Fotó: TASR

A Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) Nyitrán mutatta be jelöltjét, aki a párt színeiben indul az őszi megyei választásokon. Milan Uhrík a Besztercebányai Önkormányzati Hivatal igazgatójaként tevékenykedett, saját megfogalmazása szerint az ott szerzett tapasztalatokat foglalta választási programjába.

„Nyitra megyében  Milan Uhrík lesz a megyeelnök-jelöltünk. A mai bejelentésünkkel elkezdjük a 2017-es megyei választásokkal kapcsolatos sajtókonferencia-sorozatunkat, melynek keretében bemutatjuk a további megyeelnök-jelöltjeinket is” –nyilatkozta az augusztus 7-én megtartott sajtótájékoztatóján Marian Kotleba, a párt elnöke.

Uhrík szerint a választási programja alapjait a Besztercebányai Önkormányzati Hivatal igazgatójaként megszerzett tapasztalatai fogják képezni, azonban semmilyen konkrét részletet nem árult el.

„Valaki egyszerűen ellophatja a programomat”

„A jelenlegi politikai maffiával kapcsolatos tapasztalataink alapján komoly aggályaink vannak, hogy valaki egész egyszerűen ellophatja a programomat, ezért azt csak azt követően fogom a nyilvánosság elé tárni, hogy mindenki leadja a jelölését, feltehetően valamikor szeptemberben” – állapította meg Uhrík.

A programja egyik alappillérét a megye gazdálkodásának javítása fogja képezni. „A programom másik ilyen alappillére, hogy a megye tevékenységét emberközelivé tegyük. A további pilléreket a középiskolák fejlesztése és az intézményekben nyújtott szociális szolgáltatások színvonalának emelése alkotják majd” – közölte a jelölt.

Az ĽSNS a választási kampányt egy átlátható számlán keresztül fogja finanszírozni. „Jelenleg még nincs megnyitva ez a számla, létrehozása után azonnal átutaljuk rá azokat a pénzeszközöket, melyeket a párt a 2017-es megyei választásokra kíván fordítani. Itt és most kijelentem, hogy az összes megyében folytatott kampányunkra 75 ezer eurót utalunk majd át” – egészítette ki Kotleba.

Az MKP Farkas Iván vezetésével vesz részt a megyei megméretésen

Elsőként Milan Belica hivatalban lévő elnök jelentette be, hogy a Smer-SD támogatásával ötödször is indul a megyefőnöki pozícióért. Indulási szándékát jelezte Ján Greššo is, aki a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Szabadság és Szolidaritás Párt és az OĽaNO közös jelöltjeként indul. Az MKP Farkas Ivánt, a párt alelnökét és megyei képviselőjét látná szívesen a megye élén. Független jelöltként indul még Peter Oremus, aki jelenleg a Nyitra megyei és a Nyitra városi önkormányzat képviselője. A jelöltségét fontolgatja még Tomáš Galbavý (Most–Híd), aki azonban függetlenként kíván indulni. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökségének döntése szerint a párt önállóan indul, és saját jelöltet állít az őszi választásokon.

(TASR/Felvidék.ma)