A nyári rendezvényeket összefoglaló beszámolók mellett Fábry Zoltán születésének 120. évfordulójáról sem feledkezik meg a Kassai Figyelő szeptemberi száma.

„Nem értünk rá tanulni, mert folyton tanítottak” – Karinthy Frigyes gondolatainak mai értelmezésével köszönti a 2017/2018-as tanévet Albert Sándor. Bőséges volt a nyári rendezvények listája, a sok-sok rövid összefoglaló mellett bővebben foglalkoznak a jászói nyári szabadegyetemmel (Mihályi Molnár László), az Aranycsapat emlékév nyitórendezvényével, amelyet a kassai Thália Színházban tartottak, a Felvidék Szépe idei döntőjével, a királyhelmeci Bodrog Song – Bodrogköz és Ung-vidék dala című zenei fesztivállal, a barkai búcsúval, a Mulatós Romale kerületi roma kulturális fesztivál idei évfolyamával, s az idei Gomabszögi Nyári Táborral, amelyen Nagy Emese járt. A tábor vendége volt Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa is – az ottani találkozón elhangzottakat is szemlézi a lap.

Búcsúznak Mács Józseftől és Andrássy-Olgyay Erzsébet grófnőtől, s köszöntik Gál Sándor írót, Havasi József operaénekest és Zvolenský Gabriella népművelőt, akik az augusztus huszadikai államünnep alkalmából jeles anyaországi kitüntetést vehettek át.

Kiemelt figyelmet szentel a Kassai Figyelő szeptemberi száma a 120 éve született Fábry Zoltán irodalomtörténésznek, akit az elmúlt évtizedekben meglehetősen elhanyagol a szlovákiai magyar közélet. Máté László méltatása mellett Petővári Ákos dolgozatát is elolvashatják Fábry Zoltánnak a kereszténységről vallott gondolataival kapcsolatban.

A Kassai Figyelő kapható a jobb felvidéki magyar könyvesboltokban, de megrendelhető a szerkesztőség elérhetőségein (Hernád Kft., 040 01 Kassa, Komenský u. 24., tel.: 0948/753 013, kassaifigyelo@gmail.com) is.