Találóbb címet nem is adhattam volna ennek a cikknek, amellyel Lampl Zsuzsanna Ajándék című kötetét szeretném bemutatni. A „85 szívmelengető történet 8 színezhető köszönőoldallal” nemcsak hogy vetekszik bárminemű tárgyi ajándékkal, hanem messze túlszárnyalja azokat.

Az író anya és gyermek, feleség és önálló ember, tanár, szociológus és háziasszony, barát és író, újságíró – egy személyben. Sokrétű a tevékenysége, és sokrétű a gondolkodása. Ezt mindenki megtapasztalhatja a mindennapok történéseit ábrázoló jegyzetei, elmélkedései olvasása során, amelyekből ezúttal nyolcvanötöt szedett csokorba, hogy ajándékként átnyújtsa nekünk, hogy rácsodálkozzunk, álmélkodjunk, észbe kapjunk, magunkba szálljunk, de leginkább, hogy élvezettel olvassuk a kétségkívül nem kevésbé élvezettel leírtakat.

Tükröt tart elénk, amely világos, érthető, őszinte, reális képet mutat. Nem ironizál, nem sérteget, csak rámutat a valóságra, némi humorral, incselkedéssel, de mindig földhözragadtan mondja el észrevételeit, véleményét, meglátásait rólunk, a világnak eme kis szegletében élő emberekről. A rövid történetek, helyzet- és életképek önmagáról és rólunk szólnak. Meglátja az élet azon mozzanatait, amelyeket csak írók és gondolkodók látnak meg. Olyan dolgokról elmélkedik, amelyek nem minden földi halandónak jutnak az eszébe. Ezért is annyira érdemes elolvasni a kötetet, mert nemcsak elgondolkodtat, tanulhatunk is belőle. Mert a „nő”, a gyűjtemény központi szereplője őszinte, nyíltszívű, tájékozott, széles látókörű, és művelt, de mindemellett szerény, és nem hivalkodó. Játékosan, szinte észrevétlenül oktat és nevel, és el kell ismernünk, mindig igaza van. Nemcsak mások hibáit veszi szemügyre, saját magát sem vonja ki a finom kritika alól, ugyanakkor az élet szebbik oldalait is megosztja mindenkivel. Együtt utazunk térben és időben, ott vagyunk vele mindenütt – a vonaton, a plázában, a kórházban; vele együtt éljük át a kedves, megmosolyogtató, a szomorú vagy reményekkel teli sztorikat.

Keresem a kötetben a számomra legkedvesebb írást, de nem találom. Az éppen fellapozott oldalon lévő sorokról gondolom mindig, hogy azok a legjobbak, de egy oldallal tovább ugyanez a véleményem. És olyat se találok, amelynek a mondandójával nem értenék egyet. Pedig rengeteg jelenségre bukkantam rá, amelyeken eddig sohasem gondolkoztam, csak elmentem mellettük a rohanó mindennapokban, s lám, Lampl Zsuzsanna valójában az én meglátásaimat is leírta, mert – természetesen, csak most, utólag – teljesen azonosultam a gondolataival.

Az életképeket kinagyítva, apró részleteire rávilágítva éles fotók tárulnak elénk. Minden ismerős, amit ábrázolnak, de eddig nem néztük olyan szemszögből, mint a könyv olvasásakor. A megelevenedő mozaikok egységes képpé állnak össze, valóságos, élethű fotók lesznek belőlük, természetesen háromdimenziósak. S a szemlélő kénytelen olykor továbbgondolni a történetet, máskor csak nyugtázni: Na, igen! Valóban így van.

Az író nyelvezetét is ki kell emelnem. Néha költői gondolatmenet, szójátékok, ötletes fordulatok jellemzik, máskor a nyers valóság csupasz ábrázolása. Néha kritikus, sőt harapós, máskor együtt érző, belátó és elismerő. De mindig elmés, szellemes és elgondolkodtató. Az egyes részekben néha az ember gépiessé válik, máskor a tárgyak elevenednek meg. A villamos vágya című írásban a „sínfutó”, aki éppen első aznapi útjára indul, emberként gondolkodik: „…A villamos folytatta útját, s miután meghallgatta az aktuális sporthíreket, hirtelen tudatosította, vaslelke mélyén mire vágyik. Sínfutásban indulni az olimpián!”

Szomjazzuk az ilyen üdítő írásokat, kiéheztünk rájuk. Jó, hogy újra és újra fellapozhatjuk akár ugyanazt, vagy bármelyik történetet, s mindannyiszor felfrissülhetünk tőle. Ezért ajándék ez a kötet.

Lampl Zsuzsanna: Ajándék, Jelenkutató Intézet, Budapest, 2017