Műértők és műkedvelők egyaránt csodálattal nézték a fotókat (Fotó: B. Vida Júlia)

A fotóművészet szerelmesei számára kisebbfajta örömünnep volt a tegnap délután, amikor a Csallóközi Népművelési Központ Gallery Nova kiállítótermében a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által meghirdetett fotópályázat (immár a 17.) válogatott alkotásaiból nyitottak gyűjteményes kiállítást. A zömében fekete-fehér alkotások szemet-lelket gyönyörködtetnek és október 16-ig tekinthetők meg.

Jana Svetlovská igazgató asszony szívélyesen üdvözölte a tárlatra érkezetteket, majd Sándor Renáta, az intézet munkatársa mondta el, hogy mivel a 2017-es év Arany János születésének 200 éves évfordulója jegyében zajlik, ezért a kiállított képek egy része az Arany jubileumra készült. Ilyen például a Mint a barna éjfél szeme pillantása, Sedliak Pál portréja. Ezenkívül sok-sok Arany-mű került itt interpretálásra, egyedi fotós meglátásban.

Nagy Tivadar, a komáromi Helios fotóklub elnöke és a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke a kiállítást bemutatva szólt arról, hogy ez a tárlat vándorkiállításként a Felvidéken még Komáromban, Léván, Naszvadon, Párkányban és Érsekújvárott is látható lesz. Az idén négy kategóriában versenyeztek a fotósok. A hagyományos fekete-fehér és színes monokróm fotókon kívül téma volt még Arany János és költészete, a magyar népzene és Sörömre fel címmel a habzó nektár is.

Balról jobbra: Jana Svetlovská, Sándor Renáta és Nagy Tivadar (Fotó: B. Vida Júlia)

A fotópályázatra hat országból érkeztek alkotások, 94 fotós több mint nyolcszáz képet küldött be. A négytagú szakmai zsűri 172 fényképet ítélt kiállításra alkalmasnak, ezekből egy katalógus is készült. A dunaszerdahelyi kiállításon egy 45 képből álló kollekció látható, köztük van hat felvidéki fotós 19 műve is. Toldi Zorán volt a legsikeresebb közülük, aki kilenc fotóval van jelen a kiállításon, első helyezett lett az egyik kategóriában és két elismerő oklevelet is kapott. Sedliak Pál pedig két elismerő oklevelet kapott a népzene és Arany János művei kategóriában. A naszvadi Holop Ferenc a Verbunk című képéért harmadik díjat kapott, népzene kategóriában. Ők a helyszínen át is vették az elismeréseket.

Sedliak Pál az oklevelekkel (Fotó: B. Vida Júlia)
Mi lehet a jó fotó titka?

Nagy Tivadar a megnyitó után portálunknak elmondta, hogy a digitalizálás, a számítógép nagyban megváltoztatta a fényképezést, s néhány fotón megmutatta, melyek is azok a részek, amelyeket a fotós utólag „kidomborított”, vagy éppen a „háttérbe szorított”, hogy alkotásával minél nagyobb hatást érjen el.

„Tökéletes fotó az, ahol az árnyak és fények szépen illeszkednek össze, van a képen egy érdekes részlet, mondjuk, egy macska…. Nagyon szép képeket lehet fotózni Erdélyben, ahová a fotósok szívesen járnak, mert ott még olyan arcokat, helyszíneket találnak, amilyenek nálunk már nincsenek” – meséli. Kissé szomorkásan teszi hozzá, hogy a világ már ott is változik, lassan eltűnnek onnét is a lovaskocsik és a szekerek, mint ahogy az elmúlt 20-30 évben eltűntek a fekete fejkendős asszonyokból álló gyászmenetek is.

Egy természetfotó elkészítéséhez sokszor órákig kell lesben állni (Fotó: B. Vida Júlia)

Mivel némelyik kiállított fotó valóságos képzőművészeti alkotás, rákérdeztünk arra is, hogy vajon van-e irántuk kereslet, el lehet-e adni őket. A Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke saját tapasztalataiból elmondta, hogy gyakorlatilag a gyártási árért, a kép, a passport és ráma áráért lehet odaadni, elajándékozni a képet. Ezzel kapcsolatban megosztotta velünk saját tapasztalatát, miszerint még a tehetős emberek is inkább boltokban vásárolnak előre keretezett, tömeggyártott képeket és azokat aggatják a falra. Ahelyett, hogy elismert képzőművészek alkotásaival díszítenék pazarul berendezett otthonaikat.

A filmnek lelke van

A martosi Sedliak Pált édesapja sötétkamrája már gyermekkorában lázba hozta és valóságos csodaként élte meg, amikor előjött a papíron a kép, amelyen legtöbbször a húga és ő szerepeltek. Ez annyira megfogta, hogy maga is a fényképészet rabja lett.

„Bár sokat segített a digitális technika a fejlődésben, én még mindig sötétkamrában dolgozom, mert szerintem a filmnek lelke van. A technika nem is annyira számít, sokkal fontosabb az ember, aki a gép mögött áll. Jó fotót akár mobiltelefonnal is lehet készíteni. Mivel Martosról származom, ami tulajdonképpen vízre épült, a természetfotózással kezdtem, de megfogott falunk népviselete és a tánc is. Így jött a másik kézenfekvő téma, a hagyományőrzés megörökítése fotókon. Így jutottam el, fokozatosan, a portréig” – avat be a fotózás rejtelmeibe.

Mint a barna éjfél szeme pillantása – Sedliak Pál portréfotója (Fotó: B. Vida Júlia)

S máris rákérdezünk kiállított portréja, a Mint a barna éjfél szeme pillantása című, átható erejű alkotására.

„Ennek nagyon érdekes a története, talán azért is sikerült. Falubeli barátaim eldöntötték, hogy részt vesznek egy erőversenyen, s megfogadták, hogy egészen a versenyig nem fognak borotválkozni. Ahogy nőtt a szakálluk, én már kezdtem látni, hogy némelyikük igencsak jó portréalany lehetne. Úgy alakult, hogy el tudtam velük menni a versenyre, ahol az egyikőjüket úgy le tudtam fényképezni, hogy nem is tudott róla. S így benne van a képben a verseny előtti izgalom és elszántság is” – tudjuk meg tőle a tárlat egyik legátütőbb fotója születésének titkát.

További felvételeinken a kiállítás képei és pillanatai.