A holland élelmiszerbiztonsági hivatal, az NVWA szerdán szólította fel az ország lakosságát arra, hogy a Fipronil mérgező rovarirtószer-szennyeződés gyanúja miatt átmenetileg tartózkodjanak a tojás fogyasztásától. Szennyezés gyanújával 180 tojástermelő telepet zártak be, amelyek közül szerdáig 27 helyen szennyezett tojásokat is találtak. Holland telepek mellett németországi és belgiumi tojásüzemekben használták valamilyen okból a Fipronil rovarirtó hatóanyaggal kevert Dega-16 fertőtlenítőszert.
A „holland tojásügyben” érintett tételek szennyezettsége eltérő lehet. Ennek számos oka van, mivel a szóban forgó készítmény, a Fipronilnak hamisított változata, amivel kezelték az állatokat. Mindezen túlmenően a tojásban mért szennyezettséget számos tényező befolyásolja, így például a kijuttatott szer mennyisége, a kezelés módja, a kezeléstől eltelt idő is. Ezért a tojásban lévő szennyeződés jelentette kockázat mértékét is további számos szempont befolyásolja, mint például a fogyasztó életkora, egészségi állapota, a koncentráció mértéke is.
Ennyi a hír, és jöhet a megnyugtatás, hogy a szer annyira nem is mérgező az emberre. Ahelyett, hogy rendszerszintű megoldásra törekednének, a hivatalok nem mernek a nagy állattartó telepek gyakorlatába belekötni, mivel ezzel komoly érdekeket sértenének. Senki nem boncolgatja a nagyüzemi baromfitartás veszélyeit, azt, hogy az iparszerű állattartás logikája nem csak a környezetet terheli, de az ember egészségét is veszélyeztetheti.
A szer eredeti forgalmazója szerint a Fipronil-hatóanyagú kontakt rovarirtószer behatol az állatok bőrébe és a faggyúmirigyekben tárolódik. Ezek a faggyúmirigyek a későbbiekben raktártárként működnek, a normál faggyúkiválasztással a hatóanyag folyamatosan a bőrfelszínre és szőrre jut, így biztosít folyamatos védelmet az állat számára az ízeltlábú kórokozókkal szemben, akár több héten át. A szer a paraziták központi idegrendszerét támadva vérszívás előtt elpusztítja az élősködőket. Így, kedvenc állatainkra és az emberre is teljesen veszélytelen. Nyulakon azonban tilos alkalmazni, mert súlyos mellékhatásokat és halált is okozhat.
A kutatók leírása szerint a Fipronil vegyület a rovarok idegrendszerében különböző speciális receptorokat gátol. Egyes kutatások szerint a rovarok receptorai 1-2 nagyságrenddel érzékenyebbek a Fipronilra, mint az emberé és a patkányé, ezért az Egészségügyi Világszervezet a mérsékelten veszélyes vegyi anyagok közé sorolja. Méhek, madarak és édesvízi gerinctelenek számára igen mérgezőnek vizsgálták a kutatók, az emlősök számára viszonylag veszélytelennek tartják, de az egészségügyi kockázat nem teljesen elhanyagolható. Így mondhatják, hogy az emberre veszélytelen, csak komolyabb dózis mérgezheti a májat, és a patkányoknál csak krónikus Fipronil-bevitel esetén okozott pajzsmirigyrákot.
Jobban belegondolva, a fentiek elég borzasztó képet festenek az alkalmazott vegyészetről, de igazából nem a kutatókkal, a kémiával van gond, hanem velünk, emberekkel. Azokkal, akik képesek olyan szert bevinni és tudatosan hagyni felszívódni olyan állat szervezetébe, amely saját szervezetéből állítja elő számunkra az élelmiszert, és velünk vásárlókkal, akik az árérzékenység jegyében hajlandóak vagyunk olyan termékeket vásárolni élelmiszerként, amelyek inkább a biológiailag veszélyes anyag kategóriájába tartoznak.
Az állattenyésztés bizonyos ágazatai az elmúlt évtizedekben jelentős átalakuláson mentek át. A kisgazdaságokból néhány állatfaj – elsősorban a sertés és a baromfi – tenyésztését iparosították. Ezen azt értem, hogy olyan tenyésztési rendszert vezettek be, ahol a tenyésztés logikáját már nem a biológiai lét szabályai határozták meg. A tenyésztést – a tőke logikája szerint – tervezhetővé változtatták. Az állat, mint termelési eszköz, csupán az egyik eleme lett a termelés folyamatának. A tenyésztés logikája már arról szól, hogy a ráfordított költségek, a befektetett tőke számára biztonságos tervezhető hozamot adjon, és a termelés fokozhatóvá, koncentrálhatóvá váljon. Ehhez viszont a biológiai folyamatokat kellett iparszerűvé változtatni. Sajnos, Szlovákiában jelenleg csak ezek az állattenyésztési ágazatok fejlődnek.
Míg a kisgazdaságokban az itt-ott előforduló betegségeket kezelik, addig az ipari állattenyésztés nem engedheti meg a betegség előfordulását, tehát megelőző jelleggel kell használniuk a gyógyszereket, kizárva a veszteség kockázatát. Ez nem csak az engedélyezett antibiotikumok felesleges használatát jelenti, de ebbe a kategóriába esik a holland tojásbotrány is, hiszen az összezsúfolt állatoknál csökkenteni kell a kórokozók számát. Az iparszerű tenyésztés logikája a takarmányozás területén is megtette a magáét. A tőke érdeke szerint le kell rövidíteni a tenyésztési ciklust, így gyorsítani a tőke megtérülését, tehát fokozni kell például a fehérjebevitelt, például a számunkra idegen, esetleg génmanipulált szójával, vagy növekedési hormonok használatával az USA-ban. (Megjegyzem: a szójának, mint fehérjeforrásnak is komoly hormontartalma van.) De ugyanilyen a túlzott magnézium-bevitel, ami a sertések izomzatában megtartja a vizet. Igaz a víz a sütésnél eltűnik, de addigra már kifizettük az árát.
Mire mutat rá a holland tojásbotrány? Arra, hogy bár az áru tökéletesnek tűnhet, csillog, és vágyat kelt bennünk, attól még lehet, hogy biológiai veszélyeket hordoz magában. Esetleg olcsóbb, és azért vesszük meg, de könnyen lehet, hogy a legdrágábbal, az egészségünkkel fizetünk érte. Keressük meg tehát a saját kistermelőnket, akiben megbízunk, akiről tudjuk, hogy mit etet az állattal, mivel gyógyít, hogyan trágyázza a földet, miként és mivel permetezi a növényeket. Lehet, hogy ez egy kicsit macerásabb, mint leemelni az árut a multi pultjáról, és talán még drágább is lesz (ami egyáltalán nem biztos), de a biztonságos élelmiszer megőrizheti az egészségünket.
