Marek Vagovič, az Aktuality.sk portál főszerkesztője Saját fejjel címmel írt könyvet. Lebilincselő történet a Smer színfalai mögül az oknyomozó újságíró szemével, aki több fontos botrányt is leleplezett. Ebben a fejezetben a katonai hírszerző szolgálat hűtlen vagyonkezeléséről ír Robert Fico első kormánya idejéből.
Az üzletember Počiatek már elbúcsúzott a politikától, ám a Smer pozsonyi vállalkozói szárnya zavartalanul működik tovább. Robert Fico második kormánya idején meg is erősödött a helyzete, csak éppen a Martin Glváč vagy Robert Kaliňák kaliberű politikusok kifinomultabb változatai Ján Počiateknek. Mindkettőjüknek különböző gazdasági és korrupciós ügyeket kellett magyarázgatniuk, miközben nem mindig voltak meggyőzőek. Glváč már 2013 tavaszán rendesen megizzadt, amikor a katonai hírszerzés háza táján történt mutyizás napvilágra került. Bár védelmi miniszterként formailag semmi köze sem volt az ügyhöz (az első Fico-kormány időszakáról beszélünk), olyan intenzitással védelmezte azt, hogy később talán meg is bánta. A Smer egyik legértelmesebb politikusa hibát hibára halmozott.
A szóban forgó jelentés szerzője a katonai hírszerzés volt igazgatóhelyettese, Vladimír Suchodolinský volt. Tisztességes ember, makulátlan hírnévvel, aki a hivatali értékelések során a legjobbak közé tartozott. Suchodolinský meggyőzően ecsetelte, hogy a katonai hírszerzés némely tisztségviselője az első Fico-kormány idején több millió euró értékű vagyont mutyizott magántulajdonba. A hírszerzők először piaci áron házat, lakást vagy nyaralót vásároltak, majd ezt az ingatlant állami pénzeken felújíttatták, és egy idő eltelte után feleslegesnek vagy felfedettnek, azaz titkosszolgálati célokra a továbbiakban már használhatatlannak nyilvánították. Ezt követően előnyösen eladták azokat a hírszerzés vezetésével összefonódott magánembereknek vagy cégeknek. A vagyontárgy értékét kitalált balesetekkel, például azzal, hogy egy fa a nyaralóra zuhant és hasonlók, mesterségesen is csökkentették.
Suchodolinský leleplező jelentése
Suchodolinský, aki Iveta Radičová kormányának idején a katonai hírszerzés vezetésében tevékenykedett, a jelentésében meghatározta a titkosszolgálat felelős tisztségviselőinek körét is – Juraj Šebot, Ľubomír Skuhrát és Ľubomír Benkovskýt. Az első Ján Slota embere volt, a második Robert Kaliňáké, a harmadik pedig Kaliňák és Počiatek ismerőse.
Suchodolinskýra elsőként Miro Kern hívta fel a figyelmet a SME napilaptól, majd Tom Nicholson oknyomozó újságíró részletesen is elemezte őt. Mindenki számára, aki figyelmesen elolvasta azt, nyilvánvaló volt, hogy nem valamiféle politikai pamfletről van itt szó, hanem egy megbízható tanú szakszerű elemzéséről. Suchodolinský elemzése 14 oldalas volt, és több tucatnyi melléklettel rendelkezett. Adásvételi szerződések, aláírással ellátott belső utasítások, számviteli dokumentumok és számlák. Formai szempontból a katonai hírszerzés vagyonának mutyizása alaposabban dokumentálva volt, mint a Gorilla-akta korrupciógyanús ügyei.
