A The Butchers (Fotó: Hideghéthy)

A Felső-Csallóközben már augusztus 18-án, pénteken elkezdődtek a magyar államalapításhoz és az új kenyér ünnepéhez kapcsolódó rendezvények. Csalllóközcsütörtökben idén immár második alkalommal szervezik meg a kétnapos kulturális fesztivált, amely a Szalma Szalon – az új kenyér ünnepe címet viseli.

A tavalyi tapasztalatokra építve Mészáros András, a Csemadok helyi elnöke portálunknak örömmel mesélte, hogy négy éve fogalmazták meg először, hogy egy olyan bensőséges, magyar kultúrára épülő rendezvényt szeretnének életre hívni, amely a község lakóit szólítja meg. Tavaly aztán az ötletet megvalósították. Az idén pedig már hagyományt szeretnének teremteni azzal, hogy minden évben, augusztus 20-a tiszteletére a falu közösségi kemencéjében tüzet rakva, kenyér süljön Szent István ünnepén Csallóközcsütörtökben.

S hogy miért érdemes kilátogatni a csütörtöki sportpályára? Mert az ide érkező azt tapasztalja, hogy a Szalma Szalon felidézi a hajdani mezővárosok hangulatát és a közösségben erősíti a Szent István napi kultúrkört. A szívélyes vendéglátásról is gondoskodnak, hagyományos ételek és italok széles választéka kapható. A fesztiváljelleget pedig az ötven raklapból és a harminchárom bála szalmából épített színpad és a kiváló fellépők garantálják.

Mészáros András, a Csemadok helyi elnöke (Fotó: Hideghéthy)

A pénteki programon, a helyi sportpályán szép számban megjelenő közönség először a The Butchers – somorjai blues zenekart hallgathatta, majd a Szerelmem, Sárdy című egyszemélyes színpadi előadásnak tapsolhatott, ifj. Derzsi György tolmácsolásában. Az előadásban felcsendült klasszikus operettslágerek, valamint a nyári este illata elvarázsolt fiatalt és idősebbet egyaránt.

Mészáros András felhívta a figyelmet, hogy a szombati családbarát programok már 15 órától kezdődnek, a Csallóközben rajzversenyéről már jól ismert és méltán népszerű Játékvár Játszóház  polgári társulás kézműves foglalkozásaival. Sill Zsuzsa, a társulás elnöke a Felvidék.ma kérdésére elmondta, hogy többek között magyaros motívumokkal várják a fiatalokat, amelyekkel könyvjelzőket, illetve szív formájú ajtódíszeket fognak dekorálni. A magyar ünnep elengedhetetlen szimbóluma a ló, amelyet most papírból készítenek el a gyerekekkel. Az este folyamán a további programot az Attól Függ verséneklő zenekar, a Szekszárdi Gitár Kvartett koncertje, táncház és filmvetítés fogja színesíteni.

Ifj. Derzsi György (Fotó: Hideghéthy)

Mint megtudtuk, az önkéntesek mellett a díszlethez szükséges anyagot és a megépítéshez nélkülözhetetlen gépeket a gellei és a gombai mezőgazdasági vállalat biztosította. A Szalma Szalon szervezői pedig a nemrégen alakult Csemadok helyi alapszervezete és a Csütörtökiek Szent Jakab polgári társulása.

A Szalma Szalon részletes szombati programja ITT található.

További felvételek a Szalma Szalonról.

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1614488458573464