi nap” gyanánt szerepel a programban. Zalabán a Csontos Vilmos-emlékházban tisztelegnek a költő emléke előtt, majd Nemesoroszin az Ozsvald Árpád-emlékszobánál tartanak pihenőt. Hontfüzesgyarmaton találkoznak Duba Gyula íróval, és a „Vajúdó parasztvilág” helyszínén beszélgetnek múltról, jelenről és jövőről.

Szántót érintve az esti órákban Bát községbe érve a kempingben állomásoznak, hogy másnap folytathassák nemes vállalásukat.