Suchodolinský ezt követően felfedte a személyét is, és nyilvánosan megerősítette, amit az említett jelentésben leírt. Amikor először találkoztam vele, kellemesen meglepődtem. Az emberek a titkosokat gyakran hideg, kimért és tartózkodó emberekként képzelik el, akik rébuszokban beszélnek, hogy ne okozzanak problémát. Röviden szólva, soha nem lehet tudni, mit is gondolnak valójában, mikor mondanak igazat, és mikor űzik csupán a maguk kis titkosszolgálati játékait. Ám Suchodolinský nagyon nyílt és elszánt ember volt, aki nem félt nevén nevezni a dolgokat. Erős volt a kézszorítása, és semmiféle másfelé nézés nem jellemezte. Amikor bejött a .týždeň szerkesztőségébe, ahol akkoriban dolgoztam, kért egy pohár vizet, és beszélni kezdett. Előtte azonban még kinézett az ablakon, hogy meggyőződjön arról, milyen távolságra van a legközelebbi autó leállítva. „Kapcsolja ki a mobilját. A titkosszolgálat képes akár 70 méterről is bemérni” – fűzte hozzá mosolyogva.
Talán két órán át beszélgettünk, Eugen Korda videóra is vette a beszélgetést.
Suchodolinský tudatában volt, hogy lejárató kampányok, fenyegetések vagy büntetőeljárás formájában is érheti megtorlás, ennek ellenére pontosan megfogalmazta az érveit, és bizonyítékokat tárt elénk a katonai hírszerzés vagyonának hűtlen kezeléséről. „Sohasem vállalnám a felelősséget, ha nem lennék meggyőződve arról, hogy azok az információk, amelyeket összegyűjtöttünk, bűncselekmény elkövetésének indokolt gyanújáról tanúskodnak. Hosszú évekre veszélyeztethetem ezzel az egész családom életét. Előfordulhat, hogy ezután senki sem ad nekem munkát, lehet, hogy más jellegű gondjaim is lesznek. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy belevágok. Lehet, hogy naiv vagyok, de helyesnek tartom ezt.”
A helyzet komoly volt, Suchodolinský azonban nem veszítette el a humorérzékét. Amikor megkérdeztük, nem tart-e attól, hogy úgy végzi, mint Litvinyenko titkos ügynök, akit polóniummal megmérgeztek, mosolyogva visszakérdezett: „Mit öntöttek ma a kávémba?” Robert Fico kormányfő a katonai hírszerzés mutyibotrányát igyekezett bagatellizálni. Abban, ami az újságokban megjelent, a vaddisznó sem ismeri ki magát” – mondta. Martin Glváč pedig Suchodolinský jelentését csak „fogalmazásnak” nevezte. A miniszter azt állította továbbá, hogy négy nap alatt mintegy kétezer oldalnyi dokumentumot áttanulmányozott, és egyértelmű állásfoglalásra jutott: „A katonai hírszerzés állítólagos mutyibotránya veszélyes hírlapi kacsa.” A tapasztalt hírszerző tiszt Suchodolinský csak csóválta a fejét az állásfoglalás hallatán. „Fizikailag lehetséges, hogy képes volt ezt elolvasni, de alaposan elemezni és véleményt formálni nehezen tudott.”
Végül Mikulec vált célponttá
Azzal is gond volt, hogy a miniszter számára az alapanyagokat a megbízhatatlan Ľubomír Skuhra készítette elő, aki Glváč miniszter színre lépése után újra bekerült a katonai titkosszolgálat vezetésébe. A miniszter a saját testével védte őt, mivel Skuhrának átlagon felüli kapcsolatai voltak Kaliňákkal. „Több éve ismerjük egymást. A feleségén keresztül ismerkedtünk meg, aki a titkosszolgálatnál dolgozott, munkatársak voltunk” – erősítette meg Skuhra. A SME napilap szerint 1997-ben Svájcba utazott, ahol a titkosszolgálat további tagjával az ifjabb Michal Kováč elrablása ügyében illetékes tanút, Oskar Fegyverest kellett volna megtalálniuk. Amikor Skuhrát erről kérdeztem, elmosolyodott, beült a szolgálati kocsijába és szó nélkül elhajtott.
De Kaliňák sem tagadta a Skuhrához fűződő közeli viszonyát. „Abban az időben ismerkedtünk meg, amikor a parlament védelmi és biztonsági bizottságának elnöke voltam.” Kaliňák 2002 és 2006 között volt a bizottság elnöke. Skuhra élettársa, Dušana Višňovská Kaliňák irodájának a vezetője a belügyminisztériumban. „Ennek ehhez semmi köze, régebben ismerem őt, mint Skuhrát. Munkatársak voltunk 1995-ben, vagy 1996-ban” – állította Kaliňák.
