A Vadrózsák néptánccsoport (Fotó: Tökölyi Angéla)

Bodrogközi Kulturális Fesztivál névvel tizenötödik alkalommal rendezték meg Királyhelmecen a városnapokat, amely a kezdetek óta számos változáson ment keresztül, s Bodrogköz-szerte nagy népszerűségnek örvendő rendezvény. Mára fesztivállá nőtte ki magát a rendhagyóan szeptember utolsó előtti hétvégéjén szervezett szüreti vigadalom.

Az idei rendezvény bátran mondható háromnapos rendezvénynek, bár a kísérő programok már csütörtökön elkezdődtek. A kultúra minden ágát felölelő tartalmas programot kínált a bodrogközieknek és a távolabbról érkező látogatóknak a fesztivál.

Csütörtökön a helyi alapiskolák Szüreti Olimpia és Szőlőszemfeszt címmel szerveztek kreatív foglalkozásokat és vetélkedőket az érdeklődők számára. Másnap kiállítás-megnyitókra és a város által alapított díjak ünnepélyes átadására került sor. A Városi Művelődési Központban Terebesi Gyula, Lineáris variációk című fotókiállítását és Szunyog Júlia szobrászművész, Hová tűnnek? című tárlatát nyitották meg.

Jó pásztor és nyája – a Debreceni Virágkarnevál kompozíciója Királyhelmecen (Fotó: Tökölyi Angéla)

A Mailáth József Regionális Múzeumban a Királyi Bakchiáda rendezvénysorozat keretén belül, öt kiállítás várta az érdeklődőket. Őszi metamorfózis címmel Takáč Pál mérnök drótszobrai, a Jó pásztor és nyája, a Debreceni Virágkarnevál kompozíciója, Szobrok és plasztikák, Binó István szobrász műveiből rendezett emlékkiállítás, Szerelmem Afrika, Gyimesi György Afrika gyűjteménye, valamint a Mentsük meg a feledéstől címmel pedig a bodrogközi és Ung-vidéki zenekarok fotókiállítása került bemutatásra. A kiállítások sorát bővítette a református egyház épületében rendezett Reformáció emlékkiállítás – a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából.

Népzene és néptánc minden mennyiségben (Fotó: Tökölyi Angéla)
Díjak és programok kavalkádja

A múzeum dísztermében került sor, ugyancsak pénteken, a város által alapított díjak ünnepélyes átadására. Királyhelmec Város posztumusz díszpolgára lett Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat játékosa. Királyhelmec Város posztumusz Pro Urbe díját Oláh Árpád népzenész, a Királyhelmec Város Polgármesterének Díját Terebesi Gyula fotográfus, a Királyhelmec Magyar Nyelven Tanuló Legjobb diákjának járó díjat – Felsőzsolca Város Önkormányzatának (Királyhelmec testvérvárosa) pénzadományát – Ténai Lucia kapta.

A termelői méz sem hiányzott a kínálatból (Fotó: Tökölyi Angéla)

Szombaton immár hagyományosan a helyi intézmények és a meghívott vendégszereplők szüreti felvonulásával vette kezdetét a fesztivál, majd azt követően a Szüreti gyermekvigadalomra került sor a Millenium téren, ahol a helyi iskolák diákcsoportjai mutatkoztak be. A testvérvárosok – Kisvárda, Felsőzsolca, Ferencváros és Magyarkanizsa tartalmas kultúrcsemegével készültek.

A Csonkavári Hagyományőrző Napok programsorozat keretében a folklór és hagyomány jegyében a helyi és környékbeli csoportokon kívül az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes és a cigándi Sarkantyús Néptáncegyüttes is színpadra lépett. A fesztivál központi napjának programját a BoneyM élő koncertje, tűzijáték és hajnalig tartó utcabál zárta.

A fesztivált kísérő programok között volt szüreti vásár, reneszánsz lakoma és borudvar, virágkötészeti és esküvői kiállítás, gyümölcs- és zöldségkiállítás, motoros találkozó, íjász- és kézműves bemutató, Bodrogközi Borászok borkóstolója, gasztromustra, termelői- és kézművespiac, futballmérkőzés, valamint ezoterikus témájú előadás is.

Népi iparművész bemutatója (Fotó: Tökölyi Angéla)

Vasárnap a történelmi egyházak a Város Napja alkalmából istentiszteletet és szentmisét tartottak.

A napsütéses kora őszi időben zajló bodrogközi fesztivál valóságos programkavalkáddal lepte meg a látogatókat, akik a Millenium teret és a Csonkavár melletti szabadtéri színpadot is megtöltötték a program ideje alatt.

További képek a kulturális fesztiválról.

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1640358035986506