Koncert alatt a parkszínpad előtt (Fotó: MKP facebook)

A hétvégén kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelte első írásos említésének nyolcszázadik évfordulóját Csallóközcsütörtök. A Cheturthuc 800 elnevezésű eseményfolyam gazdag programkínálattal várta a községbe érkezőket.

Az évforduló jegyében zajló rendezvényen Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke köszöntötte az ünneplőket. Köszöntője végén a megye emlékplakettjét adományozta Őry Péternek, Csallóközcsütörtök polgármesterének.

Őry Péter portálunkat tájékoztatva elmondta, hogy az önkormányzat július 25-i ülésén tárgyalta a falunap részleteit, hogy méltó módon ünnepelhessék meg a község 800. évfordulóját.

Őry Péter polgármester Derzsi György és Kovács Koppány énekesekkel. (Fotó: O.N:)

A község parkszínpadán fellépett Derzsi György, Tóth Attila és Kovács Koppány is. Előadásukban felcsendült a felvidéki magyarság kultikus dala, az Ismerős Arcok Nélküled című műve is.  Szombaton este Péter Szabó Szilvia lépett fel.

Díszvendégek az ünnepségen (Fotó: MKP facebook)

A Csallóközben fekvő település alig 25 kilométerre fekszik Pozsonytól. A hagyomány szerint már I. Szent István idején templomos hely volt, ahol heti szinten, csütörtökönként tartottak vásárt. A település első írásos említése 1217-re datálható. II. Endre a Szentgyörgyi és Bazini grófok őseinek ajándékozta a korábban a pozsonyi várbirtokhoz tartozó Csütörtökhely falut.

Már a középkorban is központi helynek számított, a 13. században német telepesek érkeztek a községbe. A 15. században földbirtokosi mezővárossá vált, ezt a rangot az 1870-es években elvesztette.  A kéttornyú gótikus templomáról is ismert települést jelenleg mintegy 1 770-en lakják.