Vladimír Suchodolinský az ügy szereplőinek erős politikai fedezete ellenére bízott abban, hogy az ügyet alaposan kivizsgálják, és az elkövetőket bíróság elé állítják. „Naponta vannak olyan pillanataim, amikor úgy gondolom, hogy egyszer biztosan kiderül az igazság. Ugyanolyan gyakran azonban rám tör az az érzés is, hogy semmit sem vizsgálnak ki, és az ügy egyedüli áldozata én leszek.” A Smer ellenőrzése alatt álló rendőrség és ügyészség végül azonban más célpontot választott: a katonai titkosszolgálat volt igazgatóját, Roman Mikulecet.
Mikulec is vizsgálta a katonai hírszerzés mutyibotrányát, vagyis Suchodolinskýhoz hasonlóan kellemetlen tanú volt. Mikulecnek nem esett bántódása, az autóját sem repítették a levegőbe a 90-es évek közepének gyakorlatához hasonlóan. A mód azonban, ahogyan az állam igyekezett őt megfélemlíteni, kísértetiesen hasonlított a mečiarizmus időszakához. 2013 júniusában Mikulecet és barátnőjét, Katarína Svrčekovát megállította a rendőrjárőr. A bűnügyisek állítólag titkos dokumentumokat találtak az autójában. A rendőrség ezt követően Mikulecet 24 órás vizsgálati fogságba helyezte. Később a katonai hírszerzés volt tisztjét, Svrčekovát is letartóztatták, aki a felettesei általi üldöztetések miatt hagyta ott a munkahelyét.
Az erődemonstrációként alkalmazott rendőri akciót a Markíza Televízió is felvette. A szerkesztőségnek azonban nem róhatjuk fel ezt, a helyükben valószínűleg minden újságíró így cselekedett volna. A Markíza kapott egy tippet, így aztán kiküldött egy stábot a helyszínre. Sokkal inkább a rendőri akció indítéka ébreszt kételyeket. „Kérkedő módon hajtották végre, hogy megmutassák, van itt egy gyanúsított, akinél hamarjában találtak valamit. Az akció célja egyértelműen a Mikulec lejáratására tett kísérlet volt” – mondta ingerülten Vladimír Suchodolinský, aki azt sem hagyta szó nélkül, hogy a rendőrség csak Mikulec Volkswagen Golfját mérte be. „Ha a rendőrségnek meggyőződése, hogy valaki valamilyen dokumentumokat hord ki a titkosszolgálattól, miért nem ellenőrizte a házát, illetve Svrčeková lakását? Miért nem vitték el a számítógépeiket is?”
Talán egy évvel a rendőri ellenőrzés után sikerült meggyőznöm Roman Mikulecet és Katarína Svrčekovát (ma az SaS szóvivője), hogy ismertessék a teljes akció lefolyását. Nem volt egyszerű dolguk, mivel mindkettőjüket bizalmas dokumentumok veszélyeztetésével vádolták, így az eset nyilvános magyarázata megnehezíthette a helyzetüket. 2014 tavaszán végül aztán egy városszéli étteremben találkoztunk. Mikulecnek és Svrčekovának meggyőződése volt, hogy a szóban forgó dokumentumokat valaki az autójukba tette. „Az egyik rendőr gumikesztyűt húzott és keresni kezdett. Az utasülés hátsó oldalán van egy zseb. Amikor először belenyúlt, nem talált ott semmit. A rendőrök egyike ekkor megszólalt: „Fiúk, nem tetszik ez nekem, kezdjük újra” – jelentette ki Mikulec.
