Fotó: TASR Martin Baumann

Jaroslav Rezník, a TASR hírügynökség eddigi igazgatója ma vette át a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezérigazgatói tisztségét, Václav Mikát váltva a közszolgálati rádió és televízió vezetői posztján.

Jaroslav Rezníket a parlament képviselői a titkos szavazás második körében választották meg. Rezník 95 szavazatot kapott, köztük a Most–Híd képviselőinek és Kotlebáék szavazatát is. Az első forduló előtt a vegyes párt vezetője, Bugár Béla még kifogásainak adott hangot, elsősorban azt rótta fel a jelöltnek, hogy vezetése alatt, amikor ő volt a Szlovák Rádió vezérigazgatója (1997-2005) leépült a közszolgálati rádió magyar adása. Majd a második forduló előtt már azzal érvelt Rezník támogatása mellett, hogy ilyen kérdés miatt nem veri szét a jelenlegi kormánykoalíciót.

Rezník megválasztásának módjától nem volt elragadtatva Marek Maďarič (Smer-SD) kulturális miniszter. Azt hangoztatta, hogy meg kell változtatni a Szlovák Rádió és Televízió igazgatóválasztásának módját, mivel véleménye szerint a jelenlegi választás során a politikai érdekek domináltak a közérdek felett. „Rezníket a koalíció szavazataival választották meg, így ezért a választásért ők viselik a felelősséget a nyilvánosság előtt” – jelentette ki korábban Maďarič.

„Vezetésem alatt az RTVS nemzeti, kulturális intézmény lesz, amely következetesen teljesíti majd közszolgálati küldetését” – jelentette ki a győztes jelölt röviddel a szavazás eredményének kihirdetése után.

A közszolgálati rádió és televízió új vezetője jelezte, hogy az RTVS előtt az elkövetkező években nagyon sok feladat áll, amelyek nem merülnek ki a programszolgáltatások minőségének javításában.

Rezník víziója egy olyan közszolgálati intézmény kiépítése, amely „világosan megkülönböztethető programokat és a technológiai folyamatok alapvető feltételeinek megoldását eredményezi a többcsatornás stratégia finanszírozása és fejlesztése szempontjából” – jelezte a vezérigazgató.

A rádiószolgáltatások fejlesztését illetően Rezník egyebek mellett saját digitális multiplexről is beszélt, s egy korábbi nyilatkozatában arra is kitért, hogy javítani kívánja a Pátria rádió lefedettségét Dél-Szlovákiában. A televíziózás területén meggyőződése, hogy szükség van a harmadik csatorna elindítására, amely a sportra és az egészséges életmódra irányul majd.

Az új tévécsatorna legkésőbb 2020-ban indulna, kedvező feltételek mellett akár egy évvel korábban. Ezzel kapcsolatban Rezník emlékeztetett, hogy nemcsak arról van szó, hogy sportot akarnak közvetíteni, hanem arról is, hogy a második csatorna tudja teljesíteni a megfogalmazott koncepcióját, s a néző azt kapja, amit elvár. A kettes csatornát napközben gyermek- és ifjúsági adóvá szeretné formálni, amely este és az éjszaka folyamán művészeti csatornaként működhetne.

Az RTVS finanszírozását illetően a jelenlegi hibrid modell megtartása mellett érvelt, amely számol a koncessziós díjakkal, állami támogatással és saját bevétellel. A finanszírozás módjának pontosításáról még egyeztetni kíván a honatyákkal.

Jaroslav Rezník 1966. július 12-én született Rózsahegyen. 1993-tól a Szlovák Rádió Kassai Regionális Stúdiójának igazgatójaként tevékenykedett. 1997 és 2005 között a Szlovák Rádió központi igazgatója, majd vezérigazgatója volt Pozsonyban. Ezt követően tíz éven át a Szlovák Köztársaság Hírügynökségét (TASR) vezette. A kormány 2007. április 4-én nevezte ki vezérigazgatóvá, amikor a TASR közintézmény lett. A TASR igazgatótanácsa 2009 áprilisában újra vezérigazgatóvá választotta őt az elkövetkező öt évre. Ezt követően 2014 januárjában megvédte posztját és újabb öt évre a TASR vezérigazgatójává választották, ez a megbízatása 2014. április 30-án kezdődött.

(TASR/Felvidék.ma)