Pozsonyi képeslap (www.pozsonyikifli.sk, J. Horváth gyűjtése)

A Pozsonyi Kifli weboldalát érdemes időről időre felkeresni a Pozsony történelme iránt érdeklődőknek, mert itt mindig találni friss tartalmakat, érdekességeket. Most például a múlt század 20-as, 30-as, 40-es éveinek pozsonyi vonatkozású magyar filmhíradóit gyűjtötték össze a szerkesztők az oldalon.

Olyan érdekességek találhatók itt, mint a befagyott Duna 1927/1928 telén, amikor Pozsony és Bős között „félelmetes jégmező hidalta át a trianoni határt.” Vagy az a filmhíradó, amely a kisantant képviselőinek – Kamil Krofta csehszlovák, Milan Stojadinović jugoszláv és Victor Antonescu román külügyminiszter – találkozóját mutatja be.

Dokumentumértékűek azok a felvételek is, amelyek 1939 márciusában, a Tiso-féle Szlovák Köztársaság „függetlenségének” kikiáltása után készültek. A cseh katonák és csendőrök kivonulnak Pozsonyból – vagyis inkább kiűzik őket a Hlinka-gárdisták.

De található az oldalon mozgóképes tanúság arról, mikor 1940 kora tavaszán jeges árvíz sújtotta Pozsonyt, a Duna 822 centiméteres vízmagassággal tetőzött március 5-én. Mint a korabeli híradásból kiderül, a víz a környékbeli falvakat sem kímélte, komoly károkat okozva az ott lakóknak.

Ezek azonban csak kiragadott példák, a látogatót még több érdekes filmhíradó várja az oldalon Pozsony múltjáról.