Erdély bemutatkozása – a The Bless zenekar (Fotó: Sziklai Krisztina)

Tegnap kezdődött és vasárnapig tart a KULTIVÁL, a Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál, mely az idén a Felvidéken, Dunaszerdahelyen kerül megrendezésre. Erre a három napra a csallóközi városba költözik a Kárpát-medence lelkes ifjúságának egy csoportja (festők, fotósok, színészek, zenészek), akik Erdélyből, Kárpátaljáról, Muravidékről, a Vajdaságból és Magyarországról érkezett fiatal művészek.

A színielőadások, zenei- és táncprodukciók mellett a fesztiválon bemutatkoznak a résztvevő régiók – hagyományaikkal, értékeikkel; illetve közéleti személyiségeikkel, íróikkal is beszélgetni lehet majd.

Huszár László köszöntő beszéde (Fotó: Sziklai Krisztina)

Ebben az évben a fesztivál fő témaköre a mai fiatalság, mellyel görbe tükröt mutat saját magáról, saját magának a mostani generáció. Olyan kérdéseket boncolgatnak, hogy miért is jó ma fiatalnak lenni és mik lesznek azok a „bezzeg, a mi időnkben” pontok jó pár évvel később. Fontos témák kerülnek elő a sztereotípia fogalmában, mik is azok a sztereotípiák, amelyekkel egy mostani kamasz vagy fiatal felnőtt találkozik és mik azok a sztereotípiák, amiket önmagáról gondol.

S, hogy kinek szól ez a fesztivál? „Mindenkinek, aki ki szeretne nézni a dobozból.”

A megnyitó közönsége (Fotó: Sziklai Krisztina)
Átadni magukból egy darabot a másiknak

A fesztivál megnyitóján Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, a fesztivál házigazdája üdvözölte a résztvevőket, majd Kárpáti Árpád, a Nemzeti Művelődési Intézet megbízott főigazgatója mondta el, hogy „nem történt semmiféle törés az átszervezés során, ugyanúgy ellátja feladatait az intézet, és ha úgy tetszik, ennél sokkal többet. Én abban bízom és ezen fáradozunk, hogy ez olyan többletfeladatot jelentsen, ami egész Kárpát-medencére kiterjed.”

Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, aki a fesztivál fővédnöke is egyben, arról beszélt, hogy a fiatalok veszik át a stafétabotot. „Új körülmények között, a kreativitás minden módját figyelembe véve, a kapcsolattartás legújabb formáit szem előtt tartva és kihasználva láthatjuk, hogy nem kell fizikailag ott lenni valahol, hogy az alkotások eljussanak azokhoz, akiket meg akarunk szólítani. Nagy öröm számomra, hogy minden határon túli magyar közösség képviselteti magát ezen a fesztiválon” – mondta a résztvevőkhöz szólva.

Jó hangulathoz szól a nóta (Fotó: Szikklai Krisztina)

A megnyitó után minden régió bemutatkozhatott a többiek előtt valamilyen produkcióval, ezzel is megpróbálva átadni magukból egy darabot a másiknak. Eközben este hét órakor megkezdődött a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren a „Zene az kell” című énekes produkció sorozat, ahol Farkas Marika növendékei mutatkoztak be. Szerencsére az időjárás zordabb része nem érkezett meg addig, míg a koncert véget nem ért. Ám az egyre elhatalmasodó szél és eső sem tudta megállítani a Kultivált, hiszen egész éjjel örömzenélés és táncház várt mindenkit a dunaszerdahelyi Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetben. Ma és holnap pedig tovább pörög a fesztivál.