A rendőr azonban nem adta fel, és tovább keresett. „Úgy három- vagy négyperces intenzív keresés után azt mondta, hogy valamire rátapintott. Végül kihúzott egy memóriakártyát és az ülésre dobta.” Ezt követően állítólag azt mondta a társainak, hogy fejezzék be Mikulec autójának ellenőrzését, és elment ebédelni. A rendőrség a katonai hírszerzés logójával ellátott dokumentumokat is „talált”, amelyeket úgy vett ki az autóból, hogy a Markíza felvételein az jól látható legyen. Svrčeková az ellenőrzés kezdetén a bevásárlóközpontban volt. „Ott kellett volna találkoznunk, s onnan együtt mentünk volna a (Mikulec – a szerk. megj.) szüleihez Vágújhelyre.” De mivel Mikulec sokáig nem jött, megpróbálta felhívni. „Amikor aztán megláttam, miről van szó, bizony nem volt mindegy. A Markíza stábját közelebb engedték Romanhoz, mint engem.”
Mikulec autójának ellenőrzése körülbelül hat órán át tartott. A rendőrség azt állította, hogy az említett memóriakártya titkos információkat tartalmazott, pontosabban azonban nem határozta meg azokat. Mikulec feltette a költői kérdést, hogy szerintük észszerű lenne-e a részéről szigorúan bizalmas jellegű dokumentumokat szállítani a kocsijában. „Annál is inkább, mert előző este a barátnőjével észrevették, hogy valaki követi őket.” A követésről szóló bizonyítékok állítólag a mobiltelefonjaikban is megtekinthetők, amelyeket a rendőrség elvett tőlük. Amikor Mikulecet az előzetesben a cellájába vezették, azt mondta, szüksége van a vérnyomására szedett gyógyszereire. A rendőrök azonban azt felelték, reggelig kibírja nélkülük. Legnehezebben a tehetetlenség érzését viselte. „Az ember összes holmiját elszedik, és egy olyan környezetben találja magát, ahol senki sem tesz különbséget arra vonatkozóan, mivel is gyanúsítják. Csak olyan hangnemű utasításokat kap, hogy itt támaszkodj meg, oda állj, csendben légy, ne magyarázz, stb. Az érvei senkit sem érdekelnek.”
Amikor Mikulecet letartóztatták, Svrčeková az ismerőseihez ment. Este felhívták a rendőrkapitányságról, hogy be kell mennie kihallgatásra. Svrčeková azzal utasította vissza ezt, hogy erről írásban kell értesíteniük. Reggel becsöngetett hozzá a ház magán biztonsági szolgálatának egyik dolgozója. „Azt kérdezte tőlem, enyém-e az a fekete Golf a garázsban. Amikor rábólintottam, azt mondta, le kell mennem, mert széttörték, illetve belehajtottak. Gondoltam, hogy ez nem lesz tiszta játék” – emlékezett Svrčeková. Amikor kilépett a lakásból, a folyosón két rendőr várta. „Bejelentették, hogy bűncselekmény elkövetésével vádolnak, velük kell mennem a kapitányságra.” A kihallgatás néhány órán át tartott, aztán elengedték. „A cellában úgy viselkedtek velem, mint a többiekkel” – ecsetelte Svrčeková. Az ellene indított büntetőeljárást időközben leállították. Mikulec azonban bűnvádi eljárás alatt áll, és egy év börtönbüntetés veszélye fenyegeti.
A hűtlen vagyonkezelés miatt senkinek sem lett bántódása
A katonai hírszerzés volt tisztségviselőinek, akiket az első Fico-kormány idején a hírszerzés vagyonának hűtlen kezelésével gyanúsítottak, ezzel szemben semmi bajuk sem lett. A rendőrség ejtette az ügyet. 2015-ben Vladimír Suchodolinský, valamint az SaS képviselője, Ľubomír Galko és a katonai hírszerzés volt tagja, Ivan Macko az ügyészséghez fordultak, hogy az vizsgálja felül Slavomír Laho vizsgálótiszt eljárásának törvényességét. Szerintük ugyanis több kulcsfontosságú tanút nem hallgattak ki, és nagyon könnyelműen ellenőrizték a hírszerzés vagyonának kezelése körül felmerült kételyeket Juraj Šebo, Ľubomír Benkovský és Ľubomír Skuhra idejében. Dušan Kováčik különleges ügyész azonban a beadványt elutasította.
