Felföldi Baranta Iskola

Bugacon augusztus 11-13-án megrendezik az Ősök Napját. A Felföldi Baranta Iskola ostor- és gyalogosharc-bemutatójára szombaton délután fél egykor a seregszemlét és a díszbeszédeket megelőzően kerül sor a küzdőtéren. Három órától a „Pozsonyi-csata legendája” címmel lovasharc-bemutatót tekinthet meg a közönség a szintén felvidéki Vermes-törzs előadásában.

Kopecsni Gábor, a felföldi barantások vezetője a Felvidék.ma-nak nyilatkozva kifejtette, szerencsésnek tartja magát, hiszen az összes Kurultájon és a közte megvalósuló Ősök Napján sikerült részt vennie az elmúlt tíz évben. Mint ismert, a Kurultáj a Torgaj-vidéki és a Kárpát-medencei magyarok közös gyűlése volt, mely a magyar, hun és türk tudatú testvérnépek találkozójává nőtte ki magát, s minden második évben Bugac-pusztán rendezi meg a Magyar Turán Alapítvány.

Mára a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye. Több mint száz Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és civil szervezetből több száz lovas és több ezer gyalogos hagyományőrző (főleg ősi hun, avar és magyar viseletben, páncélzatban) vesz részt benne aktívan. Legközelebb 2018 augusztusában lesz Nagy Kurultáj, de addig is hasonló programmal ugyanitt az Ősök Napjára várják a több tízezer érdeklődőt.

A Kurultáj szervezői partnerségben az Erdélyi Magyar Ifjakkal erősítették az EMI-tábort, ahol a harci bemutatókat a Felföldi Baranta Iskola tartotta (Fotó: Gyenge Tímea)

A Felföldi Baranta Szövetség ezúttal is sok élménnyel, tapasztalattal és helytállással a háta mögött készül a bugaci bemutatóra. Kopecsni Gábor ügyvezető elnök a nyár elején három hetet Kazakisztánban töltött, majd július végén Gyergyószentmiklóson az Erdélyi Magyar Ifjak EMI-táborában vett részt. Augusztus elején megszervezte Gömörpéterfalán a felföldi baranta tábort a sportpályán, ahol a hazaszeretet szellemében gyakorlati tudásra is szert tehettek a résztvevők. Közvetlenül Bugac előtt még Komáromban a lovas színházban szerepelnek a Hét vezér rockoperában.

A madjar törzs szállásterületére, Kazakisztánba, Torgajba és Szagába 25 főből álló magyar küldöttség utazott. A Bíró András Zsolt vezette Magyar Turán csapatban a Felvidéket a kiváló lovas íjászokkal, Vermes Balázzsal és Istvánnal, valamint Seregi Zoltánnal négyen képviselték. Részt vettek Astanában az Expo 2017 világkiállításon is, a Torgay-Saga madjar törzsi területen megemlékeztek az első Kazak–Madjar Kurultáj tízéves évfordulójáról, majd Almatyban a bugaci Kurultáj mintájára a Magyar-Turán Alapítvány közreműködésével megszervezett Nagy Sztyeppe Gyermekei (Ulu Dala Ruhu) című fesztiválon.

„A madjar törzs vezetői és a kazakisztáni madjarok testvéri szeretettel fogadtak bennünket. A harci lovas- és íjászbemutató nagy sikert aratott, lenyűgözte az közönséget. Különösen érdeklődtek a karikás ostor iránt” – mondta a Felvidék.ma-nak Kopecsni Gábor, a Felföldi Baranta Iskola vezetője.

A sikeres bemutató után a Magyar Turán csapata a burundaji nagy kurgán előtt őseink emléke előtt tisztelgett Délkelet-Kazakisztánban. (Fotó: Bíró András facebook)

A Felföldi Baranta folyamatosan fejlődik és csiszolódik, 2016-ban iskolává alakult. Hét rovása van, hat fegyverrel – íj, ostor, bot, szablya, hajítófegyverek és a fokos, a hetedik pedig a magyar népi birkózás. Leszabályozott tudásanyaggal, vizsgarendszerben működnek. A csapatokat idén megerősítik, hiszen jövőre tízéves lesz a szövetség. Sikeres pályázataiknak köszönhetően, a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával csapatalapításokat is terveznek.

A fejlődésnek távlatai is vannak. Jövőre Kirgizisztánban újra megrendezik a Nomád Olimpiát, a nomád sportok nagyszabású világjátékát, amelybe terveik szerint ők is beneveznek.

Kopecsni Gábor mindezek mellett a kutatásokat is folytatja. Eddig nyolc könyve jelent meg. Épp befejezte a gömöri gyűjtéseket, ennek anyaga ősszel könyvformát ölt. Most az Ung-vidéken folytatja a gyűjtést a népi-harci testkultúra területén. A Magyar Néprajzi Múzeumba ötödik alkalommal adott be pályaművet, ezúttal a fokosvívásról várja a minősítést. Szeptemberben sincs megállás, Erdélybe, a Brassói Napokra kaptak meghívást, s készülnek a Barkósági Parasztolimpiára is. Előtte azonban Bugacon, az Ősök Napján találkozhatunk a csapattal.

A baranta a történelmi magyar harci kultúrából származó testmozgások összegyűjtésével létrehozni kívánt, a kilencvenes évek óta formálódó magyar harcművészeti stílus.