Sigmar Gabriel és Miroslav Lajčák (tasr)

„Szlovákia érti Lengyelországot és Magyarországot, ugyanakkor megérti Németországot és Franciaországot is” – mondta a német külügyminiszter szlovák kollégájának tegnapi wolfsburgi látogatásán. Diplomata nyelven így szokás udvarolni a kétkulacsos, gerinctelen, bármire kapható, pillanatnyi szövetségeseiket akármikor elárulni kész országocskáknak. Bővebben lásd még a „Románia” szócikket.

És nem Sigmar Gabriel az első, aki a Szlovákia nyaka köré tekert mézesmadzaggal megkísérli beleverni az éket a visegrádi együttműködésbe, amely annyira csípi mostanság az öngyilkos álmot álmodó „mag-Európa” szemét. A legemlékezetesebb ilyen „nagyágyú” a legitimitását inkább a választási rendszernek, semmint a nép valós akaratának köszönhető francia elnök volt, akit talán csak egy hajszál választ el attól, hogy nyíltan is emlékeztesse a visegrádi együttműködésben és a kisantantban egyaránt érdekelt országokat, hogy mivel is tartoznak hazájának. És ezzel egyidejűleg mivel Magyarországnak. Amely kimondva-kimondatlanul is központi kérdés mostanság, s nem csak ha Közép-Európáról van szó, hanem úgy általában az európai jövőről.

Miroslav Lajčák pénteki németországi hivatalos útján ugyanis többször elhangzott a vendéglátó részéről az aggodalom eme jövő iránt. Nem, nem az ész nélkül befogadott betolakodók, nem a veszélyeztetett európai kultúra és életmód iránti aggodalomról van szó, hanem arról, hogy meg kell akadályozni, hogy „első- és másodosztály” alakuljon ki a kontinensen. Mondja a német külügyminiszter beszédében, melynek ideje alatt is megállás nélkül képződik a „nyugat-európai” szar – a mosónak nevezett por, az üdítőnek nevezett lötty és az élelminek nevezett szer – a másodosztályú európai uniós „polgárok” számára. 

Ennek a valaminek a közepe most Szlovákia, amely – mint Sigmar Gabriel fogalmazott – képes kapcsolatot teremteni az egyébként nem létező osztályok között. A leszakadó, eldiktátorosodó – és így európai gyámságra szoruló –  Lengyel- és Magyarország, valamint az emberi civilizáció csúcsa, a nyugat között. Azt mondta, Szlovákia lehet az az ország, amely hidakat építhet. Teheti, hídépítőkből itt sosem lesz hiány, bármilyen színezetű-összetételű formáció is álljon a kormány rúdjánál.

A legtalálóbb mondat végül Lajčáktól való, aki a Volkswagen gyárában tett látogatáson úgy fogalmazott: „ez a társaság kifejezi a mi kapcsolataink minőségét”. Valóban: a Volkswagen napjainkban valami olyannak a szimbóluma, ami Szlovákiának is kezdetektől fogva a sajátja…