Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma

A hétvégi bajnoki mérkőzés után szerdán, szeptember 13-án ismét pályára lépett a DAC csapata, ezúttal a Slovnaft Kupa második fordulójában a Dévényújfalu otthonában.

Érdekes, hogy Marco Rossi a hétvégi csapatfelállítást hét ponton cserélte meg, így lehetőséget kaptak az újonnan érkezett játékosok Ashiru és Blackman is. Mivel egyenes kiesésben folyik a Slovnaft Kupa lebonyolítása, a várakozásoknak megfelelően a Dunaszerdahelynek győznie kellett a harmadik ligás hazaiak ellen.

Ennek tudatában kezdte meg a mérkőzést a DAC csapata, és már a 10. percben Čmelík révén vezetést szereztek. Igaz a hazaiak is sikerült helyzetbe kerülniük, de támadásuk nem veszélyeztette az eredményt. A pálya szélén is zajlottak az események, ugyanis egy maroknyi hazai érzelmű valószínűleg Slovan szurkoló görögtüzeket gyújtott, Slovan feliratokat és szlovák zászlót feszített ki. S, ez sem volt elég, a sportszerűséget most is elfelejtve kiabálták: „Bi maďara do hlavy!” Igazolódott: „Magyarul énekelünk, egész ország ellenünk.” A csapatok szerencsére a játékra koncentráltak és igaz a hazaiak pár helyzetet még kidolgoztak, a félidő végére a DAC megtartotta előnyét. Dévényújfalu – DAC 0:1.

A második félidő elején a dévényújfaluiak pár erőtlen kísérletig jutottak, igaz a DAC gárdája sem tudta növelni a gólkülönbséget. Majd Rossi bevetette Domonkost, Divkovičot és Kalmárt. Sikerült felpörgetni a játékot. A 62. percben Domonkos beadásából Malec megszerezte a DAC második gólját majd a 74. percben Divkovič lövését még védte a kapus, de a kezéből kieső labdát már az üres hálóba tette a DAC játékosa, beállítva a végeredményt: Dévényújfalu – DAC 0:3.

A dunaszerdahelyiek a Slovnaft Kupa negyedik fordulójában szeptember 27-én lépnek pályára.
Marco Rossi a mérkőzés után elmondta, hogy lehetőséget szeretett volna adni olyan játékosoknak is, akik kevesebbet játszottak eddig a bajnokságban, igaz meglátása szerint a pálya talaja katasztrofális állapotú és szinte lehetetlen volt futballozni rajta.