Fotó: tasr

Legalábbis az első eredmények ezt mutatják. Mint arról portálunkon már beszámoltunk, a Vízgazdálkodási Kutatóintézet két hete vett mintát a kiválasztott pozsonyvereknyei kutakból, hogy megállapítsa a víz szennyezettségének mértékét.

A vizsgálatok eredményei – melyekről ma számolt be Solymos László környezetvédelmi miniszter és Ľubica Kopčová, a kutatóintézet vezérigazgatója – alapján továbbra sem ajánlott a kúti víz használata ivásra, öntözésre vagy fürdésre.

A volt Dimitrovka vegyi üzeméből származó veszélyeshulladék-lerakat egyre több problémát okoz, veszélyezteti a Csallóköz ivóvízkészletét is, ezért döntöttek az alapos vízvizsgálat mellett. Összesen 22 kútból vettek vízmintát, és az első elemzések után úgy tűnik, nagyobb mennyiségben találhatók peszticidek a vízben, melyek mértéke azonban nem haladja meg az ivóvízben megengedett szintet, mondta a kutatóintézet vezetője. Hatvannyolc vízszennyező anyagra „élesítették” a vizsgálatot, és mindössze egyből, nevezetesen a tetraklóreténből találtak a megengedettnél négyszer nagyobb mennyiséget. A többi veszélyes vegyület közül még hatot mutattak ki a vízben. A pozsonyvereknyei vízvizsgálat teljes és összesített eredményei két hét múlva várhatók és a minisztérium fogja nyilvánosságra hozni.

„Ami az ivóvizet illeti, a lakosságot semmi veszély nem fenyegeti. A közüzemi vízcsatornán keresztül tiszta ivóvízzel vannak ellátva. Hogy mi lesz a kutakban, komplexen meglátjuk, de az a víz sem ivásra, sem pedig fürdésre vagy öntözésre sem alkalmas ” – figyelmeztetett Kopčová.

Késleltetett közbeszerzések

Solymos László nem zárta ki, hogy Vereknye környékéről újabb vízmintákat vesznek „Ha szükséges lesz, fel vagyunk készülve a mintavételre Pozsonypüspökiben, vagy Éberhardon vagy Dunahidason is. Meglátjuk azonban, mit mutatnak ezek az eredmények” – konstatálta a miniszter, aki szerint intenzíven dolgoznak ezen környezeti terhelés megoldásán. Jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik, amit azonban a spekulánsok ügyeskedése késleltet.

Arra fogok törekedni, hogy a képviselők a közbeszerzésről szóló törvénybe belefoglalják azokat a rendelkezéseket, amelyek megakadályozzák, hogy a spekulánsok gátolhassák a közbeszerzést, jelentette ki Solymos. Mint elmondta, Szlovákiában jelenleg 18 térségben zajlik környezeti terhelésre vonatkozó közbeszerzés, amelyek épp a különböző „értelmetlen kifogások” miatt nincsenek még lezárva.

A minisztérium a vereknyei hulladéklerakatot kapszulázós módszerrel kívánja szanálni. Egy föld alatti lezárófalat kíván építeni, amellyel a szennyeződés forrását izolálhatja a környezettől. Alulról a lerakat nem áteresztő alapkőzettel, felülről pedig szigetelőréteggel lesz izolálva. A szanálás része lesz a szennyezett víz tisztítása is a lerakat környékén. A környezetvédelmi beruházás költségeit 30 millió euróra becsülik, ám a pontos összeg a közbeszerzés során dől el.

(TASR/Felvidék.ma)