Davis gólja (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A DAC a lehető legjobban kezdte a 2017/18-as idényt, két győzelemmel a tabella második helyéről vágott neki a Rózsahegy elleni vasárnap esti mérkőzésnek.

A Marco Rossi vezette hazai csapatot nagy szeretettel fogadták a szurkolók. Remek hangulatban szólt a Nélküled és a Himnusz az ismét zsúfolásig megtelt lelátókról. A dunaszerdahelyiek ennek megfelelően a kezdőrúgás után nagy kedvvel játszottak. Az első labdaérintések után a rózsahegyiek máris veszélyesnek érezték a DAC játékát, s ezt az érzést nem is tudták leküzdeni. A 4. percben a tizenhatos vonalon belül már csak szabálytalanul sikerült megállítaniuk Pačindát. A büntetőrúgásból a 31-es számú játékos, Davis megszerezte a DAC vezetését. DAC – Rózsahegy 0:1.

Szól a Nélküled (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A lehűlt időjárás ellenére a hangulatot az igazságosan megítélt tizenegyes és a vezetés megszerzése még inkább feltüzelte. A folytatásban a DAC szép, látványos focit játszott, amelyben a Rózsahegy is partnernek bizonyult, mindaddig, míg a huszadik perchez közeledve egy-egy szabálytalan megmozdulással nem rontották a képet. Helyzetek ezekben a percekben nem voltak. A labda  a mezőnyben, a két tizenhatos vonal közötti passzokban veszett el. A közönséget a 31. percben kialakult DAC, majd rózsahegyi helyzet rázta fel. A lesnek ítélt helyzetet Macej gyönyörűen kivédte. A 35. percben a szerencse is a dunaszerdahelyi gárda mellé állt, mert ugyan hosszabb időre beszorultak a kapujuk elé, de a Rózsahegy az egyenlítést nem tudta kiharcolni. A sárga-kék szurkolók és Rossi vezetőedző hajtották a csapatot, amire szükség is volt, mert az első félidő hajrájában több esetben Macej kapujába találhatott volna az ellenfél.

A második félidőt még agresszívebb támadásokkal kezdte a DAC. Így továbbra is forró hangulatban és szakadó esőben folytatódott a játék. A csallóközi csapat öt nagy helyzettel alapozta meg a vezetés megszerzésének lehetőségét. A hazai B közép felé támadva a szurkolók szeretetét és buzdítását még inkább átélhette a csapat, s ezáltal még lelkesebben játszottak. Beszorították a rózsahegyieket a kapujuk elé, védekezésre kényszerítették őket, Macík kapust nehéz helyzetbe hozták, de nem sikerült a vezetésüket megerősíteni.

Rossi megköszöni mindenkinek a játékot (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A 61. percben támadott a Rózsahegy és a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát. Hideg zuhany következett az esőben a lelátókon is. Az ellenfél 11-es számú játékosa, Kochan kapura lövésébe Šatka ért bele utoljára. Öngóljával hihetetlen módon kiegyenlített az ellenfél. DAC – Rózsahegy 1:1.

Ezt követően hiányérzet kezdett kialakulni a nézőkben. Vida és Šafranko csak árnyéka volt önmagának, hiányzott az eddigi eredményes játékhoz hozzáadott teljesítményük. A bekapott potyagól azonban nemcsak az egyéni, hanem az egész csapat játékát visszavetette.

A végjátékhoz közeledve az ellenfél ráült az eredményre, szabálytalanságokkal, hosszan tartó kirúgásokkal húzták az időt. A DAC támadásai továbbra is kimaradtak. Vida és Šafranko teljesítményével Rossi sem volt megelégedve, le is cserélte őket. Ám a játékidő fogyásával lassan csak a remény maradt, hogy az eddigiekhez hasonlóan az utolsó percekben betalál a DAC.

DAC – Rózsahegy 1-1 (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A 84. percben Ľupták és Huk is megpróbálta, azonban a vezetést megszerző találatok, ha csak kicsivel is, de kikerülték a kaput. A 6 461 néző sem tudta a labdát a kapuba szurkolni. A lefújáskor így döntetlen eredmény született.

Megnyert mérkőzést vett el a Dunaszerdahelytől a Rózsahegy. A népmesénk szerint a róka kiénekelte a holló csőréből a sajtot. Kár…

A közönség azonban nem szomorkodott, amikor a játékosok megköszönték a szurkolást, megfogalmazták a lényeget: a legnagyobb öröm az, hogy csapatuk, a sárga-kékek a MOL Arénában játszhatnak.

Az elkövetkező héten ismét nagy harc várható, mert a DAC Pozsonyban, a Slovan csapatával találkozik.