Amikor tudomást szereztem erről, felhívtam Ivan Mackot, akit addig személyesen nem ismertem. A malackai családi házának kertjében találkoztunk. Macko megbízott bennem, mert tudta, hogy Suchodolinskývel és Mikuleccel is kapcsolatban állok. Kávéval és süteménnyel kínált, majd beszélni kezdett. Bár érzékeny dologról volt szó, rögzíthettem a beszélgetést. Egy óra leforgása alatt részletesen ismertette a katonai hírszerzés két másik mutyitörténetét, amelyekről addig sejtelmem sem volt. Az első egy nyaraló eladására vonatkozott a Nagyszombati járásban, amelynek az árát 2008-ban állítólag csalással annyira lenyomták, hogy a katonai hírszerzésnek 1,8 millió koronás kárt okoztak ezzel. A másik esetben a hírszerzés egy városszéli épületének az építéséről volt szó 1,5 millió euró értékben. Macko szerint a pályázati eljárás során manipuláció történt, nem volt hozzá dokumentáció sem, és a pénz egy részét készpénzben fizették ki.
Roman Macko vizsgálta mindkét esetet Mikulec beadványára. „Amikor a 2010-es választás után a katonai hírszerzés igazgatója lettem, különböző számlákat kaptam különböző építkezésekkel, felújításokkal, ingatlanvásárlásokkal vagy -eladásokkal kapcsolatban. Mivel nagy összegekről és átláthatatlan kifizetésekről volt szó, igyekeztünk megállapítani, mi is van a háttérben” – erősítette meg Mikulec. A számlákon gyakran csak az összeg és a cég neve volt feltüntetve a szerződésre való hivatkozással. 2015-ben újságíróként együttműködtem a Via Iuris Polgári Társulással. Ivan Mackoval és Zuzana Čaputovával együtt az új megállapításokat sajtótájékoztatón hoztuk nyilvánosságra. A Via Iuris társulás Jaroslav Čižnár legfőbb ügyészhez fordult, hogy vizsgálja felül a katonai hírszerzés hűtlen vagyonkezelési ügyének vizsgálati eljárását. Čižnár azonban elutasította a beadványt.
Vladimír Suchodolinský a sajtótájékoztató után két héttel meghalt. 2015-ben az orvosok egy különleges rákfajtát állapítottak meg nála, a betegség nagyon gyorsan fejlődött. Ám az utolsó pillanatig harcolt, amíg csak az ereje bírta. A barátai gyűjtést is szerveztek alternatív gyógymódra, az emberek 45 ezer eurót küldtek neki. A pénzt amerikai gyógyszervásárlásra költötték, de már késő volt. Egy kis ideig úgy tűnt, Suchodolinský talán felépül a betegségből, a szervezete azonban a kemoterápiák következtében túlságosan legyengült. Amikor pár héttel a halála előtt Eugen Kordával együtt meglátogattuk őt Eperjesen, nagyon megörült. Bár már nem érezte jól magát, még mindig érdekelte a hírszerzés mutyibotránya is.
A ferences kolostor kertjében talán egy óráig beszélgettünk a nyomozás folyamatáról és a hatalommal való visszaélésről. A beszélgetés végén a betegségére is rákérdeztünk, mivel olyan híresztelések is terjedtek, hogy valaki megpróbálta eltenni őt láb alól. Az orvos ugyanis azt mondta neki, hogy a betegsége nagyon agresszív vegyi vagy radioaktív anyaggal való érintkezés következtében alakult ki.
„Mivel nem volt tudomásom arról, hogy hosszabb ideig valamilyen vegyi anyaggal lettem volna kapcsolatban, csak a radioaktivitás jöhetett számításba. Persze, az első pillanatban mindenkinek beugrik Litvinyenko ügynök esete, én azonban ezt elutasítottam. Elméletileg valamilyen külső sugárzótestet is szerelhetnek a kocsiülés alá. A feleségem és a barátaim erős nyomásának engedve, akik ezt a személyem elleni támadásnak vélték, tettem néhány intézkedést arra, hogy megállapítsam, lehetséges-e ez. Azonban semmi ilyesmi nem bizonyosodott be” – jelentette ki Suchodolinský, aki 2015 októberében távozott el körünkből.
(Aktuality.sk/Felvidék.ma)
