Tűzoltóattaséi posztot létesít Csehország pozsonyi nagykövetségén. Hasonló poszt megnyitását tervezi Prágában a szlovák kormány is – írja a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap csütörtökön.

A „diplomáciában szokatlan pozíciók“ létesítésének célja – jegyzi meg az újság – tökéletesíteni a kommunikációt a két ország tűzoltósága között, javítani az esetleges közös beavatkozások megszervezésének lehetőségeit, közös gyakorlatokat és közös képzést szervezni. „Tervezzük a poszt létrehozását. Kölcsönös lépésről van szó“ – erősítette meg Nicole Zaoralová, a cseh tűzoltóság szóvivője a lapnak.

A Lidové Noviny szerint a tűzoltóattasénak teljes fokú diplomáciai kiváltságai lesznek, például büntetlenség és joga lesz a forgalmi adó visszaigénylésére is szlovákiai vásárlásaiért. Az újság úgy értesült, hogy a posztot egy tábornoki ranggal rendelkező tapasztalt tűzoltó kapja. Ilyenből kilenc van Csehországban.

A lap Trafikok Pozsonyban című ironikus hangvételű cikkében rámutat: a pozsonyi cseh nagykövetség diplomata állásait bizonyos személyek már eddig is jutalomként, korábbi munkájuk elismeréseként kapták. Például a nagyköveti posztot 2013-tól Lívia Klausová, Václav Klaus korábbi államfő felesége tölti be, akik a választási kampányban Miloš Zeman jelenlegi elnököt támogatták. Korábban viszont a nagyköveti pozíciót Pozsonyban mindig karrierdiplomata töltötte be. A rendőrattaséi posztot Petr Lessy, korábbi országos rendőrkapitány, a katonai attaséi poszot pedig Zdeněk Jakubek, az államfő korábbi főtanácsadója tölti be.

A pozsonyi cseh diplomáciai kiküldetés egyik nagy előnye, hogy az érintettek és családjuk számára nem jelent nyelvi problémát, mert a cseh és a szlovák nyelv kölcsönösen érthető – mutat rá az újság.

A pozsonyi cseh nagykövetség olyan mint egy babybox: az anyák babyboxba teszik azt a gyermeküket, amelyet nem akarnak, ugyanakkor tudják, hogy a gyerekről valaki gondoskodni fog – írja első oldali jegyzetében a tekintélyes újság. Prága és Pozsony a felmerült problémákat többnyire közvetlenül oldják meg, nincs szükség a nagykövetségek közvetítésére. Ez a diplomáciai képviselet lényegében felesleges, s a valóságban pedig egy egyszerű trafik. Másutt a jól fizetett diplomatáknak dolgozniuk kell, és a vendéglátó sem venné jó néven, ha ez nem így lenne. A szlovákokat ez azonban nem zavarja, megértik a cseheket. „Mintha szét sem esett volna a föderáció” – szögezi la a tekintélyes Lidové Noviny.