Felvidéki fiatalok (Fotó: Cservenka Judit)

A Rákóczi Szövetség évről-évre bővülő programjai között a legrégebbi a főiskolások és egyetemisták számára szervezett szentendrei tábor. Kezdetben csak felvidéki fiatalokat várták egy bérelt vállalati üdülőben, ma már az egész Kárpát-medencéből érkeznek a fiatalok a Pap-szigeti ősfás-parkos környezetben fekvő nyaralócentrumba.

Bár augusztus 20. után vagyunk, amely nap – valamilyen régi magyar közmegegyezés szerint – a nyár végét jelenti, mégis a hely is, az idő is igazi nyarat idéz. Ennek csábításával kell versenyezniük az előadóknak a diákok figyelméért. Persze a programot végignézve nem meglepő, hogy alig van üres szék a teremben délelőttönként: a tévéből is ismert népszerű tudósok, politikusok fogadják el mindig a Rákóczi Szövetség meghívását. Témáik: a nemzetpolitikától az infokommunikációig, a változó világ karrier-kihívásaitól a biztonságpolitikáig nemcsak lekötik a fiatalok figyelmét, de további kérdésekre is készteti őket.

Mikor kicsit késve beléptünk a terembe, éppen egy Beethoven-szimfónia részlete szól, és a vetítőn Herbert von Karajan vezényel. Nem zeneelméleti előadást tart Metz Rudolf Tamás vezetéskutató, hanem a politikai vezetés művészetéről szóló előadását illusztrálja a híres karmesterek dirigensi módszerét és emberi karakterét elemezve. Végül a hallgatóságnak kell eldöntenie, hogy melyik politikai, társadalmi helyzet kezeléséhez melyik típusú vezető a legalkalmasabb.

A tábor helyszíne (Fotó: Cservenka Judit)
A táborban életre szóló barátságok, sőt házasságok is születtek

A rövid szünetben a fiatalok egy része a kávéfőzőhöz, a többiek – sajnos elég sokan – a teraszra sietnek rágyújtani.  Néhány felvidéki fiatal azonban nem úszta meg, hogy egy rövid beszélgetés erejéig – kávé és cigaretta helyett – önmagáról és erről a táborról nyilatkozzon.

Juli a komáromi Selye János egyetemről jött, Ágnes Prágából, az Ady Endre Diákkörből, Peti is Prágából, Ádám Nyitráról, de Budapesten folytatja tanulmányait, Dávid pedig már az ELTÉ-n tanul. A kérdésre, hogy mi a táborban a legjobb: a barátkozás, az új ismeretek szerzése vagy a nyaralás, Ágnes válaszolt:

„Három az egyben. Építjük a kapcsolati hálót is, ismerkedünk új emberekkel, gyakoroljuk a közösségi létet, és persze nagyon érdekes előadásokon veszünk részt.”

Ádám azért tartja nagyon jónak a Rákóczi Szövetség táborszervezését, mert nagyon jó felületet teremt arra, hogy az egész Kárpát-medencéből megismerkedhessenek egymással egyetemisták, főiskolások. Életre szóló barátságok, sőt házasságok is születtek már ebből – mint a szövetség munkatársaitól hallották.

A vezetés művészetének hallgatósága (Fotó: Cservenka Judit)

Az előző napi előadások közül a fiúknak Ablonczy Balázsé tetszett legjobban a Trianon legendákról, de Csatári Bencéé is a Kádár-rendszer könnyűzenei politikájáról. Frank Spenglernek, a Konrad Adenauer alapítvány magyarországi vezetőjének előadását nagy várakozás előzte meg – mesélik. „Kíváncsiak voltunk, hogy egy külföldi hogyan látja Magyarország helyzetét, és persze mi is tettünk fel kérdéseket a migrációról, a magyar-német kapcsolatról, Európa jövőjéről és a francia választásokról.”

Érdekes válaszokat kaptak? Diplomatikusakat – mondja szintúgy diplomatikusan a történésznek készülő Dávid.

„Utazás” a jövőt meghatározó jelenbe

Ami a délutáni és esti szabadidős programokat illeti, hasonlóan változatosak, mint az előadások: szentendrei városnézés, budapesti kirándulás a Magyar Nemzeti Galéria meglátogatásával, strandolás, tollaslabda, röplabda, esténként pedig volt már borkóstoló, kvízjáték, lesz még (cikkünk megjelenésekor már múlt időben) filmvetítés, táncház, éjszakai dunai hajózás.

Gyors fotó a beszélgetés közben csatlakozókkal kiegészült kis társaságról, és közben megérkezik Boross Péter volt miniszterelnök, Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke és Csáky Csongor főtitkár kíséretében. A 89 éves politikusnak nemcsak a mozgása és az előadásmódja friss, de ami fontosabb: az emlékezete is. A magyarság 20. századi sorskérdéseiről szóló előadása ugyanúgy lebilincselte az egyetemistákat, mint a Szövetség vezetőit, akik nemcsak tiszteletük okán maradtak ott végig a teremben.

Dr. Halzl József és Dr. Boross Péter (Fotó: Cservenka Judit)

A jelennek is üzenő múltból a jövőt is meghatározó jelenbe visz a következő előadó: Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki 40 perc alatt a kivetített térképen bejárja és elemzi négy földrész (Ausztráliára nem kerül sor) valamennyi háborús, vagy annak veszélyével fenyegető pontját. Az egy órából fennmaradó időt a kérdések megválaszolására szánja, és a fiatalok élnek is a lehetőséggel: az USA által alá nem írt klímaegyezménytől a Vatikán migránspolitikájáig egymást követik a főiskolások tág érdeklődésére, s egyúttal önálló véleményalkotására is valló kérdései. Végül többen még dedikáltatták az előadóval legutóbbi könyvét, aztán irány az ebédlő!

Jó lett volna meghallgatni véleményüket erről a változatos délelőttről is, de a riporter inkább élt a kínálkozó alkalommal, hogy Dr. Halzl Józsefet és Csáky Csongort a Rákóczi Szövetség nyári táborainak mérlegéről és az őszi tervekről kérdezze. Ennek részleteiről egy következő beszámolóban.