Fotó: Szabó Szilvia

Szeptember 20-án immár kilencedik alkalommal került megrendezésre az Akadálymentes hidak elnevezésű fesztivál – Kreativitás és együttműködés az egészséges és beteg gyerekekért címmel. A fesztivál a Kassai Megyei Önkormányzat és Dubík István iskolaigazgató vezetése alatt működő perbenyiki szakközépiskola közös szervezésében valósult meg. Az esemény ötletgazdája egy német város, Xanten volt.

A Mailáth-kastély parkja 42 kassai megyei iskola közel 800 diákjának adott lehetőséget arra, hogy tanúbizonyságot tegyen alkotóképességéről és kreativitásáról. A résztvevők között szerepelt továbbá nyolc speciális iskola és három szociális szolgáltatást nyújtó iskola Őrmező, Rákóc és Nagykapos településekről. Régiónkból 500 alapiskolás diák csatlakozott rendezvényünkhöz. A szlovákiai vasúttársaság különjáratot biztosított 1500 diáknak Igló városából Perbenyikbe. A fesztiválon mintegy négyezren vettek részt.

Az ünnepélyes megnyitón elsőként a Kassai Konzervatórium növendékei léptek fel és indították a fesztivált harsonaszóval. Ezt követte a Kassai Megyei Önkormányzat alelnökének Zachariaš Istvánnak a beszéde, majd a díjkiosztásra került sor. Kihirdették a sportversenyek nyerteseit, átadták a legjobb standért járó díjat és külön értékelték a három legjobb terméket a technikai, a művészeti és a kulináris ágazatban, amelyeket a középiskolás diákok készítettek. Számos más fellépő is gazdagította a programot: a nagymihályi, a szepsi és a szobránci gimnázium táncos és énekműsorai, a kassai konzervatóriumok koncertjei, a terebesi Kereskedelmi Akadémia néptáncosai és további iskolák produkciói. A kassai szakközépiskola az „Álmaink menyasszonya” hajkreációval mutatkozott be. A programot a terebesi rendőrség kinológusainak bemutatója zárta. Az egész napon át tartó fesztivál során bemutatásra kerültek kozmetikai és fodrászati prezentációk, divatbemutatók, és sor került egy lovaglóiskola bemutatójára, terítékre kerültek gasztronómiai specialitások és sportversenyek is gazdagították a programot. A látogatók betekinthettek a kézművesség és virágkötészet rejtelmeibe, valamint megtekinthették a fiatal művészek fellépéseit.

Az érdeklődők nagy száma is bizonyítja, hogy a fesztivál színvonala évről évre emelkedik. A rendezvény célja, hogy hidat építsünk az egészséges és mozgássérült gyerekek között. Ily módon könnyebben megismerhetik és megérthetik egymást, valamint áthidalhatják a köztük levő akadályokat.

(A beszámolót összeállították a tanári kar tagjai: Bálint Mónika, Varkonda Alica, Tóth Anita,
Nagy Alica és Kusnyír Melinda)