Biriki Ariana, Németh Gabriella és Vasi Emma (Fotó: Matus Tibor/Felvidék.ma)

Kerekasztal-találkozót szervezett Pozsonyban a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás, melynek témája az „ezüstgazdaság” és az öregedési stratégiák voltak.

Az Interreg Magyarország-Szlovákia Együttműködési Program által támogatott „Silver Economy” (Ezüstgazdaság) című projekt keretén belül az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, kormánytisztviselők, vállalkozók, civil szervezetek és intézmények képviselőinek részvételével kerekasztal-találkozót szerveztek egy olyan időszerű témában, amely napjaink demográfiai problémájának egyik következményére, az elöregedő társadalom kihívásaira próbált válaszokat adni.

A résztvevőket Németh Gabriella, Pozsony megye MKP-s alelnöke köszöntötte, aki vitaindító beszédében az elöregedő populációra, mint európai jelenségre hívta fel a figyelmet, és kifejezte meggyőződését, hogy az ezüst gazdaság egyben lehetőséget is jelenthet az innovatív gazdaság fejlődéséhez.

Biriki Arianna, a HU-SK INTERREG Közös Titkárságának kommunikációs menedzsere az Európai Együttműködési Nap lényegét ismertette a hallgatósággal. Egyben egy megszívlelendő afrikai mondással adta meg a kerekasztal-beszélgetés alaphangját, azaz: „Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül! Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal!”

Az Ezüstgazdaság projekt az érintett térségben erősödő elöregedésre reagál, és a munkaerő életkori összetételének valós statisztikai adataira épít. Az ezüstgazdaság piacát az 50+ korosztályhoz tartozó fogyasztók, alkalmazottak vagy vállalkozók alkotják. Mivel az idősebbek aránya növekszik a lakosság, illetve a fogyasztók körében, ezért igényeik, az életminőségük javítását segítő termékek, szolgáltatások komoly piaci lehetőséget kínálnak a gyártók és szolgáltatók számára.

Biriki Arianna és Németh Gabriella (Fotó: Matus Tibor/Felvidék.ma)

A „Silver Economy” projekt megvalósításával a Társulás erősíteni szeretné az állami- és a magánintézmények, illetve a köz- és magánszféra, az ipari és kereskedelmi társaságok, kereskedelmi kamarák, valamint az idős embereket képviselő intézmények közötti határon átnyúló együttműködését, hogy ezzel hozzájáruljanak az ezüstgazdaság termékeinek és szolgáltatásainak propagálásához, a szektor fejlesztéséhez.

A pályázat céljait, célcsoportjait, aktivitásait és várható eredményeit Vasi Emma, a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás igazgatója mutatta be.  A szakértők a további előadások során a „szociális szövetkezet” és az „ezüstgazdaság” mibenlétét ismertették és az EU-s, illetve a hazai helyzetet vázolták fel. Kitértek a generációk munkahelyi együttműködésére és az ezzel kapcsolatos kutatásokra, tapasztalatokra, valamint röviden ismertették az „élethosszig tartó pályatanácsadás” (LLG) hazai és európai gyakorlatát.

Az LLG olyan EU-s rendszer, ami alapján munkaerő-piaci szolgáltatásokat, tanácsadást vehetnek igénybe az érdeklődők, életkortól és munkaerő-piaci státusztól függetlenül. Azaz, ha valaki 50 év feletti, és szeretne vagy kénytelen váltani, akkor karrier-tanácsadást, képzést vehet igénybe a munkaügyi szervezetektől, vagy a szakképzési rendszeren keresztül. Magyarországon ezzel kapcsolatban sok fejlesztés történt az elmúlt években, például bevezették a második szakmaszerzés lehetőségét ingyenesen, felső életkor meghatározása nélkül.

A Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás 2011-ben alakult, 5 megye alkotja (Pozsony megye, Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson-Sopron megye, Nagyszombat megye és Pest megye). A társulás megalakításának célja a határon átnyúló, nemzeti és regionális szintű együttműködés megkönnyítése és elősegítése a közös projektek és programok segítségével.